Gelle: hét falu, egy közösség

<p>A közigazgatási összevonás 1940-ben történt, ám a hét község csak három esztendeje visel közös nevet, amelynek felvételével Egyházgelle lényegében lemondott nevének előtagjáról, mivel csak egyike &ndash; a legnagyobbika &ndash; volt Gelleszéknek.</p><p>&nbsp;</p>

Aki a 63-as főúton haladva vet egy pillantást a gellei templom jellegzetes, kősisakos kettős tornyára, annak valószínűleg nem az jut eszébe először, hogy a pozsony–dunaszerdahelyi főút mellett fekvő csallóközi település egykor városi rangot viselt. Egyházgelle, az egykori Gelleszék központja ezt annak idején Hunyadi Mátyástól kapta. Sok víz lefolyt időközben a Dunán, és a költői szépségű neveket viselő bokorfalvak (Egyház- és Ógelle, Beketfa, Pósfa, Nagy- és Kisbudafa, Cséfa, Csentőfa) azóta egy települést alkotnak.

 

Nyitottság és zártság

Két éve jártunk utoljára Gellén, akkor is megragadott a falu rendezett, csinos központjának látványa. Most még szembetűnőbb. Időközben eltávolították a kerítést, a főtér nyitottá vált, közepén az ódon templommal, a több évszázados, óriási tölggyel s a hozzájuk társuló szakrális emlékekkel (köztük egy közel háromszáz éves Mária-szoborral) és új emlékművekkel. A tölgy kapcsán érdemes megjegyezni, hogy alatta zajlik a falunapi koncert, ami jelképesnek is nevezhető: valahol a nyitottságot és a zártságot, a közösség összetartozását szimbolizálja. Mert Gellén – bármennyire ragaszkodik is minden falurész a saját identitásához – azért együtt él a közel kétezer lakos, akiknek a döntő többsége ma is féltve őrzi a magyarságát és hitét.

Természetesen nem csak a település központja vált rendezettebbé, a pozitív változásoknak több más eredményét is említhetjük. Magát a templomot alapos munkával szigetelték. Egy hónapon keresztül húsz helybeli férfi dolgozott itt, nem beszélve a helyi vállalkozók anyagi hozzájárulásáról, ami a gelleiek helytállásáról tanúskodik.

Vajas Imre mérnök, aki negyedik éve polgármestere a községnek, két éve azt nyilatkozta, hogy a kétezres szám nemcsak kultikus jelentőségű, hanem a pályázati lehetőségek szempontjából sem elhanyagolható. Közülük az első sorban említhető az új piactér, amely ugyan egy korábbi döntés alapján nyerte el mai arculatát, de még nem egészen azt a funkciót tölti be (zöldség, gyümölcs stb. árusítása), amelyre szánva volt, mivel a helyi kistermelők száma nagyon lecsökkent. Ez is afféle közösségi tere lett a falunak. A felújított templomtéren – ahol este a szép megvilágítás, nappal az új pázsit látványa gyönyörködteti a tekintetet – megújult a buszmegálló, a közvilágítás. Átadták a felújított egészségügyi központot, amelyben emeletráépítéssel 12 lakás kapott helyet, és két éve, felszámolva a régit, üzembe helyezték az új hulladékgyűjtő udvart. A község egyébként folyamatos telekértékesítéssel igyekszik pénzhez jutni, s a befolyt összegeket fejlesztésre fordítja. Nem kisebb mértékben járul hozzá a falu arculatának alakításához, hogy 1300 juhar- és hársfacsemetét ültettek ki, megújult az ógellei kápolna, a harangláb és a benne lakó harang. Tavaly decemberben egy európai uniós projekt segítségével az új utcában (a községháza mellett) felújították az úttestet, és új járda épült. Ajtókat-ablakokat cseréltek az óvodán, s az építőcég – mivel ingyen végezte – ennek fejében megkapta a tetőtér beépítésének jogát. Itt ugyancsak 12 lakás lesz. A cséfai temető (egyike a hét temetőnek) bejáratát kikövezték. Nagybudafa egy részén az esővíz okozott gondokat, ezeket csőlefektetéssel sikerült megszüntetni. Az esővíz problémáját egyébként vízelnyelő aknák létrehozásával akarják megoldani, a föld alatti vezetékek helyét már kijelölték. Nemrég elkezdték egy hétszáz méteres kerékpárút építését.

 

Csináld magad mozgalom

A közösségi szellemet illusztráló példa a nagybudafai kisóvoda megújulása, amely a szülők és a falubeliek összefogásának köszönhető. Az anyagot a község, a munkát a lakosok adták, s tavaly ősszel a gyerekek már a felújított épületben kezdhették el a foglalkozásokat. Tegyük hozzá: a nagybudafai és a gellei oviban 55 gyerkőc tölti napjait. A gellei magyar oktatási nyelvű alapiskolában pedig közel kétszázan tanulnak, így a környék legnagyobb iskolája. Megtartása létkérdés, nemcsak Gelle, hanem a környék számára is, hiszen a királyfiakarcsai és a lúcsi gyermekek is itt tanulnak. A kedvező létszámmal biztosítani tudják az iskola fennmaradását.

Ami a jövő feladata: felújításra vár a művelődési ház, amelyet lapos tetővel építettek annak idején, ráadásul a csempeborítás is potyog róla. Bár a terv már vagy öt éve elkészült hozzá, az önkormányzat csak a napokban kapott jelzést a környezetvédelmi alaptól, hogy hőszigetelésre és egyéb munkálatokra kétszázezer eurós összegre lehet pályázni (az alap 95 százalékot nyújt). Erre tehát sort is kerítenek rövidesen. Ugyancsak megoldásra vár a községi hivatal épületének helyzete. S végre a megye, évekig tartó ígérgetések után, talán idén felújítja a főutcát. Egy kuriózumot is említsünk meg, amellyel Gelle nem áll egyedül: a szennyvízelvezetésre és a vízvezetékre jóváhagyott állami támogatást hét éve hiába próbálják lehívni. A közelmúltban zajlott köztársaságielnök-választás eredménye miatt az egész járásban egyetlen község sem kapott támogatást. A kormány támogatási gyakorlatát a polgármester egyetlen példával illusztrálja. „Havonta 32–35 000 eurót tesz ki, amit a kormánytól kap a falu, ám ez év májusára mindössze 19 900 eurót kaptunk tőle. Ebből a bérek és az elvonások 25 ezret tesznek ki, a gáz 4000 euróba, a villany 4500-ba, a szemételszállítás 2500-ba, az iskola 4500 euróba kerül. És még hol vannak a további működési költségek? Tessék számolni. Ha nem volnék közgazdász, azt sem tudnám, mihez fogjak.”

 

Közösségi alkalmak

A hét falu pezsgő életet él, köszönhetően a Gelle Szék Polgári Társulás, a Csemadok, a Regence Egyesület és más szervezetek ténykedésének. A rendezvények közt rangos helyet foglal el az augusztusi falunap, a Mikulás- és az adventi ünnepség, az anyák napja, a hagyományos képzőművészeti kiállítással egybekötött március 15-i megemlékezés vagy a felújított hagyományok közül a dőrejárás és a különös nevű Kondoros hagyományőrző nap. A község színjátszó csoportja, a Rózsa(Szín) Ház már két alkalommal szerepelt sikeresen az Egressy Béni országos színjátszó fesztiválon. Ezeken kívül az utóbbi években rendeznek nótaesteket, könyvbemutatókat, az ovisoknak farsangot, dramatikus játékokat, kézműves-foglalkozásokat, és még hosszan sorolhatnánk.

Hogy a gelleiekben erős az igény a közösségi rendezvényekre, mi sem jelzi jobban, mint hogy az adventi ünnepségen az ónos eső ellenére nagy tömeg jött össze. A polgármester kiemeli az önkormányzatnak a plébániahivatallal és a Mária Légióval való jó kapcsolatát. A gellei ősi templomban egyébként vasárnaponként két (természetesen magyar nyelvű) szentmise van, s mindkettőre megtelik az épület. Itt említsük meg, hogy az önkormányzat minden megszületett gyermeket kétszáz euróval ajándékoz meg, ami nagy, de örvendetes teher, hiszen a gyermek a jövő záloga. 2012-ben például 26-ot köszöntöttek. De hatékonyan működik a községben a nyugdíjasklub, a vöröskereszt, a helyi természetbarátok, vadászszervezetek, közbirtokosságok, lelkiségi mozgalmak és sportszervezetek is, amelyek mind a falu életképességéről árulkodnak.

A munkanélküliek aránya mostanában is alatta marad az országos átlagnak, ami Gelle szerencsés fekvésének és az emberek szorgalmának köszönhető. Bár ez a falu is paradigmaváltásra kényszerült, s az itteni nép – nem jószántából – feladta földműveséletmódját, azért a gyökerek még megvannak. Remélhetően meg is maradnak.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?