Búcsújárás, őszi vetés, dióverésvetés

A hónap netin September átvétele. Jelentése: hetedik. Szeptember ugyanis az ősi római naptár (ez márciussal kezdődött) hetedik hónapja volt. A régi magyar kalendáriumok Szent Mihály hava néven emlegetik.

Lőrinc, a nyár zárónapja
Lőrinc (szeptember 5.) fordulónap: a lezáródó nyárra és az ősz beköszöntésére utal. A népi hiedelem szerint ekkor szabad utoljára fürödni, mert Lőrinc belepisil a vizekbe. A dinnye sem olyan édes, mint nyáron, inkább vizes, mert Lőrinc ebbe is belepisil. Hasonló okból az uborkát ugyancsak le kell a napjáig szedni.
Lőrinchez időjóslások is fűződnek. Ha szépen sütött a nap, hosszú, kellemes őszre lehetett számítani.
A népi hiedelem úgy tartotta, hogy ekkortól a fák sem nőnek tovább, a kígyó pedig bebújik a földbe.

Kisboldogasszony vagy Kisasszony ünnepe
Szeptember 8., Szűz Mária születésnapja. A keleti kereszténység a hetedik, a római katolikus egyház pedig a nyolcadik századtól ünnepli. Országszerte búcsújáró nap volt. A hívek énekelve, imádkozva felkeresték a Szűz Máriának szentelt templomokat, kápolnákat.
A kereszténység előtti időkben őszkezdetnek számított.

Napba nézés
Az asszonyok kora hajnalban, még szürkületkor csoportosan kimentek a határba, a faluhoz közel eső dombra, vagy egyedül a kert végébe, hogy megnézzék a kelő napot. Imádkozva, énekelve várták, hogy meglássák benne Szűz Máriát és a nap vagy a Mária körüli rózsákat, esetleg Szűz Máriát és a bölcsőjét.
Általánosan elterjedt hiedelem volt, hogy Kisasszonykor a nap sokkal tisztábban kel, mint máskor, s arany szegély díszíti. Helyenként azt tartották, hogy ilyenkor Szűz Mária ringatja a kis Jézust. A napba nézés szokása régi, pogány kori kultikus hagyományban gyökerezik.

Dologtiltás, terményvarázslás
Mint a többi Mária-ünnepen, Kisboldogasszonykor sem volt szabad az asszonyoknak és lányoknak dolgozniuk. A tilalom főleg az asszonyi munkákra, fonásra, szövésre vonatkozott
Az ünnep délutánján megkezdődött a dióverés, a gazdasszonyok befejezték a Nagyboldogasszonykor elkezdett tojásgyűjtést. Helyenként Kisasszonyhoz kötődött a vetés kezdete. Éjszaka vagy hajnalban vászonponyvákon napkeltig harmatra tették a vetőmagot, hogy ne üszkösödjön, ne dohosodjon meg.
Szokás volt fűzfát, szénát, kukoricaszárat, három almát és három nádszálat szenteltetni. Ha valamelyik állat megbetegedett, ebből adtak neki. A bezárt istálló ajtajára kívülről keresztet rajzoltak.
A gazdák az időjárást is figyelték. Leginkább a napsütésnek örültek: úgy tartották, hogy akkor szép idő lesz a vetésre. Egyes vidékeken viszont ellentétes nap volt: amilyen idő volt Kisasszonykor, annak az ellentéte következett az ősz folyamán.
A napot többfelé fecskehajtó Kisasszony napjának is nevezték A népi megfigyelések szerint a fecskék ekkor már gyülekeztek, búcsúztak, hogy még a rossz idők beállta előtt melegebb vidékre vándoroljanak. De bármilyen szép, napsütéses volt is az időjárás, Kisasszonykor általában még nem indultak útnak.

Őszi ünnepkör
Szent Mihály (szeptember 29.)
Őseink valaha Kisasszonykor ősi, pogány kori őszkezdő napot ünnepeltek. A nyári ünnepkör a népi hagyományokban Szent Mihálykor ért véget, s ezzel a jeles nappal kezdődött az őszi ünnepkör. A Mihály-nap sok mindenben fordulópontnak számított. A népi hagyomány főleg a gazdasági életre vonatkozó hiedelmeket és időjóslásokat őriz vele kapcsolatban.
A pásztor- és a cselédszegődés hagyományosan ekkor történt. A pásztorok ilyenkor tartották az évi kerülők egyikét. Évente négyszer (Szent Mihály, Szent Márton, karácsony, húsvét) kerülhettek a faluban, hogy járandóságukat beszedjék.
Egyes vidékeken nem Kisboldogasszony, hanem Szent Mihály napját vagy az azt megelőző és azt követő két hetet tartották a legjobb vetőidőnek. Ilyentájban vetették a rozsot és a búzát.

Időjóslás
A Mihály-napi mennydörgésből az Ipoly mente egyes falvaiban hosszú őszt, a tájegység más településein kemény telet jósoltak. Hosszú őszre számítottak akkor is, ha Szent Mihályig nem repültek el a fecskék, vagy azt tartották, hogy egészen újévig nem lesz hideg. A szélfúvás az Ipoly mentén a hideg ősz és a zord tél előjele volt. A Csallóközben a Mihály-napi villámlásból, égzengésből azt jósolták, hogy a tél folyamán gyakran lesz rossz idő. Ha északi szél fújt, zord télre és sok hóra számítottak a gazdák. Ha a gulya összebújva feküdt, ugyancsak kemény hideg volt várható. Ha az ökörfarkkórón sok volt a virág, meleg, hosszú őszre, a kevés virágból pedig a tél korai beköszöntésére következtettek.

A vetéssel kapcsolatos hiedelmek
A vetés férfimunka volt. A gazda kora reggel megmosakodott, tiszta ruhát öltött. Szekérre helyezte a bekötött, vetőmaggal teli zsákot. Ennek szája az ég felé kellett, hogy nézzen. A zsákot, a szekér rúdját és a szekér elé befogott állatokat szentelt vízzel hintette meg a bőséges termés végett. Amíg ki nem ért a földekre, senkihez sem szólhatott, nem köszönhetett, nem pattogtathatta ostorát, nem tekingethetett hátrafelé.
Miután kiért, a szántóföldet is meghintette vízzel. Lassan vetett. Munka közben nem volt szabad káromkodnia. A magot lepedőből, gyakran a karácsonyi asztalról levett abroszból vetette. Miután az összeset elszórta, jó magasra dobta az üres zsákot vagy az abroszt, hogy a gabona magasra nőjön.
Ezen a napon tilos volt tüzet kérni, kenyeret sütni, tésztafélét főzni. A vetést holdtöltekor kellett elvégezni, hogy a termés bőséges legyen.