Autonómiát az ebihalaknak!

Megszívlelendő a huszadik század eleji neves svájci gyermekpszichológusnak, Claparède-nak az ebihal-béka hasonlata: miként az ebihal elégséges önmagának, működése éppoly tökéletes, mint a békáé, a gyermek sem elégtelenül működő felnőtt. Magyar kortársa, a pedagógus Karácsony Sándor jegyezte meg a húszas években, hogy a rabszolgák, jobbágyok, proletárok, gyarmati népek, virtuálisan a nők felszabadítása után a társadalomnak csak egyetlen része maradt, amelynek nem ismerik el az autonómiáját, mégpedig a gyermekkorét, az ifjúságét. A világ azóta sokban változott is, meg nem is. A család működése és szerkezete átalakult. Napjainkban egyszerre divatos a gyermeknek mindent megengedni és anyagiakkal elhalmozni kultusza, valamint a minél kevesebb csemetét vállalni hozzáállás. Vekerdy Tamás mai megfogalmazásában a gyermeki autonómia lényege, hogy a kiskorúnak a saját életkorát a legváltozatosabb módon kell megélnie; az lesz sikeres a későbbiekben, aki teljes értékű kisgyermek lehet, nem pedig az, aki már óvodásként topmenedzserképzést kap.

Az elmúlt évtizedek forradalmi felismeréseket hoztak a legkisebbek testi-lelki fejlődéséről, általában mégis felszínes a tudásunk gyorsan változó igényeikről. Szülőként akaratlanul is hordozunk magunkban egy képet az ideális gyermekről. „Az emberek hercegnek születnek, és szüleik változtatják őket békává. De a tökéletességre való képesség mindenkinél addig várat magára, amíg készen nem áll arra, hogy felszabaduljon az óriás utasításai alól” – gondolkodtatnak el a jelenben is Eric Berne amerikai pszichiáter több mint fél évszázaddal ezelőtti sorai.

Az önállósodás útja

Az embergyermek világrajövetelét követően a leggyámoltalanabb földi teremtmények egyike. A csecsemő számára saját lénye és környezete bontatlan egész, az édesanyjával szoros, szimbiotikus kapcsolatban él. Ebből az egységlétből kell kitörnie, és megteremtenie autonóm önmagát, elindulnia a független individuummá formálódás kihívásokkal teli útján.

Az első évekről sokat tanultam Vida Ágnesnek a Babapszichológia – Lélek, viselkedés, fejlődés kétéves korig című kötetéből. A kiadvány bemutatja, mekkora önállóságot várhatunk el a babánktól egy-egy szakaszban a helyváltoztatás, evés, alvás, játék, szobatisztaság terén, mi az, amivel támogathatjuk vagy hátráltathatjuk a kibontakozásban. Például a hathetes csöppség már tudja, hogy ő és a világ nem azonos. Körülbelül három hónaposan fedezi fel a kezét, öt–hat hónaposan a lábát, de végtagjaival még mint tárgyakkal játszik. Öt–hét hónaposan ébred rá arra, hogy ő és az édesanyja különböző személyek: eltolja őt magától, hajának húzogatásával keresi a maga és mamája között húzódó korlátokat, szeret kukucskajátékokat játszani. Nyolc–kilenc hónaposan jelennek meg nála a szeparációs szorongás jelei: sír, amint szem elől téveszti anyukáját. Kilenc–tíz hónapos kortól egyre több területen szegül szembe szülője akaratával. Egyéves kor alatt nem érti, mit jelent a nem szó. Első születésnapja körül kezdi el megtapasztalni az énhatárait. Rádöbben, hogy van ő, és vannak a többiek. Ez frusztrációt ébreszt benne. Csodálkozik mamája viselkedésén: eddig ő volt az, akitől mindent megkapott, most meg egyszeriben tilt? Tizenöt–tizennyolc hónaposan az édesanya személye iránti kötődés ismét felerősödik. A se veled, se nélküled korszakban egyszerre fejezi ki az elszakadás és a biztonság iránti igényét. Megjelenik a birtoklási vágy is, elérkezik az enyém időszak. A dackorszakban lévő csemete számára a legfontosabb akarata kinyilvánítása, fokozódó önállósági törekvései mind gyakrabban okoznak nehézséget a szülőnek.

A dac szerepe

Figyelmet érdemlő vizsgálatokat ismerhetünk meg A személyiség titkai – Család, nevelés, önértékelés című kötetből egyebek mellett az öneszmélés folyamatának izgalmas epizódjairól. Bagdy Emőke könyve az előbbinél tudományosabb hangvételű mű. Az utóbbi évtizedek legjelentősebb elméleteként a Fónagy Péter és Mary Target által feltárt mentalizációs modellt említi. Gondolnánk, hogy már a csecsemőnek megvan az a korai képessége, hogy önmagát mint önálló, pici lényt képes átélni, fel tudja fedezni a viselkedések mögötti szándékokat, érzéseket, és tud rájuk reagálni, képessé válik mások megértésére? Ennek a készségnek a megjelenése a baba kilencedik hónapjára tehető, és másfél‒négy éves kor között érik be. Tanulságosak René Zazzo megfigyelései is arról, hogyan reagál egy csecsemő saját tükörképére. A gyermek hamarabb ismer fel másokat, mint saját magát. 25 hónapos koráig egyáltalán nem vesz tudomást tükörképéről. 27 hónaposan szólítja magát saját keresztnevén, 33 hónaposan jelenti ki tükörmása láttán az én szót. Fényképen 30 hónaposan eszmél először önmagára, filmbeli képére csak 33 hónaposan mondja ki keresztnevét. A francia pszichológus szerint az én első összetevője a testkép: az én testem, a második: az én csinálom, a harmadik: az én tudom, én értékelem (önértékelés).

Bagdy Emőke rámutat arra, hogy a nem a gyermek első egyértelmű jelentéstartalommal használt szava. A tagadás megjelenése az én önállóvá válásának kezdeti erőpróbája. A kicsi úgy eszmél önmagára, hogy egyben szembefordul a másikkal. Az én és a másik személy elkülönítése először tárgyi szinten, a tulajdon hangsúlyozásában valósul meg: a totyogó nem adja oda társának a játékát, vagy igyekszik erőszakkal is elvenni. A tiédet enyémmé tenni, az én egyedül, én akarom, én csinálom harcias próbálgatásai által fejezi ki frissen szerzett autonómiájának örömét. A dac nem a szülőtől való elszakadás kifejezése. Olyan időleges szembefordulás, amelyben a gyermek belsőleg válik képessé elkülöníteni az én-te viszonylat két tagját, a másikkal való szembehelyezkedés által éli meg önálló létét.

Az ÉN első szava a NEM

Bevallom, e fontos személyiségfejlődési állomások lelki hátterének az elméleti ismerete ellenére szülőként sajnos gyakran nem állok a helyzet magaslatán, kimerítőnek élem meg szárnyukat bontogató fiaim határfeszegető kísérletezéseit. A nehéz pillanatokban fellapozom Kádár Annamária Mesepszichológia 2. − Útravaló kényes nevelési helyzetekhez című könyvének a dackorszak szerepéről szóló fejezetét. Szellemességével, tanácsaival erőt önt belém. Megnyugtat, milyen alapvetően fontos dolgot sajátítanak el ebben az életkorban csemetéim. A makacs ellenállás nemcsak normális, hanem az egészséges szülő-gyermek kapcsolat jele, nem a helytelen szülői bánásmód következménye. Véleménye szerint a gyermek első verbálisan is kifejezett tiltakozását − mint az énjének a születését − tortával kellene ünnepelnünk. Egy gyermek még ugyanolyan ügyetlenül érvényesíti akaratát, mint ahogy az újszülött használja végtagjait. Az akarat a mozgásfejlődéshez hasonlóan sajátos érésen esik át, melynek során egyre kontrollálhatóbbá válik. A legtöbb kisgyermek már első születésnapja után elkezdi feszegetni a korlátait, és ezt változó intenzitással folytatja csaknem négyesztendős koráig. A két–három éves kort az identitás kialakulásának mérföldköveként határozhatjuk meg. A dackorszak a harmadik születésnap körül tetőzik. Ne igyekezzünk megtiltani, letörni fiunk/lányunk próbálkozásait, mert az akarat e korai gyakorlása szükséges ahhoz, hogy egészséges önértékelésű felnőtt váljék belőle. Szülőként az egyik legfontosabb teendőnk ebben a korszakban a megfelelő szabályok felállítása. A határok megszabásának módjában sokat segíthet Janet Lansbury Nincs rossz gyerek című könyve is, amely kifejezetten a totyogók és tipegők látásmódját igyekszik közelebb hozni a felnőttekhez.

A lázadó magatartás a második születés korában, a kamaszévek identitásváltó periódusában jut ismét jelentős szerephez. Az én fejlődése, az önismeret alakulása ebben a bonyolult időszakban is csupán megütközések és csaták közegében tud eredményesen végbemenni. De a serdülők autonómia iránti igényének taglalása meghaladja jelen írásom kereteit.

Kérlek, anya és apa...

A kezeim kicsik. Nem akarom kiönteni a tejet. / Lábaim rövidek – kérlek, lassíts, hogy én is lépést tarthassak. / Ne üss a kezemre, mikor valamilyen szép, csillogó tárgyhoz érek. / Nem értem, miért kapom. / Kérlek, nézz rám, amikor beszélek hozzád. Ilyenkor tudom, / hogy tényleg figyelsz rám. Érzelmeim gyöngédek – ne szidj egész nap. / Engedd, hogy hibázhassak anélkül, hogy butának érezzem magam. / Ne várd, hogy az ágy, amit bevetek, vagy a kép, amit rajzolok, / tökéletes legyen. Csak szeress, amiért megpróbálom. / Ne felejtsd, gyermek vagyok, nem kis felnőtt. / Néha nem értem, amit mondasz. / Annyira szeretlek! Kérlek, szeress te is azért, amilyen vagyok, / és nem azokért a dolgokért, amiket meg tudok csinálni. (Ismeretlen szerző)