Annyi minden történik

Hadd beszéljek hát én továbbra is e kis világunkról, a Vasárnapról és mindarról, ami a háza táján történik. Mert annyi minden jó! Például kilenc éve, amikor beléptem, egy kisbabánk sem volt, csupa nagy kamasz vagy felnőtt gyermek, és kész. No de aztán (lassan három éve) született nekünk az András, Annabellka kisfia, erre biztosan emlékeznek, akik rendszeres Vasárnap-olvasók, mert akkora volt az örömünk körülötte. Idén meg, ránk szakadt a mennyország angyalzsákja, csak úgy potyognak a babák egymás után. Amikor nemrég azon örömködtem, hogy jó tollú fiatal kollégánk, Veres István rögtön kettővel érkezett a csapatba, és nem sokkal rá megszületett Dorka, grafikus Gyurink gyönyörű kislánya, jeleztem, hogy nincs még ám vége! Bizony ám, mamaklubos kismamánk újabb kisfiúnak adott életet, első babánknak, Andráskának lett kistestvére, Tamás. Kell ennél nagyobb öröm, boldogság, mint hogy születnek a gyerekek, kell ennél szenzációsabb történés? (Én még most húsvét előtt vagyok ám, hogy ezt írom, sőt nagypéntek előtt, de már a feltámadás örömét, az újjászületést ünneplem a lelkemben, úgy érzem, újjászülethetünk mi is, itten fogyó, egymásra mutogató magyarok!)

Aztán hívott Kata néni Királyhelmecről, a drága Kata néni, aki éves ottjártunkkor férjével karöltve mindig megkeresi a Vasárnap-sátrat, még ha a dombok legtetején vagyunk is. Elesett. Székhez, lakáshoz van kötve. De ezt is olyan optimizmussal teli hangon mondta, csak amúgy mellesleg, hogy azt tanítani kéne. Meg azt is, hogyan kell kritikát gyakorolni úgy, hogy az érintett ne sértve, hanem megtisztelve érezze magát. „Nagyszerű tartalom szemet gyönyörködtető grafikával, gyönyörű Vasárnap, és most, hogy vége a télnek, ugye kicseréled azt a kötényes képedet te is valami tavaszi kiskosztümösre?” (Régen derültem ilyen jót telefonvégen.) Valószínűleg lehet valami a zöld szín és köztem, mert egyszer régen kaptam már egy másik zöld színű blúz miatt nem éppen finom támadásokat. Kiskosztümöm viszont nincsen, meg még jó fényképarcom sem, úgyhogy itt állok a bajban, s azt gondoltam, legalább a köbölkúti kálvária két éve virágba borult barackfája mosolyogjon mindenkire, aki még ezt is nézi. Mert voltunk közben ismét Gútán (bizony, eltelt megint egy év) a magán-szakközépiskola Médiasztár-döntőjén, gondoltam is, na, lesz majd szoknyás képem, de látva magam a felvételeken, hát… ezeknek sem örülne Kata néni.

Ellenben a gyerekek ezen a már, bizony ám!, 6. újságíróversenyen is ugyanolyan tehetségesek, kreatívak, bő szókincsűek, remekül fogalmazók, mint voltak a legelején (sőt!), amikor azt gondoltam, hogy egyszer talán ezt így össze lehet hozni, de biztosan nem fog sokáig tartani. És nem lett igazam! Hála Istennek. Hála a felkészítőknek, a profi feladatkészítőknek, a szervezőknek, hála a gútai magán-szakközépiskolának, mely méltó és szeretetteljes környezetet biztosít ennek a versenynek. A fiatalok meg szépek, ügyesek, olvasottak, talpraesettek, olyan kiegyensúlyozott színvonalat produkáltak, hogy elvileg mindegyikük lehetett volna győztes, mindegyikük médiasztár, ami lapszerkesztőként nagy reménnyel tölt el, olvasóként pedig biztonságérzetet ad. Jövő héten bővebben, képekben is beszámolunk a rendezvényről. Nézzék meg Önök is.

Van jövőnk.

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

Egyik hétfőn a napindító értekezlet után, épp csak egy pillantásra méltatva, kegyesen odavetette neki a hírigazgató, hogy mehet kastélyosat forgatni a VASÁRNAPi magazinműsornak.

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben