„Pár évtizeddel ezelőtt még egy kicsi faluban, de a városokban is, a babakocsit tologató anyák életkora a húszas évek elején járt. Manapság bőven lehet, hogy az anya életkora négyessel kezdődik. Változnak az idők.”
Dr. Törőcsik Mária és Rechnitzer Szilvia tanulmányában olvashatjuk (Trendi anyák – anyatrendek), hogy a mai nők problémája ugyanaz, mint anyáiké. „Egyensúlyozás az egyéni célok, az anyaság, a családi élet és a karrier között. A különbség persze ordító az arányokban, a kiindulópontban, az anyává válás körülményeiben, annak megélésében, a kor szellemében”. Korábban a család volt az elsődleges a nők életében, ma már az egyes életterületek között azonos súllyal próbálnak helytállni. A ma asszonyai szabadságot élveznek az életstratégia megválasztásában, főképp, ha (még) nem anyák. Attól kezdve ugyanis a „gyerek-karrier-család” puzzle-t rakják ki a saját, a környezet és a társadalmi elvárások alapján, háttérbe kerülnek az egyéni vágyak, törekvések, szerencsés esetben csak időlegesen.”
Sokan ellenzik, mások támogatják és örülnek neki, hogy úgy tűnik, az idő keretei kitágíthatóak, és az életciklusok közül az anyaság megéléséről egy negyvenes (olykor ötvenes) nőnek sem kell lemondania.
Az orvostudomány rohamléptekkel fejlődik a termékenységi kezelési lehetőségek terén, s ez azt is eredményezte, hogy a családtervezés szociokulturális koncepciója megváltozott. Nyilván különösen az iparosodott régiókban, azokban a nagyvárosokban, ahol a reprodukciós technológiák (pl. mesterséges megtermékenyítés) rendelkezésre állnak. Így látjuk, hogy egyre növekszik azoknak a nőknek a száma, akik érett, középkorú anyákká válhatnak. De nemcsak az európai és a fejlett világban, hanem már máshol is jóval később szülnek a nők, mint tizenöt évvel ezelőtt, nem ritkán 35 év felett, sokan 40 felett, és ha keresni kezdünk az interneten, akkor szép számmal találunk olyan történeteket, ahol ötven és hatvan feletti anyákat láthatunk boldog mosollyal az arcukon, magasra emelve egy kisbabát.
Mikor kellene szülni?
Ha a nőgyógyászokat halljuk, akkor mindenképp még 30 év alatt ajánlják, mert a női test akkor csúcsformában van, a terhesség nagyjából problémamentesnek várható. Amikor nő az először szülők életkora, akkor – technológia mellett is – megnőnek a kockázati tényezők. Érzelmi szempontból azonban eltérő szakaszokról beszélhetünk, miközben alapvetőnek gondoljuk: egy nő akkor lesz a legjobb anya, amikor saját és stabil érzelmi vágyából válik azzá. Amikor nem azért szül, mert már mindenkinek van… és nem azért, mert társadalmi nyomást érez, hanem amikor gondolataiban egyre sürgetőbben megjelenik a vágy egy pihe-puha csecsemő felnevelésére.
Pszichológiailag egy anyának képesnek kell lennie arra, hogy úgy szeresse a gyerekét, hogy biztonságot nyújt neki, egyértelműek az érzései, nem bánja meg a döntését, és végig azt érzi, hogy jól cselekedett. Ezek az érzések nagyon fontosak, mert csak így lehet a csecsemőnek megfelelő pszichés légkört biztosítani. Nem is hinnénk, milyen fontos egy baba életének első pár hónapja a személyisége kialakulása szempontjából. Az alapvető lelki szükséglete a biztonság és a szeretet. Ha az anya csak félig-meddig tud ezzel foglalkozni, mert esténként a pelenkázás helyett sokkal jobb nyugodtan beszélgetni, megnézni egy filmet, és titkon irigyli a barátnőit, hogy mindezt teljesen szabadon tehetik, akkor előbb-utóbb tele lesz ellenérzésekkel. Ezt persze megpróbálja nem mutatni a gyereknek, aki viszont egészen pontosan érezni fogja a türelmetlenséget és dühöt, s ennek megfelelően fog reagálni. Nyugtalan és sírós gyerekkel pedig még nehezebb, úgyhogy mindketten rosszul érzik majd magukat. Egy csecsemő ha nyugodt, és jól érzi magát a bőrében, kedvesen reagál a mamája jelzéseire, abbahagyja a sírást, és nem hisztizik. Ezzel tudattalanul is jelzést ad, vagyis megerősíti az anyát abban, hogy ő jó anya, aki viszont azt érezheti, hogy jó gyereke van. Így alakul ki köztük az a kapcsolat, amelyben megerősödik a kötődés és a bizalom, a szeretet és a nyugalom.
Alkalmas időpont tehát az, mikor egy nő érett, felnőtthöz méltó döntést hoz, és képes vállalni a nehézségeket.
Az idősebb anya nyugodtabb
Elvileg igen, éretten meghozott döntéssel a háta mögött; sokszor látjuk, hogy egy negyvenes anya nyugodtabb, elfogadóbb és tapasztaltabb, mint a húszas éveiben járó, akinek többször megfordulhat a fejében, hogy mit hagy ki az életéből azzal, hogy otthon van „bezárva”. Jó esetben egy nőnek addigra mindene megvan, ami számít: egzisztencia, szakmai elismerés, megfelelő partner. Ha – és ez sem ritka manapság –valaki párkapcsolat nélkül, egyedül önmagára támaszkodva vállalt gyermeket, akkor lehetnek nehéz pillanatai. Kivéve akkor, ha a babát azért vállalta, mivel úgy érezte, képtelen lemondani az anyaságról csak azért, mert nem találkozott megfelelő partnerrel.
Ezekben az esetekben olykor a csecsemőnek lesz nehezebb dolga, mert már úgy születik, hogy házi feladata van. Boldoggá kell tennie az anyukáját, aki minden nehézséget vállalva megszülte őt. Nagyon sokszor látjuk, hogy egy nő, még a legjobb szándék mellett is, nem ismerve fel a baba iránti saját tudattalan érzelmi elvárásait, tulajdonképpen olyan duáluniót akar kialakítani a gyerekkel, ahol az utóbbi nemcsak az anyaság örömét adja, hanem a magánytól is megszabadít, s attól az érzéstől, hogy „mindenkinek van gyereke, csak nekem nincs”.
Ilyen érzelmi helyzetekben látjuk, hogy az anya-gyermek kapcsolatban meghúzódó érzelmek olyan szoros kötelékké alakulhatnak, ahol később megnehezülhet a leválás és az elengedés.
Az idősebb anyák tudatosabbak
A kitolódott gyermekvállalás egyik oka a tanulmányok elhúzódásában és a tanulmányok következményében keresendő – írják dr. Törőcsik Máriáék a tanulmányban. Folyamatosan emelkedik a felsőoktatásban tanulók száma csakúgy, mint a képzést kínáló intézményeké. A rendszer lehetővé teszi a tanulmányok idejének elnyújtását. Ma már az érvényesüléshez egy diploma megszerzése elengedhetetlen, nem beszélve a külföldi ösztöndíjakról, amit nyelvtanulás vagy tapasztalatszerzés céljából vállalnak a fiatalok. A diploma mellett a megfelelő szintű nyelvtudás is elvárt, valamint a szakmai gyakorlat. A pályakezdők esetében is egyre gyakrabban követelmény a gyakorlat. Mindehhez idő kell, valamint függetlenség. Hiszen családi kötöttségek nélkül rugalmasabbak vagyunk, így könnyebben szerezhető (külföldi) munka-, vagy élettapasztalat, nyelvtudás – így kezd valaki haladni a húszas évei felől a harmincas, majd a negyvenes évek felé.
Ha valaki nem a tanulmányai miatt, hanem párkapcsolati nehézségei, esetleg hiánya miatt csúszott el az idővel, akkor érezheti azt, hogy be kell pótolnia a lemaradást. A karrier/magánélet csapda egyik rossz vonása, hogy egy nő azt érezheti, nincs jó időzítés: nehéz összehozni úgy az életfeladatokat, hogy mindre összpontosítson.
A tudatos gyermekvállalás azt is jelenti, hogy egy nő azt érzi (lehetőség szerint a társával együtt), hogy eljött az idő, amikor megteremthető minden, ami egy gyermek felneveléséhez kell. Ha most arra gondolunk, hogy régen csak jöttek a gyerekek egymás után, és senki sem gondolkodott ilyesmiken, akkor igazunk van, de a 21. század jóval bizonytalanabb egzisztenciális hátteret nyújt, sokkal nagyobb az anyagi biztonságra törekvés vágya mindenkiben, mert egyre csúszósabb a talaj e tekintetben. Egy szülőnek régen egy munkahelye volt; ma azt látjuk, hogy szerencsés az, akinek megmarad a munkahelye, nem megy csődbe, nem szervez át, és nem építi le a létszámot a jobb profit végett. Ezek – bár közgazdasági szempontoknak látszanak – nagyon is beleszólnak abba, hogy valaki belevág-e a gyermeknevelésbe.
Amit mindenképp át kell gondolni
Érzékeny pont, amelytől általában mindenki tart. Ha valaki a negyvenes évei közepén szül, akkor a hatvanas évei közepén jár majd, amikor a gyermeke huszonéves lesz. Egyes tanulmányok azt mondják, hogy ez – nem zárható ki – éppen olyan életszakasza lesz majd a gyereknek, amikor a legnagyobb szüksége lenne a szüleire, akik ekkor már a biológiai életkoruknak megfelelő lassulásban vannak. Bár gondolhatjuk azt, hogy nincs vele probléma, mégis jobb a gyermekvállalás előtt végiggondolni, milyen is lesz a kicsi élete, amikor felnő. A csecsemő utáni vágy egyik jellemzője, hogy az érzelmek kizárják a tudatosság bizonyos elemeit: senki sem gondol bele abba, mi lesz húsz év múlva. Vagy harminc.
Nemrég olvastam egy cikket, egy hatvan felett szülő nőt kérdeztek meg arról, miért vállalta a gyermeket, és ő azt válaszolta, hogy egész életében vágyott az anyaságra. De amikor arról volt szó, hogy mi lesz a gyerek jövőjével, azt mondta: reméli, lesznek körülötte, akik segítenek, vannak rokonok és jó barátok. Persze, most mondhatjuk, hogy senkinek sincs kristálygömbje, hogy meglássa a jövőjét, és a harmincas éveiben sem kap senki garancialevelet arra, hogy minden rendben lesz, mégis fontos átgondolni azt a jövőt, amelyet a gyermeknek kell majd megélnie. Hogy tényleg jól érzi-e majd magát benne.
Tari Annamária pszichoanalitikus
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.