Hány helyre is kellett menni? Már hogy nyolc? Tavaly még csak hét volt. Teljes kistérségi ismerd meg szülőfölded program ez. Nagy kör, bő másfél száz kilométer. Dombra fel, dombról le. Ne azt, ide a rózsásat hozzuk! A másikat! A színesebbet. Azt szerette. Mintha számítana. Utólag számít talán. Most. Azt ott a nagyanyádra, igen, a krizantémosat!
– Itt nem gyújtunk gyertyát, régen nem volt szokás a reformátusoknál.
– De már megváltozott!
– Akkor gyújtunk! Figyelj csak, és ők kicsodák? – kérdezi a gyerek, aki már nem is gyerek, és te nem tudod a kérdésére a választ. Pedig ugyanaz a vezetéknév, elvileg ismerned is kellett. Csak valami halványan dereng, hogy ez lehet a dédanyád utáni rokonság. Oldalági. Nem volt benne a szűkebb körben. Pedig határozottan emlékszel. Létszámolvasás volt fejben. Még október közepén. Meg tervezés. Bevásárlás és útvonaltervezés. Mennyi kell, mekkora, hová kell menni, merre a leggyorsabb és legrövidebb az út. Aztán megtörtént. Minden terv szerint. Semmi probléma. Létszám stimmelt. A rendelt mennyiség, kiszámolva, megvásárolva, kicsit szokatlan még az eggyel több, de hát így megy ez! Szinte évente eggyel több, ha a nem is közelieket számítod, akkor havonta nő a létszám. Túlpartiak, sorakozó! Az emlékezés leszállítva, gondosan kihelyezve. Kellő számú világítótest meggyújtva, néhány egyre halványabb emlék felidézve. Láb, szokásosan kicsit fázva. Művirág. Nem szereted.
– Az élő virág csak egy napig tart, mert a fagy.
– Jó, de legalább szép!
– Nincs élő! Művirágot vett apu.
– De csúnya!
– Nem az! Csak mű!
– Ez nektek környezettudatos viselkedés és vásárlás? – jön a szemrehányó kérdés. Erre csuklik az ember kettőt, nem vitatkozik, beletörődően bólint, és igazat ad. Nem az. Ez nem környezetkímélő. Az ember vett egy halom élethűen megcsinált művirágot, ami jó esetben újrafelhasználható. Rossz esetben még tízezer év múlva is ott lesz valamelyik szemétdomb rétegében. Bizonyítékként. Hogy vele emlékeztek egyszer. Valakik valakikre. Mi nem jut eszedbe? Bomlási idő. Mit is ír Örkény? „Túlélsz, pöcök!” Na jó, hagyjuk, ebben a fiatalok nyertek. Másban is. Nincs elég válasz. Ilyen további kérdésekre pláne nincs:
– Apa, ők kicsodák?
– Gondolkodnom kell. Izé, csókolom, de rég láttam, jó napot!
– Hogy tetszik lenni, sírokhoz maguk is? Mi baja lett, hogy mankóval jár?
– Á nem, mi éppen csak kirándulunk. Minden csak baleset – és haragszol magadra, mert értelmetlen kérdésre értelmetlen a válaszod. Ki is kapsz!
– Apa, udvariatlan vagy! Nem tehet senki arról, hogy nem tud kérdezni.
– De engem meg az ilyesmi idegesít. Minek kérdez. Hogy hogy vagyok? Hát úgy! Hogy. Mit tudom én. Mit lehet erre mondani? Valaki? Jó választ? – morogsz tovább.
– Amúgy se kérdezd. Nem tudom, kik ők. Nevet nem tudok, biztos valami messzi rokon.
– És itt a sírban a mi vezetéknevünkkel, ő ki?
– Fogalmam sincs, ő is valami távoli, ükapád révén, de pontosan meg se tudom mondani. Nem tudom. Utána kéne járni. Kik vagyunk. Honnan jöttünk. Mi marad utánunk – erre a filozofálós hangulatra tréfás válasz jön, majdnem röhögsz a temetőben.
– Tudod, mi marad? Műanyag virághegy! Az marad!
Igaz. Meg sztearingyertyák színes üvegkelyhei. Kisebbek, nagyobbak. Mert szokás. Mert az. Ki kell menni. A halottak nem kérik. Nekik aztán mindegy. Minden mindegy. Az élők lelkiismeretének kell ez az ünnep. Meg a virágkötőknek, meg a műanyag fröccsöntőknek. Gyertyakészítő kisiparosoknak. Nem a halottaknak. Nekünk. Kérdezik tőled: milyen volt a nagyapád? Nem is tudod. Dédanyád? Hát igen! De mit mondj? Jól jót vagy semmit? Voltak. Kell az emlékezés, a rossz a lelkiismeretnek kell. Sok a kilométer. Fázik a láb, piros az orr. Fúj a szél. Messzire látni. Csend van. Halottak napja. Harangszó terül a köddel szét a völgyre. Azt hiszed, eszedbe jutott valami, és elkezded mondani. Például azt, hogy a nagyapád megsebesült a háborúban, mégis sokat gyalogolt, kicsit morózus volt, szerette a kertjét. Ezt elmondod. Erre mi a válasz?
– Pont olyan volt, mint te, apa.
Erre elhallgatsz. Mosolyogsz. Szereted a kertet. Minden megy tovább.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.