Egy irányban megy a szekér

Miközben Pozsonyban egymásnak üzenget az egy magyar és az egy félig magyar politikai párt, Marcelházán (Marcelová) a közösség képviseletét továbbra is úgy képzelik el – és gyakorolják –, hogy a közösség egy és oszthatatlan. Varga Ervin polgármester a tavalyi önkormányzati választáson úgy indult és nyert, hogy ezt hangsúlyozta programjában. Ráadásul Marcelházán komolyan gondolják a folytonosságot is, hiszen Varga úr mielőtt a község élére került, tizenkét évig volt képviselője az önkormányzatnak, és vállalkozóként tisztában van vele, hol szorít a cipő. Az előző polgármester, Keszegh Béla nem is rejtette véka alá, hogy nyugdíjba vonulása után őt kívánja utódjának. Az öncélú pártoskodás tehát nem kapott teret a marcelházai önkormányzatban. Mint Varga úr mondja, ha maga válogathatta volna össze a képviselő-testületet, akkor sem sikerült volna jobb csapatot összehozni. A személyes ellentétek helyett itt a közösség érdekeit tartják szem előtt.

Árvíz után, válság közben
Ennyi előzmény után nem kétséges, hogy ebben a közel négyezer lakosú, Komáromhoz közel fekvő nagyközségben egy irányba húzzák a szekeret. Szükség is van rá, hiszen Marcelházát a rendszerváltás után sok csapás érte, kezdve a zöldség- és gyümölcstermesztés elsorvadásával, az egekbe szökkenő munkanélküliséggel, az elvándorlás rémével – ne is soroljuk tovább. A mindenkori önkormányzatnak arra kevés befolyása van, hogy kié-kiké legyen a termőföld zöme, ipart sem képes alapítani, a település állagát azonban rendben kell tartania. Még a nehéz időkben is, és ez köztudottan súlyos terheket rótt a hazai önkormányzatokra az utóbbi években. S mert szegény embert még az ág is húzza, tavaly akkora belvíz rontott rá Marcelházára, hogy csak az anyagi kár kitett vagy egymillió eurót, ráadásul személyes tragédiát is okozott. Ekkor valóban szükség volt az összefogásra. A mentésbe közel kétszáz embert sikerült bevonni. A község veszteségeit (a mentési munkák költségeit) a kormány kompenzálta, többé-kevésbé a polgárok kárát is, de ami történt, figyelmeztető jel volt, hogy rendbe kell tenni a csatornarendszert.
„Ekkora vízre nem lehet felkészülni – mondja a polgármester –, de a lakosság minden rétege összefogott. Ember tervez, Isten végez, de azt hiszem, kegyes hozzánk a mindenható. Tavaly megbukott egy, éppen a belvízvédelemre vonatkozó projektünk, de nem adtuk fel, s úgy látszik, hogy a kormányhivataltól nyert támogatást mégis megkapjuk, és a csatornázási beruházást meg tudjuk valósítani. Most kezdjük a szeparált hulladékgyűjtő udvar építését, de a szennyvíztisztítás kérdését is melegen tartjuk, és a hivatal döntését várjuk. Aláírt szerződésünk van a minisztériummal, így egyelőre csak formai akadályok hátráltatnak bennünket. A község költségvetését érzékenyen érintette a válság, szerencsére tavaly sikerült felújítanunk a közvilágítást; ezzel annyit meg tudunk takarítani, hogy az ivóvízhálózatot tovább bővíthessük. Az óvoda, iskola esetében le kellett faragnunk a költségekből. Szerencsére az iskola régi szárnyát tavaly sikerült felújítani, most a tornaterem következik. A felújított régi épületben új kazánokat akarunk beszerelni, s az általuk elért megtakarítás lehetővé teszi a másik szárny hőszigetelését.”
Az iskola kérdése Marcelházán elsőbbséget élvez, hiszen központi településről van szó, és Varga Ervin szerint fel kell készülni arra az időre, amikor a környező kisebb falvak kisiskoláit az önkormányzatok nem lesznek képesek fenntartani. A tanulók száma valamelyest bővül (radványi, virti gyerekekért már most is iskolabusz jár), a magyar iskolában több mint háromszáz gyermek tanul. A gyengébb képességű nebulóknak speciális osztályokat alakítottak ki, hogy a tehetségesebbeket ne fékezzék az előmenetelben. Másik szívügye az önkormányzatnak a nyugdíjasotthon kérdése. A két óvoda összevonása után felszabadult egy épület, amely felújítva otthont nyújthatna az idős embereknek, egyelőre napközi jelleggel.

Izmosodó vállalkozások
Minden község életében meghatározó, hogy mekkora hányada dolgozik az erre képes lakosságnak. Marcelházán a munkanélküliség az utóbbi másfél évben nem nőtt, sőt a tavalyi 25 százalékhoz képest csökkent (jelenleg 16%), elsősorban a magyarországi Nokia, Suzuki üzemeknek köszönhetően, de a helyi vállalkozók (többek közt Paulis Tiborék vállalkozása, a Prefert vetőmagkészítő, a Vitazel, a Mogyi kft.) is elég sok embernek nyújt megélhetést. A község minisztériumi támogatással tizenöt embert alkalmaz árvízvédelmi közmunkákra, márciustól pedig akár negyvenet. A zöldségtermesztésnek még mindig van háttere, bázisa – mondja a polgármester –, nem kellene temetni. Persze nehéz megküzdeni a multik külföldi áruival, és kérdés, mennyire lesz nyitott a nagypolitika a hazai piac védelmére és a helyi termelés ösztönzésére, de neki meggyőződése, hogy eljöhet még az ideje a marcelházi zöldségtermelés reneszánszának. Az iskola és óvoda konyhájának például ma is a helyi termelők a beszállítói. Csak a margóra jegyezzük meg, hogy az 1996-ban felszámolt földműves-szövetkezet termőföldjeinek zömét ma két nagyobb vállalkozás béreli. Az egykori Baranyay-birtokon egy szentpéteri vállalkozó gazdálkodik, míg a százhektáros kiváló szőlészetet a kistapolcsányi borászat szerezte meg. Míg a termőföldek mintegy felének haszonbérletét idegenek élvezik, másik felét a szlovák földalap birtokolja (vagy bitorolja).

Szívből játszanak
Marcelháza boldogulása tehát sok tényező függvénye, ám a helybeliek igyekeznek ragaszkodni a gyökereikhez. Ennek szép példája, hogy a falu részét képező egykori Kurtakeszi múltját emlékmű hirdeti, amelyet 2006-ban állítottak fel, a község első írásos említésének 750. évfordulójára. A történelmi igazságérzet jelképei a két falurészben álló kopjafák vagy a kurtakeszi temetőben idén mindenszentek napján felavatott kereszt. Az impozáns művelődési ház pedig nem csak textilbörzének ad helyet. Itt találjuk a Csemadok-alapszervezet székhelyét. Igaz, a községi könyvtárat (a csekély érdeklődés miatt) nemrég felszámolták, de a polgármester elárulja, hogy szeretnék újra feléleszteni a helyi színjátszást. A községben van cserkészcsapat; a civil szervezetek közül a nyugdíjasklub a legaktívabb, de a vadászok, horgászok, tűzoltók klubja sem alszik a babérjain. Költséges ugyan, de működik az ifjúsági focicsapat, amely a harmadik ligában játszik– mondja a polgármester –, de ennél fontosabb, hogy hétfőnként akár ötven gyermek is összejön a focipályán. Ezek a gyerekek még szívből játszanak.
Múlt és jelen ölelkezését példázza a patinás nevű Szent Imre Herceg Borlovagrend vagy a Fekete Sólymok Történelmi Íjászklub, amely már Kínába is elvitte Marcelháza hírnevét, de a testvértelepülési kapcsolatok is ennek a jegyében alakulnak. Marcelháza testvére Badacsonytomaj, s hamarosan Vasad község is a „család” tagja lesz: ott alapítottak új otthont az elmenekült marcelházi Keszegek, Baloghok, Édesek az ellenreformáció idején – ideje őket is rákötni a képzeletbeli köldökzsinórra.
Májusban adták át az utolsó bérlakást a községben, érthető okokból többet nem terveznek. A falu költségvetését veszélyeztetné a további nyakló nélküli építés – mondja Varga Ervin, aki tíz-húsz év múlva úgy képzeli el Marcelházát, mint parkosított, szép települést, ahol az emberek nyolcvan százaléka helyben talál munkát (ipari park kialakítására most is volna igény), és több gyermek születik. S hogy mire van reális esély? Elsősorban a nyugdíjasotthonra, a futballstadion rendbetételére, teniszpálya építésére, az óvoda felújítására s a fentebb említett nagyobb beruházásokra. Marcelháza apró lépésekkel, de határozottan halad afelé, hogy központi szerepének és a kihívásoknak meg tudjon felelni.