Egészségvilágnap

<p>Az egészség ENSZ által meghirdetett világnapja, amelyet több mint 150 országban tartanak számon, volt a kiindulópontja a Nagykaposi Erdélyi János Magyar Tannyelvű Alapiskola 1. évfolyamában megszervezett egészségnapnak.Mi, pedagógusok munkánk során azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek elég nagy százaléka reggeli nélkül érkezik az iskolába. A szülő &ndash; sokszor maga sem tehet róla &ndash; rohan, a gyermek pedig nem bánja, ha ennek okán tíz perccel meghosszabbíthatja a reggeli lustálkodást.</p>

 A családoknak sok esetben nincs idejük a tízórai elkészítésére sem, így a nebulók gyakorta készen vásárolt, „e-számokban” bővelkedő ennivalót hoznak magukkal. Az anyukák reggeli teakészítés helyett is nem ritkán üdítőt vásárolnak, s a gyerekek zöme rengeteg édességet, chipset fogyaszt, és sokat ül a számítógép előtt.

Kezdeményezésünk ennek megváltoztatására ugyan csak egy csepp a tengerben, de mint tudjuk – ha talán közhelyes is –, a tenger is pici kis cseppekből áll.

Idén megpróbáltuk megkedveltetni az összes olyan gyümölcsöt, zöldséget, mely vidékünkön megterem a háztáji gazdaságokban, továbbá a sajtot, fehér joghurtot, tojást. A 6–7 évesek még nagyon befogadóak: szívesen megkóstolnak mindent, ha nem másért, hát legalább kortársaik vagy a tanító néni kedvéért. A játszva tanulást meg ugyan melyik gyerek ne élvezné?

Szerencsére iskolánk alsó tagozatának is jó a technikai ellátottsága, van interaktív tantermünk, így az egészségnapot prezentációval kezdtük. Felelevenítettük és bővítettük a tanulóknak az egészséges táplálkozás különböző összetevőiről és a szabadidő hasznos eltöltéséről korábban szerzett ismereteit. Mindezt játékosan és korhoz mérten. A gyerekek élvezték a találós kérdéséket, az animációkat, hogy például egy-egy egészségtelen étel egy érintésre eltűnik a tábláról. Az elméleti részt gyakorlati követte, és a tanulók a témához kapcsolódó gyümölcs- és zöldségpuzzle-darabkákat próbáltak több-kevesebb sikerrel egymáshoz illeszteni. Később megtekinthették az egészséges falatokból rögtönzött kiállítást, ahol volt a céklától kezdve a dión át az almahóemberig mindenféle finomság. Majd az „Ismerd fel behunyt szemmel” című ételkóstoló játék s a zöldség- és gyümölcsdarabkák papírtányéron való kreatív elrendezése következett. Remek kis szőlőszemű, sajtlábú, sárgarépahajú figurák kerekedtek, ráadásul mikor készen lettek, meg is lehetett enni őket. A falatozás után jólesett a mézes, citromos, kamillás gyógytea, amely elegendő energiát adott a mozgáshoz. Szükség is volt az energiára, mert ifj. Bumbák János táncos zumbaórát tartott a gyerekeknek. A kis elsősök fülig érő mosolya elárulta, mennyire élvezik a mozgást.

Az egyes foglalkozások némileg elhúzódtak, így egy a tervezettek közül kimaradt. Azonban a valóság a legjobb forgatókönyvíró, mert így a betervezett fogmosásra a déli étkezés után a napközi otthonban került sor.

Elsőseink gyakorlati tudásra tettek szert, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első visszajelzések még aznap megérkeztek. A gyerekek a gyógyteáról és a táncról áradoztak, s az egyik kislány kezében üdítős flakonnal hozzám sietve megkérdezte, hogy „akkor ez most egészséges-e vagy sem?”. Miután a válaszom az volt: hogy nem igazán, pár másodperces gondolkodás után megfordult, és visszatette a táskájába a palackot.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?