Elég lesz mindenkinek a baja

De hogy konkrétat is mondjak, van MP3-zenelejátszó a telefonomon, ha utcán megyek, azt hallgatom, viszont otthon, amikor bekapcsolom az erősítőt, lehet bakelitlemez is, inkább fogok egy CD-t, mondjuk, azt, amelyiket a legutóbb vettem, elindítom, a hangfalak, a mélynyomó duruzsolni kezdenek, sokkal közelibb a kapcsolat a zenekarral, akár még annál is, mint egy nagykoncertet a hátsó sorból hallgatni.

Közel hajolok a hangfalhoz, akkor ugye van a fülem és a hangfal közötti távolság, a korongon keresztül, egy másik térben, túloldalon, kütyük, keverőpult, néhány méter kábel, mikrofon, vagy épp hangszedő, hangszerek, hangszál. Attól függ, milyen közel hajolunk, olyan közel lehetünk a kibocsátóhoz ezen az elektronikus vevő- és adórendszeren keresztül. Persze foghatnám a gitáromat, és akkor annál közelebb, fizikailag, már nem is kerülhetnék, de itt most leginkább hangtechnikai szempontok nyomvonalán indultam el.

Hasonló a helyzet, mondjuk, az e-könyvekkel vagy a nyomtatott papírral. Mint a zenénél is, nem kell a szoftver, ami átalakít, és megjelenít, torzít, mert a nyers zene, a nyomatatott betű számomra sokkal közelibb, megfoghatóbb élmény. Nem szeretnék rászokni a helyettesítő élményekre.

Valamelyik reggel is babot pucoltam, és megéreztem valamit. Éppen sem az egyik, sem a másik fővárosban nem voltam, a kettő közti távolságban, nyomattam a falusi, elnézést, vidéki életet. Úgy vagyok vele, hogy mire megunom, bár zavaró tényezők nélkül tovább bírnám, indulok is vissza a városba. Megpakolom az autó csomagtartóját zöldségekkel, gyümölcsökkel, végül is azért van a kert. Nem sokkal több, mint kétórás autókázás után próbálom magam betuszkolni egy másik ország fővárosának valamelyik belső kerületébe.

És tényleg olyan, mintha menekülnék, pedig manapság ezzel a szóval vigyázni kell, de hadd mondjam el, nincs ez így! Mert először is, érdeklődtem, befogadtak, most meg már szépen lassan ide (is) szoktam. Néhányan azt mondják, pont abban a korban kaptam magyar lakcímet, amikor ennek nincs sok értelme, büszkének lenni sincs mire. Ilyenkor csak annyit mondok, a büszkeségemnek ehhez semmi köze. Viccelődni szoktam, hiába alles ist in Ordnung, most már beregisztráltak, azért csak bízzunk abban, hogy nem küldenek el más országokba kvótatölteléknek. Nekem ehhez amúgy sincs semmi közöm, most meg már inkább nem is szólok hozzá, bölcsen hallgatok, mint tudjuk, mi a gyomban, mert ahogy a mondás tartja, mindenki csinálhat, amit akar, amíg otthon, a négy fal között teszi.

Igazi élményt akar? Egy jó fogyasztói reklám esetén most az következne, mit kellene tennie ennek érdekében. Elmondom, mit csinálok. Reggeli előtt kimegyek a kertbe, szedek friss paradicsomot, olyan paradicsomízűt, aztán délelőtt szöszmötölök kicsit a növényekkel, vagy kimegyek a kutyával az erdőbe gombát szedni. Aztán fogom a biciklit, mindenféle előzetes bejelentkezés és ok nélkül meglátogatom valamelyik barátomat, úgy beszélgetünk, hogy közben nem csattog a billentyűzet. Zenét hallgatunk, később sörözni indulunk, és ha akarom tudni, hány óra van, ránézek a templomtoronyra.

Egyébként egy magamfajta fiatalember jó, ha ért a növényekhez, állatokhoz, és az emberekhez, mert ha tényleg eljön az apokalipszis, vagy miről beszélnek, ott már nem csak vasárnap lesznek zárva a boltok. És szerintem a piacok sem lesznek nyitva. Ha lemerül az összes iPod, ott gitározni kell majd, dobolni, elég lesz mindenkinek a baja, szóval ahelyett, hogy mindenki a másikat riogatja igénytelen hangnemben és hozzáállással, megsúgom inkább, nem ártana felkészülni az emberséges életre ebben a lagymatag világban.