Az elejtett vad

Nincs seb, nincs vér, nincs átlőtt mellkas. Vadat ejtenek foglyul így, ilyen körültekintően, ilyen módszeresen, ilyen kíméletesen, hogy a megszelídítés gyors és fájdalommentes lehessen. Orosz katonák a kaukázusi hegyekben.

Meredek sziklafalak, szakadékok, őszi erdő. Fegyverek ropogása a fák között, darvak helyett itt már gyilkos vasmadarak szállnak. Két katona és egy civil fogoly. Önként, kéjjel öl az egyik szoldát, parancsszóra sem szívesen a másik. Kettőjük prédája a csecsen fiú. Az égő szemű vad. Alekszej Ucsityel filmje, A fogoly, Iraklij Mszkalaja főszereplésével.

Összekötözött kézzel, irdatlan utakon, éhesen és szomjasan botorkál fogva tartóival a fiú, a két orosz két, egymástól merőben eltérő jellem. Gondolkodás nélkül végezne vele az egyik, elvégre ellenség, pusztuljon – ordítja az egyik, de a másik vigyáz rá, félti őt, és a veszélyes út során, anélkül, hogy egyszer is kimondaná, megszereti. Elvégre majdnem egyidősek, és anya szülte őt is, másutt, más helyzetben elválaszthatatlan barátok volnának, itt és most – parancsszóra ellenfelek. Kétfelé húz a két orosz: csecsen fegyveresek a szemük előtt végzik ki elgyötört bajtársukat, halálért azonnal halállal fizetne az egyik, mint veszett kutyával a sintér, úgy végezne csecsen foglyukkal, ám ott a másik, s ő nem engedi. Szív dobog a mundér alatt, hatalmas szív, mely nem képes gyűlölni. De ölni vajon képes-e a kéz, ha a szív olyan nagyon szeret?
„Meghitt barátságok háborús helyzetben is születhetnek – vélekedik Alekszej Ucsityel. – Számomra ez a történet, amelyet Vlagyimir Makanyin Amerikában már öt kiadást megért és több nyelvre lefordított regénye alapján vittem filmre, elsősorban erről szól. Az érzelmek rendkívüli körülmények közötti csatájáról. Makanyin 1994-ben, A kaukázusi fogoly címmel jelentette meg regényét, a forgatókönyvet közösen írtuk, bár az eredeti szöveget szabadon kezeltem. Én nem az eszeveszett harcot akartam megmutatni benne, hanem ezt a hármas viszonyt, amely a helyzetüktől függően minden percben változhat. Leginkább természetesen mégis a tapasztaltabb, megfontoltabb, érzelmileg stabilabb katona és a láthatatlanul hozzábilincselt fiú kapcsolata érdekelt. Abban is a tragikus végkifejlet, amelyet az ösztönök szülnek. A fiúból ugyanis áldozat lesz, és épp az övéi, a csecsenek közelsége miatt.”
Bár a történet a Kaukázusban játszódik, Alekszej Ucsityel nem forgathatott eredeti helyszíneken. Hatvan ember életét kockáztatta volna. Ezért döntött a Krím mellett, ahol a természetnek ugyanazt az arculatát találták, mint amit a Kaukázus mutat. Karlovy Vary fesztiválján Zsigmond Vilmos, az Oscar-díjas amerikai magyar operatőr és a Los Angelesben élő jeles cseh filmrendező, Ivan Passer is látták az alkotást. Mindkettőjük tetszését elnyerte. De külön kiemelték a csecsen foglyot játszó Iraklij Mszkalaja teljesítményét. Pedig a forgatás idején még színinövendék sem volt a fiú. Tehetségéhez azonban már akkor sem fért kétség.
„Fél évig kerestük a megfelelő arcot – meséli a rendező, aki fényes jövőt jósol Iraklijnak. – Elmentünk sok-sok kaukázusi iskolába, Grúziában, Azerbajdzsánban hosszasan válogattunk, ám eredmény nélkül. A végén aztán Spanyolországban találtunk egy fiatal színészt, aki a legesélyesebb volt a szerepre. Ezután értesítettek, hogy Moszkvában van egy grúz iskola, ahol grúz gyerekek grúz nyelven tanulnak. Akkor nézzünk körül ott is – gondoltam. Az asszisztensem ment el, és le is fényképezett néhány fiút. Ezek között a képek között figyeltem fel Iraklijra, s ő volt az egyetlen, akit próbafelvételre hívtunk. Különös sors az övé. Második hónapját töltötte Moszkvában, amikor rátaláltunk. Előtte a nagyszüleivel élt egy eldugott kis grúz faluban, nagyon nehéz körülmények között. Se tévé, se villany nem volt a házban. Apjáról, anyjáról csak annyit árult el, hogy gondok voltak velük, ezért került a nagyszüleihez. Ők nevelték, általuk került el Moszkvába. Tiszta lelkű, mély érzelmű gyerek volt, s ezen a téren azóta sem változott. Oroszul nagyon nehezen beszélt. Tolmács kellett, hogy szót értsünk. Nekünk ez kapóra is jött, hiszen a filmbeli figura is ilyen. Ritkán szólal meg, a gesztusai, a tekintete beszél helyette. Iraklij nagyon tehetséges. Szuggesztív jelenléte két színész partnerét is erősen inspirálta. Ilyen telített csendeket ritkán látunk a vásznon. És ügyes is, bátor. Biliárdasztalt például a szállodában látott először. Egy hét alatt úgy megtanult játszani, hogy mindenkit legyőzött a stábból. Kaszkadőrre nem volt szüksége. Két dublőr állt készenlétben a forgatáson, de egyiküknek sem akadt dolga mellette. Pedig fent, a hegyekben, a hideg vizű, sebes sodrású folyóban féltettük őt, nehogy baja essen. Ha baleset éri, leáll a forgatás, és az rengeteg kidobott pénzt jelent. Iraklij valósággal kikönyörögte, hogy mindent ő csinálhasson. Azt a jelenetet például, amikor át akarja úszni a folyót, vagy tízszer vettük fel. Ha csak egyszer is beütötte volna a fejét egy kőbe, megvan a baj. Egyszer el is nyelte a víz, teljesen elbukott benne, hosszú másodpercekig nem is láttuk, hol van. Dicséretes munkát végzett minden téren. Remek társa volt a két profi színésznek, Vjacseszlav Krikunovnak és Pjotr Logacsovnak. A gimnáziumot már elvégezte. Színésznek készül. Az én szememben már most is az. Keresem a lehetőséget, hogy újra dolgozhassak vele.”