Erős, eleven gyökerek

Egy olvasói levél utóélete
„Hát szép tanítónapi meglepetést szerzett nekünk Ilonka néni Léváról” – hívott a március 28-i szám megjelenése után egy kedves, higgadt, de nagyon szomorú hang. A Lévai Juhász Gyula Alapiskola egyik pedagógusa volt. Elmondta: bár ő tudja, hogy a Kopertában megjelent vélemények nem tükrözik a miénket, mégis nagyon sokat árthat ez a fiktívnek látszó Ilonka néni a fennmaradásáért még a többi magyar tannyelvű iskolánál is keservesebben küzdő lévainak. Mert ha valami, hát épp a hagyományápolás az, amire kimondottan szakosodtak. „Elég csak belépni az ajtón, már a faliújságok is azt mutatják, micsoda különmunka folyik az iskolában.” Elmentünk hát, megnéztük, mi is a helyzet valójában.

A peremvidéki magyar iskolák számára nemcsak a csökkenő gyermeklétszám és a rohamos asszimiláció egyre nagyobb kihívás, hanem a helyi magyar közösségeken belül dúló viszályok is. Szinte mindegyiknek ilyen helyzetben kell megtalálnia annak a módját, hogy kellő vonzereje legyen, és biztos tudással, erős tartással engedje útjára növendékeit. A Lévai Juhász Gyula Alapiskolának ez azért is sikerülhet, mert a választott mottót: a gyökerek nem látszanak, de azok tartják a fát, minden pedagógusa komolyan gondolja.

Viszontagságos költözés
Az intézmény négy éve működik mostani helyén, s fennállásának hat évtizede alatt már hatszor költözött. Ezúttal megalázó módon és szörnyű körülmények közé, de nem volt más választása. „Kész helyzet elé állítottak, mert az állomás melletti felújított épületünkre szemet vetett a szomszédos szlovák iskola igazgatónője. Nagyon tartottunk a költözéstől, nemcsak az épület állapota miatt, hanem főleg azért, mert tanulóink fele a környékbeli falvakból jár be, és most már városi buszra is kell szállniuk. Sikerült elérnünk, hogy a busz itt álljon meg az iskola előtt, de az újabb bérletre a gyerekek nem kapnak támogatást. Ezzel is több fáradságba és pénzbe kerül, ha valaki a magyar iskolát választja, mert ezt az útiköltséget nem téríti meg senki” – mondja az igazgatónő, Andruska Csilla. Közben egy albumot vesz elő, amelyben fényképek tucatjai mutatják be, milyen volt és milyen lett az épület. A pedagógusokat összefirkált falak, megrongált táblák, szétvert mosdók fogadták, a szülőkkel és a helyi magyarokkal együtt éjt nappallá téve takarítottak, festettek, függönyt varrtak, hogy szeptemberben elkezdhessék a tanévet. Mára belakták, magukénak érzik az iskolát, s idén végre talán a helyi magyar óvoda is odaköltözik – egy helyen lesz a két magyar oktatási intézmény, így erősíteni tudják egymást.

Tisztelet a bejáróknak
Szerencsére a költözés és az állomástól való nagy távolság nem rettentette el a környékbeli magyarokat, az iskolában ennek hatására nem tapasztaltak létszámcsökkenést. Most 186 tanulójuk van, két évfolyamban, a 6.-ban és a 7.-ben működnek még párhuzamos osztályok. Szeptemberben 17 elsőst várnak, nagy részük lévai, de járnak ide tanulók Pozbáról, Szecséről, Kálnáról, Szentgyörgyről, Sáróról, Újbarsról, Zsemlérről és Boriból is. „Szinte mind már az első osztálytól hozzánk járnak, mert a falvakban megszűntek a magyar kisiskolák. Nagyon intenzív ezen a vidéken az elszlovákosodás: hajdan erős magyar településekről is már csak egy-két gyereket íratnak magyar iskolába. Minden tiszteletem azoké a szülőké, akik vállalják a többletkiadást és a fáradságot, mert látom, hogy itt, Léván sokan csak azért döntenek a szlovák iskola mellett, mert közelebb van a lakásukhoz. Akik nem a kényelmi szempontokat helyezik előtérbe, minden törődést, áldozatot megérdemelnek; sohasem szabad azt érezniük, hogy hátrányban vannak, mert az iskolánknak kevesebb támogatás jut” – vallja az igazgatónő.

Hagyományőrző foglalkozások
Így a Juhász Gyula Alapiskolában nemcsak a tantárgyak színvonalas oktatására ügyelnek, hanem próbálnak valami olyan többletet is átadni, melytől a tanulók érezhetik: magyarnak lenni azt jelenti, hogy gazdag kultúrájú, hagyományú közösséghez tartoznak. Az identitástudat megerősítésével és hagyományőrzéssel már az alsó tagozaton foglalkoznak, idevonatkozó ismeretekkel magyarórán, énekórán és a napköziben is találkoznak a gyerekek. Népmeséket, mondókákat, dalokat tanulnak, megismerkednek a népi mesterségekkel, kézműves-foglalkozásokon vesznek részt – így észrevétlenül sajátítják el azt a fajta tudást, melyet ugyan a felvételiken nem pontoznak, de amely által lelkük gazdagodik.
„Látjuk, hogy nagyon érdekli őket, hiszen számukra ez már egy távoli világ – mondja Baran Ivett napközis nevelőnő, aki az iskola számára kidolgozta a hagyományőrző foglalkozások tantervét, és gyűjtést is végzett a környéken. – Számunkra nagy öröm, amikor látjuk, hogy az órán tanult népi játékokat később már maguktól is játsszák. Teljesen természetes módon válik életük részévé ez a tudás, és vele együtt a hovatartozás érzése is. Ezt mindennél fontosabbnak tartom, és látom, hogy a szülők is igénylik, értékelik, mert szívesen jönnek a közös kézműves-foglalkozásokra, vásárokra. Az órákon és a napköziben tanultak nagyon jó alapot szolgáltatnak az iskolai műsorokhoz. Ezeknek a gyerekeknek nem kell megmagyarázni, mi is az a Luca-nap, hogyan folyt a betlehemezés, vagy kik jártak újévet köszönteni.”

Régi szokás szerint
A lévai magyar alapiskolások életét szeptembertől júniusig átszövik a népi hagyományok. Ősszel tökfesztivállal kezdik, ezt a mikulásünnepség követi, majd a karácsonyváró kézműves-foglalkozás és vásár. December folyamán felelevenítik a karácsonyhoz kötődő népszokásokat – a kisdiákok népviseletbe öltöznek, és osztályról osztályra járva köszöntik a többieket. „Ajándékba mindig olyasmit kapnak, ami régen az adott ünnephez kötődött: aszalt gyümölcsöt, diót, almát, kalácsot. A téli szünet előtti napon regölni megy valamelyik alsó tagozatos osztály. Öröm nézni, hogy a felsős kamaszok is várják és hallgatják őket. Az új évben ugyancsak köszöntéssel kezdjük a tanítást, aztán minden évben van farsangi bál, húsvétváró ismét kézműves-foglalkozással, virágvasárnap előtt pedig a kiszehajtást és a villőzést játszottuk el az udvaron” – sorolja Baran Ivett. A beiratkozásra érkező óvodásokat szintén játékos kézműves-foglalkozásokkal várják, így a gyerekek és a szülők már akkor ízelítőt kapnak abból, mi mindent tud még nyújtani a kötelező tananyag mellett az iskola.
Kilenc éve a Juhász Gyula Alapiskola volt a kezdeményezője és létrehozója a magyar alapiskolákban működő színjátszó csoportok kerületi szintű találkozójának, a Mesevilágnak, amelyet azóta is minden évben megszerveznek. A Pitypang tánccsoport Baran Ivett vezetésével 1992 óta működik, jelenleg harminchárom taggal, és rendszeresen fellép a helyi magyar rendezvényeken. Már ahová hívják, mert vannak, akik csak távolról, esetleg névtelenül dohognak, hogy nincs már az iskolában sem hagyományápolás, sem magyarságtudatra való nevelés, kiveszett az ősök tisztelete. Mint láttuk, ennek épp a fordítottja igaz; Léván, mint ahogy, sajnos, sok más szlovákiai magyar közösségben is, inkább a ma élők közötti kölcsönös tisztelet hiányzik.