Disney, a szadista mesegyáros

Hegedülni büntetésből

Walt Disneynek volt kitől tanulnia a szadizmust: apukája, Elias Disney kemény kézzel látta el családfői teendőit, melyek közt a rendszeres verés is szerepelt. Walt negyedik volt testvérei közt, és már korán előbújt belőle a rajztehetség. Ez az irányvonal viszont nem vágott apja jövőképébe, aki úgy próbálta más pálya felé terelgetni gyermekét, hogy széttépte a rajzait, és arra kényszerítette őt, hogy hegedülni tanuljon, napi négy órában, rajzolás helyett.

Talán nem meglepő, hogy a körülmények hatására a fiú meglehetősen hamar kiröppent a családi fészekből. Annál még a világháború is jobb hely, gondolta, amikor egy jelentkezési lapra ráhamisította apja aláírását, és beállt a Vöröskereszthez. Az első világháborúban pedig vicces rajzokat festett a mentőjárművek oldalára, amelyeket vezetett. De történt vele ennél érdekesebb is: összetalálkozott például Ray Krockal, a McDonald's gyorsétteremlánc későbbi megalapítójával. A háború után pedig bátyjával Hollywoodba ment, és megalapították a Disney-rajzfilmstúdiót.

Walt bácsi két arca

Innen egyenes út vezetett a hírnévhez és a gazdagsághoz, nem utolsósorban pedig az amerikai emberek szívéhez. 1928-ban jelent meg a Willie gőzhajó című rajzfilm, amellyel Miki egér (eredeti nevén Mortimer) alakja debütált a rajzfilmvásznon. Disney volt a legcéltudatosabb és legnagyratörőbb a hollywoodi mesegyártók közt, tervszerűen és erős kézzel építgette birodalmát. A Hófehérke, a Bambi és a többi egész estés rajzfilm a 30-as években óriási bevételt és hatalmas népszerűséget termelt. Az 50-es években jelent meg a televízió, Disney 1955-ben saját sorozatot kapott, és az amerikaiak kedvenc Walt bácsija lett belőle.

Ha a nyilvánosság nem is, a kollégák és a szakmabeliek ismerték Disney valódi énjét. Zsarnoki tulajdonságokkal megáldott akarnok volt, aki sokszor pokollá tette alkalmazottai életét. Még a legnevesebb rajzolójának, Ub Iwerksnek, Miki egér Oscar-díjas megalkotójának asztalát is többször feltúrta, szemétbe szórva rajzait. A művész végül ott is hagyta az állást. De ha ilyesmiket nem nézünk is, Disneynél kapták a munkatársak a rajzfilmes cégek közt a legkisebb bért, és amikor ezt szóvá tették, bizony nem találtak megértésre. Főnökük gyűlölte a szakszervezeteket, és amikor a munkások valahol felemelték a szavukat, csak annyit mondott: nahát, szörnyű, hogy már itt is terjed a kommunizmus. Mellesleg a zsidókat is gyűlölte, és ebből sem csinált titkot. „Ez a kommunista gyilkosok, a buzik és a kurvák évszázada” – mondogatta gyakran.

Láncdohányos milliárdos

1955-ben megalapította a Disneyland nevű vidámparkot, élete utolsó szakaszában pedig éves bevétele elérte a harmincötmilliárd dollárt. Leírjuk még egyszer: harmincötmilliárd dollár. Közben alkalmazottai ugyanúgy rettegtek tőle, mert állandóan köztük ólálkodott, és leordította, akiről úgy gondolta, lazsál. De viszonylag könnyen fel lehetett ismerni, ha közeledett, ugyanis láncdohányos volt, köhécselése már messziről jelezte érkezését. Emellett tisztaságmániás is volt, pontosabban notórius kézmosó: óránként többször is megmosta kezét. Beszélték róla azt is, hogy szadista volt, házában pedig figyelemreméltó gyűjteményt tartott középkori kínzóeszközökből.

Walt Disney 1966-ban halt meg, mindössze 65 évesen, de mivel megtiltotta, hogy nyilvános szertartással búcsúztassák, és közzétegyék sírjának helyét, legendák kezdtek terjedni róla. A hivatalos adatok alapján a legvalószínűbb, hogy az egyik Los Angeles-i temetőben szórták szét a hamvait, de évtizedekig keringett a pletyka, hogy hibernáltatta magát, tartósíttatva testét, hogy a jövőben alkalomadtán újra életre kelhessen. A tartósítófolyadék-kapszulát pedig Disneylandben helyezték el, a Karib-tenger kalózait formázó építmény alatt, állítólag. A pletyka szerint barátaitól videóüzenetben köszönt el, utolsó mondata az volt: „Még találkozunk!”

Ügyes volt, de nem a rajzban

Tudott rajzolni, ez tény, de a kortársak visszaemlékezései szerint nem igazán jól. Bár mint írtuk, volt hozzá tehetsége, leginkább az ügyeskedéshez és a szervezéshez értett. Tinédzserkorában egy kansasi laphoz jelentkezett rajzolónak, de nem vették fel. Később, már híresen, egy gyerek megkérte, hogy rajzolja le neki egy papírra Miki egeret, mire ő zavarba jött, és bevallotta, hogy arra sem emlékszik, mikor rajzolt utoljára. Valószínűleg bármibe fogott volna, sikerre viszi, hiszen már az első világháborús hadszíntéren is képes volt üzletelni. Német rohamsisakokat gyűjtött, és szuvenírként árulta az Európából hazainduló amerikai katonáknak. Amikor kiderült, hogy az átlőtt sisakok kapósabbak, maga lőtte át őket, és bekente vérrel meg sárral, hogy élethűbbnek hassanak. Szépen be is keresett velük.