Erős hittel az idő sodrában

Érsekújvár mintegy 43 ezer lakosából napjainkban (az utolsó népszámlálás adatai szerint) 33 ezren vallják magukat római katolikus vallásúnak. A már kétharmad részben szlovákok lakta városban mindazonáltal a magyar és a szlovák katolikus hívek aránya körülbelül ötven-ötven százalék. A helybeliek lelkipásztora Ďurčo Zoltán esperesplébános, aki egyben a nyitrai katolikus egyházmegye püspöki helynöke. „Ez annyit jelent, hogy a nyitrai egyházmegye területén a magyar ajkú hívek gondozását, a szentségek kiszolgáltatását, a bérmálást és egyéb feladatok végzését bízta rám a püspök atya. Két éve kaptam ezt a státust, amelyre erős igény volt, hiszen a megye kétszáz gyülekezetéből, a filiákat is beleértve, 50-ben élnek magyar hívek. Az egész megyében ötvenezer magyar katolikusról beszélhetünk, ami az összes katolikus tíz százaléka.” Az esperes egyébként húsz éve került Érsekújvárra, s nem mellesleg évekig volt elnöke a Jó Pásztor Alapítványnak is, amely a komáromi imanapok szervezéséért és a szlovákiai magyar kispapképzésért alakult meg.

2000 gyermek hitoktatása
Ďurčo Zoltán természetesen nem egyedül végzi a sok teendőt, bár mint mondja, az emberi munkabírás mindig képes alkalmazkodni az igényekhez. Püspöki megbízottként, esperesként, lelkészként nem győzné, ráadásul a város hét (köztük az egyetlen, Czuczor Gergely nevét viselő magyar) alapiskolájában mintegy 2000 gyermek részesül hitoktatásban. Ezt a feladatot hét katekéta végzi. „Annak idején káplánként – közli az esperes – harminc gyereket készítettem föl szentáldozáshoz, bérmáláshoz. Ma már több mint kétezren részesülnek ezekben.” És a városban van szlovák nyelvű egyházi iskola is, ellátása, maga az épületről való gondoskodás ugyancsak az esperes feladata. Annak idején volt olyan elképzelés, hogy magyar katolikus iskolát is nyitnak, de inkább lemondtak róla, mert nem akarták gyengíteni a Czuczor Gergely Alapiskolát.
Az utóbbi húsz év alatt annyi mozgás, pezsgés történt a Kárpát-medencében, tekintve akár a kultúrát, restitúciót, vallást, nemzetiséget, intézmények alakulását, hogy mindezekre visszatekintve – mosolyog a lelkész – néha úgy érzi, hogy 1991-től nem húsz, hanem legalább ötven év telt el. Ráadásul sok szentmisét kell bemutatni. Ezek az igény szerint alakulnak, de hétfőn, kedden és szerdán magyar, csütörtökön, pénteken és szombaton szlovák nyelvűt tartanak. Vasárnap szintén fele-fele arányban, két magyart és két szlovákot. A Ferenc-rendi atyáknál a szentmisék szintén két nyelven folynak, a plébániatemplombeliekkel egyeztetve, így ugyanabban az időben mindkét nemzethez tartozók anyanyelvükön végzett szertartáson vehetnek részt.
A keresztelők és a házassági szentség szolgáltatása ilyen szempontból már némi pesszimizmusra ad okot, hiszen ezeket egyre nagyobb arányban igénylik szlovák nyelven a hívek, sajnos, köztük magyarok is. Az indokok sokfélék: vegyes házasságban élnek, szlovák iskolát végeztek, hogy a barátok, rokonok is értsék, stb. „Ezt sajnos, nem tudjuk befolyásolni. Felajánlani felajánljuk, a lehetőség mindenki számára adott, erőltetni azonban nem lehet. Nekünk nem jelentene akadályt, hiszen hárman vagyunk atyák, akik két nyelven tudjuk kiszolgáltatni a szentségeket.”

Sokféle tevékenység
Az érsekújvári katolikus egyházközségben zajlik az élet: szinte felsorolni is hosszadalmas, milyen formákban, rendezvényekkel: baba-mama klub, bibliaórák, Fatima-imaórák, ifjúsági szentmisék, bérmálkozások, zarándoklatok, bálok, keresztutak, kerékpártúrák, családtalálkozók, focinapok, ifjúsági találkozók.
„Ezek lebonyolításába a káplánokon kívül a laikusok is besegítenek. A baba-mama találkozókat Juhász Márk atya kezdeményezte (aki káplánom volt), s ugyancsak ő szorgalmazta, hogy Nyitra megyében létrejöjjön egy animátorképző, ahol magyar ajkú híveket, laikusokat készítenénk fel arra, hogy besegítsenek a lelkipásztori munkába, például a fiatalokkal való foglalkozásban, ifjúsági, egyházi, kulturális, ministránstalálkozók és egyebek terén. A laikus híveink nem voltak felkészülve erre, de mostanság már ők is végezhetnek teológiai tanulmányokat. A lehetőséggel többen élnek is, akár itthon, akár a győri egyháztudományi akadémián. Belőlük potenciális munkatársaink lesznek mint hitoktatók. Ez a mai nehéz gazdasági helyzetben, a munkanélküliségtől fenyegetett fiatalok számára is megoldás lehet. Egyébként Szlovákiában kevés a papi hivatás, sok magyar ajkú papra volna szükség. Megjegyzem, Magyarországon még rosszabb a helyzet: míg Szlovákiában 38 év a katolikus papok átlagéletkora, ott 60 fölött van. Nem csoda, hogy sok fiatal magyar lelkipásztor nem tér haza tanulmányai után.”
Az esperes nem győzi hangsúlyozni, milyen fontos a pasztoráció, melybe szintén bekapcsolódhatnak a laikus hívek, s mint megjegyzi, ebben az irányban kell haladni. „Szlovákiában nagyobb hagyománya van a pasztorációs életnek, de szükség is van rá. Egy hasonlattal élve: nem élhetünk akváriumban, amikor a nagy halak a tengerben úsznak. Fel kell keresni az embereket, segítséget kell nyújtani az elesetteknek. Égető probléma például a magányosak sorsa vagy a hajléktalanoké, akikből itt, Érsekújvárott is sok van.” Az egyház ezen a téren roppant sokat tud segíteni, de embereket kell képezni hozzá. Nagy kihívás évek óta a hajléktalanság. Karácsonykor, szentestén például 70-80 embernek szoktak vacsorát készíteni. De a magányosak, hátrányos helyzetűek, megélhetési gondokkal küszködők naponta jönnek a plébániára. Ez mind-mind egyedi eset és egyéni sors, s bizony, gyakran utána kell nézniük, ki az, aki valóban rászorult.

Hányatott sorsú templom
Érsekújvár egyik legrégibb műemléke, a Szent Kereszt-plébániatemplom az egykori hatszögletű vár főterének keleti oldalán épült 1584–85-ben. Kezdetben szerényebb formában hirdette Isten dicsőségét, ám a századok során számtalan átalakításon esett át, míg elnyerte mai arculatát. 1605-ben elfoglalták a protestánsok, ám a királyi biztosok közbelépésére kivonultak belőle, és másutt építettek maguknak templomot. A Bocskai-féle harcok alatt annyira megrongálódott, hogy az akkori plébános Pázmány Péter érsekhez fordult, a kijavíttatást kérelmezve. Ez az 1630-as években meg is valósult. Evlija Cselebi török utazó (Újvárnak 1663-as török kézre kerülése után) már a következőt írta róla: „A benne levő különféle feszületeknek, művészi alkotásoknak, az értékes drágaköves lámpáknak, gyönyörű festményeknek (…) leírására elégtelen a nyelv.” A török természetesen dzsámivá alakította az épületet, s a torony helyébe minaretet emelt, tetején félholddal. A katolikusok 1685-ben foglalhatták el újra templomukat, amely azonban az ostromban úgy megrongálódott, hogy Széchényi György esztergomi érsekprímás 1693-ban újjáépíttette. A török megszállás elől Komáromba és Nagyszombatba menekített műkincseket is ekkor hozták vissza. A kuruc harcok során ismét megrongálódott templomot 1723-ban kellett felújítani, 1810-ben azonban egy hatalmas tűzvész következtében az egész épület – beleértve az egész belső berendezést – a plébániával együtt leégett, csupán a sekrestye menekült meg. 1867-ben egy szélvihar ledöntötte a tornyot, és súlya alatt beszakadt a templom mennyezete, maga alá temetve a fél épületet. Több részletben újították fel ismét, 1877-ben a hajót is kibővítették. Ezt követően napjainkig még ötször esett át nagyobb rekonstrukción. Négy és negyed százados fennállása alatt szinte minden század rajta hagyta a maga jellemző jegyeit a gótikus stílustól a reneszánszon, barokkon át a copfig.
A városban a plébániatemplomon kívül a ferences rendnek is van temploma és kolostora, 1626 és 1631 között épültek. A bejárat felett ma is olvashatjuk: Pax intrantibus, azaz békesség a betérőknek. A templom felszentelését Pázmány Péter végezte 1631-ben. Az 1950 és 1990 közötti száműzetés után ismét ferencesek szolgálnak benne. A szerzetesek természetesen kiveszik részüket a lelki gondozásból, pasztorációból. Ifjúsági szentmiséket tartanak, játékos foglalkozásokat szerveznek a gyermekeknek. Gyermekkórusuk is van, amely stílszerűen a Pintyőke nevet viseli. A kolostor egykori tudós könyvtárosa és tanára, Piry Cirjék János az 1848/49-es eseményekről alapos naplót írt, amely könyv formájában is napvilágot látott, Érsekújvári napló címmel a Kalligram könyvkiadónál, Koncsol László szerkesztésében.