Depis, beteg csávók

Hol vannak már a régi szép idők! A kis Sebőkéből basszushangú langaléta lett, aki könyörtelenül a szemembe mondja: – Anya, ne reménykedj! Én úgysem fogok soha irodalommal foglalkozni! Engem ez az egész baromira nem érdekel! Minek ezzel szenvedni? Most nézd meg! Hát milyen volt ezeknek az életük? Ez a József Attila egy depis, beteg csávó volt. Az Ady meg tök züllött volt, részeges meg szifiliszes. Na és a Móricz? Jót kavart azzal a Simonyi Máriával, miközben a felesége öngyilkos lett, aztán meg jött a Csibe… na ne már! Miért kell nekem ilyen embereknek a műveit olvasnom? És egyáltalán – mi értelme van verseket írni? Szerintem ez tök felesleges dolog!

Az utóbbi hetekben szinte minden este egymás mellett ültünk a kanapén, és magyar irodalmat tanultunk. Küzdelmes volt. Sebi és a húga már második éve vizsgázik Budapesten magyar irodalomból és nyelvtanból. Magántanulóként. Tavaly még aránylag könnyű volt Sebivel szót értenem. Arany, Petőfi, Vörösmarty versei között talált olyat, amelyik tetszett neki, sőt, közös erővel még A kőszívű ember fiait is elolvastuk. Az idei penzumból csak Mikszáthot méltányolta igazán, meg valamennyire Móriczot. Ady és József Attila azonban kiverte nála a biztosítékot. Minden pedagógiai képességemet be kellett vetnem, hogy egyáltalán végighallgassa az általam a „feltétlenül ismerni kell” kategóriába sorolt verseiket. Képes volt a vers kellős közepén megszólalni: – Anya, és tudod, hogy az Elon Musk mennyi pénzt tett be a Teslába? – S itt egy hosszú eszmefuttatás következett Elon Muskról és az ő zseniális technikai újításairól, meg főleg a sok pénzéről.

Csak néha lehetett Sebi szemében az érdeklődés halvány szikráját fölfedezni. Például az Elbocsátó, szép üzenetnél (rettenetes egy vers), amelyiknek a lényegét érdekes módon rögtön fölfogta, pedig azt hittem, egy szót sem fog belőle érteni. A Dunánál elemzésekor egészen megizzadtam, pedig azt gondoltam, ha más nem, ez a vers tetszeni fog neki, annyira közép-európai. A külvárosi képek versei (kedvenceim) teljesen hidegen hagyták. – Anya, és tudod, hogy az Elon Musk most elkezdett kísérletezni azzal, hogy az emberek agyába csipet fog ültetni? Most képzeld el, milyen jó lesz! Mindent belülről tudunk majd szabályozni! – Hát, Sebikém, nem tudom, én ezt inkább ijesztőnek találom. Nézd csak, József Attila már a Levegőt!-ben is leírta: „aktákba írják, miről álmodoztam…”.

Radnóti maradt utolsónak. Elolvastuk az életét. – Tudod, hogy Fanni pár éve halt meg, 101 éves korában? – kérdezem. – Miiii? – élénkül fel Sebi. Látom, most kell nyomulni, amíg figyel. Gyorsan elolvasom neki a Nem tudhatomot, utána a Hetedik eclogát. Látom rajta, hogy felfogta mind a kettőt. – Emlékszel még tavalyról, mi az a hexameter? – Emlékszik. – Jé, ez tényleg abban van. De ezt hogy tudta megcsinálni ott a táborban? Én nem bírnék ilyet írni! – jelenti ki elismeréssel a hangjában. Még néhány vers, majd jön a Razglednicák. És az abdai tömegsír. Sebi figyel. És kérdez. Most nem mondja, hogy minek ilyeneket írni.

***

A vizsga végül jól sikerült. Utána pár nappal nyaralni indultunk. Cili, a legkisebb az indulás előtt elkapott egy jó kis hányós vírust. Ez lett volna az utolsó napja az oviban, de így persze otthon maradt. Azt sem tudtam, hol áll a fejem, annyi mindent kellett volna még befejeznem. Cili meg egész nap velem akart játszani. Délután hazajött Sebi, s elpanaszoltam neki, hogy Cili nem hagy dolgozni. – Játsszon csak szépen egyedül – így Sebi. – Tanuljon József Attilától, vele sem foglalkozott az anyja. Hiába ordított meg toporzékolt.

Na, tessék. Még hogy nincs értelme verseket olvasni! Elszégyellem magam, félbehagyom a munkát, és leülök Cilivel társasjátékozni.

A teljes cikk a Vasárnap 31. számában jelent meg!