Amikor az utazó kisgyermek volt, tartott az utazástól. Gyomra nem bírta a helyváltoztatást, biztonságban csak a földön érezte magát. A rosszullét akkor sem szűnt meg, amikor kénytelen volt busszal és autóval közlekedni.
Olvasni nem tudott egyikben sem, oldalra nézni sem volt ajánlatos, így az előtte elterülő, múlni nem akaró utat nézte, és verseket, történeteket fabrikált. A buszon mindig ez első ülésen foglalt helyet, ez segített valamelyest. A buszsofőrök általában rádiót hallgattak, valami semleges adót, a Pozor, zákruta! című műsor emléke meg a magyar adás hírei maradtak meg legélénkebben az utazóban. Egyszer volt zavaró a sofőr választása, amikor Nagymegyertől Pozsonyig Lagzi Lajcsi szólt.
A vonat kellemesebb volt. Tele gyomorral tudott olvasni, az ablak előtt elsuhanó tájat csodálni. A repülő nagy kihívás. A levegőben, messze fent az égen a föld gyönyörű, de távoli. Az utazó gyomra háborgott, hiába próbálta meggyőzni az agy, hogy a repülés biztonságos. Rájött, utazni nem jó, de máshol lenni, újat látni és tapasztalni nagyon is.
Néhány évtizeddel később az utazó egy esős októberi szombat reggelen felült a New York-i metróra, majd a kínai negyedben felszállt az észak felé induló buszra, és három óra múlva megérkezett New York állam fővárosába, Albanybe. Itt kis autóba ült, rokont látogatott, amerikai éttermekben ebédelt, plázákban teázott, és motelban aludt.
Délután a fák között jól elrejtett vízesést keresett, ám helyette télikabátba öltöztetett lovakat és vidáman legelésző kecskéket talált. Végül meglett a vízesés is, az őszi levelekkel bélelt szűk erdei út végén. Hangos volt, és erőteljes. Felette a fák árva és csupasz ágain gombák nőttek. Az eső elállt ugyan, de a nedves falevelekkel ellepett köveken túl nagy volt a csúszásveszély, így csak felülről csodálta meg.
Vasárnap reggel a jó keresztények templomba indultak, az utazó viszont a szomszédos Massachusetts államba, ahol az ősz már gyönyörű piros, sárga és narancssárga színeket kölcsönzött a faleveleknek. A Mount Greylockra felvezető szerpentineken előjöttek a régi emlékek, kellemetlenné vált az utazás. Már majdnem felértek a hegy tetejére, amikor az okos európai autó jelezte, a burkolat nedves, a hőmérséklet a fagyponthoz közelít, tessék vigyázni, kedves gépkocsivezető. Szerencsére az autó is, a gyomor is baleset nélkül felért a hegytetőre, ahol nagy levegőt vett a tüdő. Az utazás a cél? Talán mégsem.
A jóleső pihenő és nézelődés után az autó biztonsággal szállította vissza az utazót Albanybe, ahol finom ebéd, kellemes társaság várta. Az esti buszra már aggódva szállt fel, mert kilátását gátolta az előtte levő szék támlája. Két óra múlva a már ismerős New Jersey-ben pillantotta meg Manhattan toronyházait. Fülében a hét közben erre az útra összegyűjtött remek rádióműsorok szóltak, az előtte elterülő, kimeríthetetlen út most már a busz előtt haladó járművek piros féklámpáival volt tele. Közeledett Manhattan, a busz futott felé, szinte megállíthatatlanul.
Az állomáson metróra szállt, és Brooklyn felé haladt, síneken, a föld alatt. Amikor végre megérkezett, szinte szaladt, fáradtságát megtagadó fürge léptekkel, az orchideák, a páfrányok és a fikuszok közé. Három államban jártam ma, mondta boldogan az utazó: New York, New Jersey és Massachusetts. Mégis itthon a legjobb. Főleg ilyen szép emlékekkel és fényképekkel hazatérve.
Molnár Miriam
A szerző New York-i munkatársunk
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.