Hogy a komáromi Rómeó és Júliában Capuletné szerepének jóval nagyobb a súlya, az egyértelműen Losonczi Kata érdeme. Nincs tolongás Capuletnéért egyetlen színház kapujában sem. Nincs színésznő, aki ezért a feladatért reszketne. Talán, mert Shakespeare sem bánik vele bőkezűen.
Kevés a szövege, kicsi a tere, nincs jelenet, amely igazán róla szólna. Capuletné vagy a lánya, vagy a férje „színpadi asszisztense”. Egy veronai patríciusasszony, aki Júlia mielőbbi férjhez menését sürgeti. Zsarnok férje döntéseit fontosabbnak találja, mint egyetlen gyermeke bármilyen óhaját. Nem is áll ki mellette soha. Ennyi a szerep, egy dekával sem több.
Losonczi Kata mélyről felhozott, apró gesztusokból, finom rezzenésekből formál igazán hús-vér figurát Júlia anyjából. Általa válik kevély, nőiességét szigorúan őrző, lánya lelkivilágával nem igazán törődő s csak a halálakor magába forduló, eltöprengő, hibáira rádöbbenő nőszeméllyé. Martin Huba, az előadás rendezője nagyszerű színésznőt talált a személyében. Kettőjük találkozásából Komáromban nőhetett naggyá Capuletné gyakran „félreállított” vagy jelentéktelenné gyúrt alakja.
Mostanában nem is két-, hanem háromlaki életet él. Budapesten a családja, a párja és a kislánya, Győr mellett a szülei várják, Komáromban vissza-visszatérő vendég. Autózhat eleget.
Győrben nőttem fel, ott is érettségiztem idegenforgalmi szakközépiskolában, a szüleim Rábapatonán élnek. Komáromban mindent letehetek, még a pesti létemet is. Mi a feladat, mire kell figyelni? – itt ez a kérdés. Nem keverednek a dolgok. Mindenütt százszázalékosan akarok jelen lenni. Öt évig voltam a Pesti Magyar Színházban. Őze Áron hívott oda. Amíg ő volt az igazgató, nagyon jó sorom volt. Aztán változott a helyzet, és másokkal együtt én is eljöttem. Ötéves a kislányom. A színházat és az anyaságot kellett összehangolnom. Ilyen szempontból a legjobbkor léptem. Komárom felszabadító érzés volt.
Milyen értelemben?
Új közeg, új kollégák, új kihívások. Elsőként Erdős Anna hívott a Börtönkarrierbe. Szólt, hogy: »Komáromban ilyen karakterű színésznőt keresnek. Gyere!«
Egy fiatal, vagány, energikus…
… nem! Egy már nem nagyon fiatal, de még nem negyvenes színésznőt. Igen, ilyenből van a legtöbb. Össze is jöttünk a meghallgatásra vagy tízen-tizenketten. Az utolsó körbe már csak kettőnket hívtak vissza. A Börtönkarrier után pedig jött a Függöny, fel!, a Rómeó és Júlia és egy izgalmas beugrás a Naftalinba.
Győrben játszott már?
Ott csak stúdiós voltam a középiskolás éveimben. Aztán jött Kaposvár, ahol mi voltunk az első színészosztály, majd négy év Nyíregyházán és öt a Pesti Magyar Színházban. Komáromban remek társulatba kerültem. Nagyon befogadók az itteni kollégák. Egymásba kapaszkodnak, egymásért vannak. Senki sem hőbörög, hogy és te ki vagy? Nincsenek klikkesedések, ezért is szeretem őket. Jó velük próbálni, leülni a büfében. Nekem ez mind felüdülés.
Budapest után Komárom lehetett volna visszalépés is, ha más minőséget képvisel a színház.
Ez meg sem fordult a fejemben. Hívtak és jöttem. Örültem, hogy utolért a lehetőség. Amikor megszületett Bori, a kislányom, a színházzal kapcsolatosan is sok minden átértékelődött bennem. Az első egy-két év Pesten vesszőfutás volt. Bizonyítani akartam, és rendre nem sikerült. Görcsös voltam. Meg huszonöt évesen azt hittem, nekem már minden megy. Hát, nem ment! Éjszakázások, dumapartik, nagyon okosaknak akartunk látszani. Azt hittük, mi váltjuk meg a világot. Pesten az elején katasztrofális kudarcokat éltem meg. Négy nyíregyházi év után olyan voltam Osztrigás Miciként, mintha akkor jöttem volna ki a főiskoláról. Borzasztó! Hat hónapos volt a kislányom, amikor visszamentem játszani a Közellenségbe. Az már fantasztikus volt. Szakmailag talpra is álltam. Megnyugodtam. Rájöttem arra, hogy ha nem görcsölök, minden jobban megy. Komárom is nagy felismerést hozott. Ha szeretem és élvezem ezt a szakmát, teljesen mindegy, hol csinálom, mert ad. Befelé kell építkezni. Az hoz igazi eredményt.
Martin Hubának a színház igazgatója ajánlotta.
Egy erősebb karakterű csaj kellett neki, így esett rám a választása. Elsőre megijedtem, hiszen egyetlen szót sem tudtam szlovákul. De ha én kellek neki, boldogan megyek, gondoltam. Az olvasópróbán találkoztunk először. Angolul próbáltam szót érteni vele, ami neki nem nagyon ment. De már az első nap után éreztem, hogy nekem ezzel az emberrel jó lesz. Jó is lett. Nem tévedtem.
Hány tolmácsra talált a próbák során?
Nagyon aranyosak voltak a kollégák. Sokan fordítottak, de a harmadik-negyedik héten már én is sok mindent értettem. Martin Huba nagyon impulzív személyiség. Le is járja az utat a színpadon. Intenzíven, árnyaltabban, ilyen szavakat használ. Nem tudtam, mibe fogtam bele, csak azt, hogy a végén nagy merítés lesz. Bátor voltam, a megérzéseimre hagyatkoztam. Tudtam, ha valami nem tetszik neki, szóvá teszi. Bandor Éva, Bárdos Judit, Fabó Tibor és Balaskó Edit, a rendező asszisztense minden nyelvi akadályt elhárítottak előlem. Ezek olyan színpadi »közlekedésrendészeti« dolgok voltak, amelyekért nagyon hálás vagyok nekik. Azokat az instrukciókat is figyeltem, amiket a többiek kaptak. Így, ilyen puzzle-szerűen raktam bele magam az egymást követő színpadi szituációkba.
Capuletné, írott formában, nem igazán jelentős szerep. Felszisszent, hogy »úristen, mit fogok ebből kihozni?«
Nem. A párom, Róbert Gábor is színész, ő egy román rendezővel dolgozott a Rómeó és Júliában, sokat beszéltünk a darabról. Nem féltem a szereptől. Capuletné a mi előadásunkban Párisra van rázizzenve. Ez a rendező ötlete volt, s ezzel el is indított egy úton. Adott egy idős férj, a feleségnek mindene megvan, szép ház, szép ruhák, gazdag élet, de ő még pezseg. Neki férfi kell. Hajtja a szenvedély. Ez volt egy mankó, amit Martin Huba a kezembe adott. Kitárt előttem egy nagy ajtót, amelyen be tudtam lépni.
A jelmeze is nagyon él. Nincs kint a keble, a dereka, a combja, mégis megmutatja: Capuletné felett még nem jártak el az évek.
Peter Čanecký. Igen, zseniális kosztümöt kaptam tőle.
Fabó Tibor játssza Capuletet.
Imádom őt. Nem esett nehezemre a férjemül fogadni.
Bárdos Judit személyében igazán szép lánya van.
Nem ölelkeztünk össze elsőre. Ő is zárkózott egy kicsit, mint én. A próbák során ismertük meg egymást. Ma már egészen apró jelekből is látjuk, melyikünknek milyen napja van. Ha kell, segítjük egymást. Ő élte meg azt a pillanatot, amikor az egyik előadáson elhasaltam abban a csodálatos kosztümben. Jöttem be, hogy Júlia, Júlia, fent vagy? Ráléptem a szoknya szélére, és azonnal éreztem, hogy baj van, de már vitt a lendület, és hatalmasat estem. Rómeó hajnalban elment Mantovába, Júlia elkezd sírni… közben Juditnak is, nekem is olyan nevethetnékünk támadt, hogy azt el sem tudom mondani. De nem álltunk le, és ez Juditon múlott. Nem bújt ki belőle a kis ördög, végigcsináltuk a jelenetet, nem rohantunk ki röhögve a takarásba. A nézőtérről pedig csak egy nagy »jaj!« jött.
Bandor Éva úgy tudott elutazni a cannes-i fesztiválra, hogy két előadás kedvéért átvette tőle Patkány Etus délutáni színésznő szerepét a Naftalinban. Ezt nevezem kollegialitásnak.
Amikor kiderült, hogy Júlia halott, együtt sírtunk. Neki ott van Fanni, nekem Bogyó, de a főpróbahétig nem engedtük el magunkat. Aztán ő is, én is nagyon belementünk. Elszállt a jelenet. Mindketten zokogtunk. Judit már úgy köszön, hogy: »Szia, anya!« Éva szemében pedig mindig látom, hogy nem akar egyedül sírni. Aztán a takarásban mindig elmondjuk, hogy jaj, de rossz, jaj, de jó, jaj, de nehéz, jaj, de szép! Patkány Etus, vagyis a beugrás nem volt kérdés. Ezért nem maradhatott itthon. Megtanultam a szöveget, és négy próbával be is álltam az előadásba. Magamnak is bizonyítottam. Jó érzés volt. A tánc és a komédiázás pedig kimondottan jólesett a darab végén.
Bekerült egy német tévésorozatba is, A neandervölgyibe. Mennyi köze van a címnek az ősemberhez?
Sok. Sci-fi, a valósággal keverve. Ez kell a német közönségnek. Pénz volt rá, a forgatókönyvön rengeteg agy dolgozott. Plasztikai sebészt játszom, németül. Tudom a nyelvet, mégis bennem volt a frász, hogy mi lesz, ha a rendező negyedik szavát, talán épp a legfontosabbat nem értem. De jól jöttem ki belőle. Azóta volt egy újabb német produkció. Két német lány elindul a Balatonra valamikor a nyolcvanas években. Én egy anyuka vagyok a filmben. Színészileg ezt is élveztem. Idegen nyelven forgatni mindig pluszkihívás. A nyárra is jutott egy filmes munka. Éttermet akar nyitni egy házaspár, de a kapcsolatuk hirtelen meginog. Ez is jó lehetőség volt, örömmel fogadtam el.
Ha dolgozik, mindent félre tud tenni?
Félre kell tennem. A tegnapi feladattal kell eljutnom a holnapihoz.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.