Ártatlan bűnösök

A Kárpát-medencei szovjet fogolygyűjtő akció a megtorlás, az etnikai és politikai tisztogatás, valamint a kényszermunkásszerző akciók sorába illeszkedett. A Vörös Hadsereg által elfoglalt területeken fegyveres szovjet katonák a nyílt utcáról gyűjtöttek és vittek el magyar civil embereket. Férfiakat 17–45 éves, nőket 18–30 éves korig.

Időközben otthon

Mielőtt a következő állomáshelyünk jellemzésére térnék, szeretnék röviden szólni az otthon zajló eseményekről. Arról, hogy az elhurcolásunkat követő években mi történt odahaza, hogy édesanyám és a már emlegetett unokanagybátyám felesége, hogyan viselte a nyakukba szakadt terheket, a nehéz sorsot azért, hogy kis gazdaságaink végképp tönkre ne menjenek. Igen nehéz időket éltek át mindketten.

Gimnáziumi tanulmányaimat 1938-ban a Kassai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban kezdtem. Édesapámnak 1940-ben bekövetkezett halála után kénytelen voltam a szülőfalumhoz közelebb fekvő Sátoraljaújhelyi Piarista (Kegyesrendi) Gimnáziumba átiratkozni. Ide az őszi és a tavaszi hónapokban naponta jártam be. A szülőfalumtól az utat a királyhelmeci vasútállomásig, valamint onnan haza, oda és vissza húsz kilométer, kerékpárral kellett lekarikáznom, majd személyvonattal utaztam Sátoraljaújhelyre, oda és vissza hatvan kilométert. Az ottani vasútállomástól a gimnáziumig a távolság több mint egy kilométer volt, amit gyalogszerrel kellett megtenni. Emlékszem, szép és kedves diákévek voltak.

Nem volt ritka, hogy az egyik perbenyiki lakás tornácán hagyott kerékpáromat „kikölcsönözték”, s bizony puha kerékkel, általában defektesen tették vissza a helyére. Már akkor is voltak „áldott jó emberek”, ha nem is annyi, mint manapság.

Emlékszem, valamikor 1941. május végén lehetett, amikor a tanítás után a vasútállomásra értünk, láttuk, hogy ott német katonai szerelvény várakozik. Kérdeztük az egyik katonát, hogy hová mennek, azt válaszolta, hogy „nach Russland”, azaz Oroszországba.

Folytatás a Vasárnap aktuális számában!