„…én egész népemet FOGOM...”

Ernő pár hónappal ezelőtt tért haza a Columbia
Egyetemről. Két évet töltött New Yorkban.
Előtte meg egy párizsi egyetemen tanult. Ezek
a tanulmányai már az úgynevezett posztgraduális képzéshez
tartoztak, mert Ernő a közgazdászoklevelét Budapesten szerezte
meg. Valójában Pozsonyban kezdett el egyetemre járni, aztán a
harmadik évfolyam után lépett át a pesti közgázra.
Szóval Ernő már igazi világpolgár, olyan srác, akire méltán
lehetünk büszkék. Anyanyelvén kívül akcentus nélkül beszél
szlovákul, angolul, németül és franciául. És ami a legfontosabb:
mondanivalójának van tartalma is.
Amikor bejön a rendelőmbe, hogy édesanyjának gyógyszert
írasson fel, azonnal lekapcsolom őt, és kávéval kínálom.
Mondjon valamit erről a legújabb tőzsdeválságról – kérem,
mert tudom, hogy Ernő vérprofi , aki tavaly a davosi pénzügyi
világkonferencián is részt vett.
Tizedik mondata után már kezd derengeni valami, mert a
srác a pénzvilág legbonyolultabb összefüggéseit is világosan és
közérthetően magyarázza el nekem, az abszolút dilettánsnak.
És a végén egy rövid konklúzióval zárja fejtegetését. „Ebből is
láthassuk, hogy egy hosszú, bonyolult folyamatról van szó.”
„Micsoda? – szisszenek fel magamban. – Láthassuk?” Ernő
nyilván észrevette, hogy felkaptam a fejem, és úgy gondolja, hogy
további érvekre van szükség. „Ha nem hisz nekem, megnézhessük
a japán tőzsde eredményeit is” – győzköd tovább, de én akkor már
a mama gyógyszereit írom. „Majd legközelebb megnézzük a japán
tőzsdét is” – mondom neki, és kezet nyújtok.
Merthogy ilyen hülye az ember. Vagyis én ilyen hülye vagyok.
Elég két-három suk-sük, és máris elborul az agyam. Pedig a fi ckó
nagyon ért a tőzsdéhez. És erről öt nyelven képes meggyőzni a
hallgatóságát. Csak épp az anyanyelvén követ el ilyen csikorgó
hibát. És én máris elkezdek kételkedni abban, amit állít. Hiába. Én
a suksükölésre vagyok allergiás.
Húsz éve dolgozom elmegyógyászként a Csallóköz szívében.
1988-ban megfogadtam, hogy a gyógyítás mellett némi
pedagógiai munkát is fogok végezni a rendelőmben.
1988-ig ugyanis körzeti orvos voltam, és a napi hetvennyolcvan
beteg nyelvi képzését mégsem vállalhattam. De
nyolcvannyolc novemberétől az elmegyógyászati szakrendelőben
dolgozom, és azóta naponta „csak” tizenöt-húsz páciensem
van. Úgyhogy bátran belevágtam a munkába. Persze már
akkor, nyolcvannyolcban sem voltam gyerek, és tudtam,
hogy a jó pedagógus nem ronthat úgy neki a feladatnak, mint
ama szlovák gyermek az anyjának. Meg hát ott volt előttem
Gorbacsov példája is. Azonnali reformokat akart, és mi lett
a vége? Szétesett a Szovjetunió. Nahát! Szóval azt mondtam
magamnak, hogy csak fokozatosan, „szépen, ahogy a csillag
megy az égen…”, és kitaláltam egy átmeneti megoldást. Hogy
szegény tanítványaimnak ne kelljen egyből átállniuk a kedves
és megszokott -suk, -sük végződésről a helyes -tyuk, -tyükre,
én mind a kettőt meghagytam nekik, vagyis a -styuk, -styüköt
kezdtem használni.
Vagyis olyakat mondtam, hogy mondhastyuk, meg
hogy beláthastyuk stb. Azt gondoltam, hogy abból az
őrült kakofóniából, amit a megnézhestyük, beláthastyuk
hangtorlódások adnak ki, majdcsak megértik, hogy valami nem
stimmel a beszédemmel, és kijavítanak, esetleg rákérdeznek,
hogy mit is jelentsen az a styuk-styük. De nem. Épp az ellenkezője
történt annak, amit vártam. Pár éven belül a körzetemben egyre
több ember használta ezt az újfajta igeragozást.
„Ha jól beosztjuk az erőnket, az ezer métert akár három percen
belül is lefuthastyuk” – mondta az egyik betegem. „Ha nem
vigyázunk magunkra, könnyen elkaphastyuk a vírusfertőzést”
– fi gyelmeztetett a másik. „Ha az idén jól dolgozunk, akkor már a
jövő évben beindíthastyuk a projektünket” – biztatott a harmadik.
Nos, ekkor elhatároztam, hogy többé nem alkalmazom ezt
az általam intermediálisnak nevezett módszert. Azóta nincs
több kompromisszum! Vagy sukolunk, vagy tyukolunk. Azaz
vagy beszélgetünk, vagy nem. Ezért igencsak megörültem,
amikor kedvenc hetilapomban állandó rovatot kapott egy ismert
nyelvész. Ezúton kérem őt, hogy segítsen kikezelni az allergiámat.
Vagyis tegyen félre minden más feladatot, és elsőként dolgozza
ki a tyukolás katekizmusát. De az olyan legyen, mint Ernő
magyarázata a tőzsdekrachról. Világos, közérthető. Hogy még a
styukoló-styükölő laikus is megértse.