Andrej Kiska: „A társadalom lelkiismerete akarok lenni”

A megválasztása óta eltelt két hónap alatt sem maradt csendben, s mindig olyankor és úgy szólalt meg, hogy jó okunk van reménykedni: végre a hatalomnak gátat szabó egyéniség, erkölcsi példakép lehet az ország első embere.

A beiktatási ceremónia előtt hat nappal beszélgetünk. Mivel tölti az utolsó szabad hetét?

A megválasztás óta készülök a hivatal átvételére, és nagyon komolyan veszem ezt a feladatot, mert sosem ténykedtem a politikában. Mivel erre az időszakra estek olyan fontos döntések, mint a legfelsőbb bíróság elnökének és az alkotmánybíró-jelölteknek a megválasztása, valamint az alkotmány módosítása, fontosnak tartottam, hogy ezen a téren is tájékozódjam. Minden héten legalább három napot Pozsonyban töltöttem, szakemberekkel tárgyaltam, előkészítettük a hivatal átvételét és a beiktatási ünnepséget. Az utolsó napokat a családommal töltöm, de egyre inkább tudatosítom, hogy már nem vagyok civil. Mindenhová testőrök kísérnek, lépten-nyomon megállítanak az emberek, hogy kifejezzék rokonszenvüket, a támogatásukról biztosítsanak. Azt hiszem, az utóbbi hetekben éltem meg elnökségem legkellemesebb időszakát, mert biztos vagyok abban, hogy majd ha döntéseket hozok, és állást foglalok, sok lesz a kritikusom is.

Van önben feszültség, izgalom, vagy már teljesen megszokta a gondolatot, hogy június 15-étől köztársasági elnök lesz?

Izgulok, mert ismeretlen területre lépek. Életemben nem voltam az elnöki palotában, még pionírként sem, és az elődöm, Ivan Gašparovič sem ott fogadott – én tényleg elnökként fogok oda először belépni. Hatalmas felelősséget érzek az ott dolgozó alkalmazottak iránt, szeretném, ha az átmenet zökkenőmentes lenne, és megtalálnák a közös hangot. Ez nem aggodalom, mert vállalkozóként sokszor kezdtem új dolgokba, inkább pozitív adrenalin. A beiktatási ünnepség miatt van egy kis lámpalázam, de már az utolsó simításokat végzem a beszédemen, a szervezés is a végső szakaszában van, és az a típus vagyok, aki ha úgy érzi, hogy megtette a tőle telhetőt, megnyugszik. Remélem, most is így lesz.

A beiktatási ünnepségre a civil szféra és nonprofit szervezetek képviselőit is meghívta. Miért olyan fontos önnek, hogy a civil kurázsi, a személyes helytállás fontosságát hangsúlyozza?

Mert úgy érzem, Szlovákiában ez hiányzik a legjobban, pontosabban ennek nincs becsülete. Sokan látják úgy, hogy semmiért sem érdemes kiállni, mert végül az ember úgyis csak veszíthet. Ezért gondolom, hogy tiszteletet és bátorítást érdemelnek, akik tesznek azért, hogy ez az ország élhetőbb legyen. Nem az a megoldás, hogy a becsületes emberek mind elmennek innen, inkább azért kellene dolgoznunk, hogy Szlovákia olyan hellyé váljon, ahonnan nem elmenni akarnak a fiatalok, hanem ahová azok is vissza akarnak jönni, akik elmentek. Ezért tartom kötelességemnek kiemelni és biztatni azokat, akik nem féltek kiállni az igazságért, felemelni hangjukat a törvénytelenség vagy mások megalázása ellen, még akkor is, ha biztosan tudták, hogy ez számukra hátrányos következményekkel járhat. Sajnos, sok esetben járt is, ezért a legkevesebb, amit én tehetek értük, hogy ezzel a meghívással is megadom nekik a tiszteletet.

Nagyon szép gesztus volt öntől az is, hogy találkozott az elődje munkatársa, Dárius Rusnák által inzultált magyar hölgyekkel és azzal a két fiatalemberrel, aki a védelmükre kelt.

Ez teljesen érthetetlen nacionalista támadás volt, amelynek a súlyát csak növelte, hogy olyan ember követte el, aki az elnöki hivatal alkalmazottja volt. Jelezni akartam, hogy elítélem az ilyen viselkedést, és ki akartam fejezni az elismerésemet annak a két fiatalembernek, aki a támadók erőfölénye ellenére megvédte a hölgyeket. Ez igazán lovagias tett volt, az ilyen hétköznapi hősöket kell a legjobban megbecsülni, mert naponta mindnyájan rengeteg durvasággal, arroganciával találkozunk, de csak kevesen vannak, akik ilyenkor nem fordulnak el szó nélkül.

Az elnöki hivatalban nem lesz külön nemzetiségi tanácsadója. Úgy gondolja, elég az emberség és a tisztességes szándék, mint például a fenti ügyben?

Bizonyos dolgokban igen, de azért fontosnak tartom, hogy társadalmi, politikai, kulturális kérdésekben konzultáljak az érintettekkel. A magyarokkal is, hiszen én Poprádon nőttem fel, nem sokat tapasztaltam meg róluk. Két hete voltam egy nagyon jó halászlépartin Somorján, Kiss Csaba barátomnál, ott is sokat beszélgettünk arról, mi foglalkoztatja, mi bántja az itt élő magyarokat. Figyelni fogok rájuk, és ez nem attól függ, lesz-e magyar tanácsadóm, vagy sem.

Ugyancsak nagyon rokonszenves, sőt merész kijelentés volt – annál inkább, hogy a kampány során hangzott el –, hogy Malina Hedviget elnöki kegyelemben részesítené, ha elítélnék. Politikusoktól és politológusoktól is sok kritikát kapott ezért az ígéretéért. Ma is megtenné?

Természetesen. Számomra elvi kérdés, hogy nem lehet egy védtelen állampolgárt nyolc évig traumatizálni, meghurcolni, elmegyógyintézeti megfigyeléssel fenyegetni. Ez már zaklatás, amelynek elkövetői az állami hatóságok, és szégyen, hogy az igazságszolgáltatásunk itt tart. Ezért mondtam ki akkor, s ma megismétlem, hogy az emberi méltóság megalázásának tartom ezt az eljárást, és ha nem lesz, aki befejezze, megteszem én.

Egyházi ügyekben köztársasági elnökként sem tehet sokat, de a véleményét kifejezte azzal, hogy Róbert Bezák érseket meghívta a beiktatására.

Nem fogadta el a meghívást, mert visszavonult a nyilvánosságtól, és ezt én megértem. Annyiban maradtunk, hogy négyszemközt találkozunk, ha alkalom adódik, mert személyesen még nem ismerjük egymást. Még tavaly elküldtem neki a Menedzser útja a pokolból című könyvemet, nagyon szép SMS-sel köszönte meg. Figyelemmel követem a történetét, és ha egyszer eljutok a pápához, tudom, hogy mit fogok neki mondani.

Már a beiktatása előtt egyértelművé tette, hogy nem olyan elnök lesz, aki aláírja a törvényeket, és időnként külföldön képviseli az országot, hanem állást kíván foglalni fontos társadalmi kérdésekben. Aki Szlovákiában a tisztesség és törvényesség őre, a társadalom lelkiismerete kíván lenni, annak nagyon sok erőre, elszántságra lesz szüksége.

Egyiknek sem vagyok híján. Nem a politikából érkeztem, nincsenek mögöttem szponzorok, senkinek sem vagyok a lekötelezettje, ezért megengedhetem magamnak, hogy a saját véleményemet mondjam. Ez nem azt jelenti, hogy nem kérem ki mások tanácsát, de szabad leszek a nézeteim megfogalmazásában, és bízom benne, hogy lesz súlya is a szavamnak.

Igen ám, de ismerve a hazai viszonyokat, az egyik politikai oldal minden kritikus szó hallatán azzal fogja vádolni, hogy a másiknak a szekerét tolja…

A következő megszólalásommal pedig a másik oldalt fogom bírálni, és az emberek rájönnek, hogy semmi közöm a pártok közötti politikai csatározásokhoz. Meggyőződésem, hogy épp egy ilyen független hangra van szüksége a társadalomnak, mert ha a jobboldal bírálja a baloldalt, vagy fordítva, sokszor nem lehet tudni, hogy csak rivalizálásból teszi-e, vagy azért, mert az tényleg rossz döntést hozott. Ilyen esetekben az elnök lehet az, aki kimondja, mi szolgálja az ország javát. Nem akarok minden részletkérdéshez hozzászólni, de a fontos kérdésekben ismerni fogják az emberek a véleményemet. Azt, hogy ki lesz a legfelsőbb bíróság elnöke, olyan fontos dolognak tartottam, hogy már a kinevezésem előtt felhívást intéztem a bírói tanácshoz, s a beiktatásomat követő héten is ki fogok adni egy nyilatkozatot a bíróság helyzetéről és az aktuális problémákról.

Hatalmas várakozás előzi meg az elnökségét: sokan bíznak abban, hogy képes lesz megváltoztatni a honi politikai kultúrát. Tudatában van ennek?

Igen, és ez nagy kötelezettséget jelent számomra. Természetesen nem nyújthatok be törvényjavaslatokat, és varázspálcám sincs, de 1,3 millió szavazat és az, hogy a pártok felett állok, elég erős mandátumot jelenthet ahhoz, hogy befolyásolni tudjam, merre halad tovább ez az ország.

Már a kampány során kijelentette, hogy a legégetőbb gondoknak az egészségügy és oktatásügy helyzetét, a fiatalok munkanélküliségét és elvándorlását, a gazdaság stagnálását és a romák helyzetét tartja. Mit kíván tenni azért, hogy ez megváltozzon?

A felsorolt területek mindegyikével részletesen meg akarok ismerkedni, s ez sok időt és elmélyült tanulmányozást kíván. Találkozni fogok szakemberekkel, de a polgárokkal is, hiszen mindaz, amiről beszélünk, valamennyiünket érint. Az időszerű teendők mellett bizonyos időszakonként egy adott területtel foglalkozom majd, mert kompetensen csak úgy lehet állást foglalni, ha az ember tudja, miről van szó.

Előre jelezte, hogy időnként szeretne részt venni a kormány ülésein. Lát esélyt a normális, konfliktusmentes viszonyra?

Pozitívan állok a dologhoz, és a miniszterelnöknek is azt mondtam, hogy tisztességes, konstruktív partner szeretnék lenni. Ő is kifejezte ezt az óhaját, az idő majd megmutatja, mennyire fog működni a dolog.

A kampány óta először június 4-én találkoztak Róbert Ficóval. Legalább négyszemközt elnézést kért a rágalmakért, amelyekkel önt illette?

Ehhez a témához nem tértünk vissza. Afféle ismerkedő beszélgetést folytattunk, annak a módját kerestük, hogyan tudnánk az ország érdekében együttműködni. Barátok nyilván nem leszünk, de jó munkatársak még lehetünk, hiszen a közös ügy adott. Rendszeresen fogunk találkozni, és remélem, azt is meg tudjuk majd beszélni, amiben eltér a véleményünk.

Azzal azonban biztosan számol, hogy nem lesz egyszerű dolga, mert az elmúlt tíz év alatt megszokták, hogy a köztársasági elnök a kormánypárt tagjának érzi magát.

Most majd megszokják, hogy más az elnök. Nulláról indulunk, tiszta lappal.

Akármennyire nincs önben sértődöttség vagy bosszúvágy, azért volt itt két büntetőeljárás is. A miniszterelnök kijelentéseit, hogy ön uzsorás és szcientológus, a rendőrség nem találta rágalomnak. Az önt lejárató röplapok ügyében pedig azzal szüntette meg az eljárást, hogy az elkövető ismeretlen – mintha nem épp a megtalálása lett volna a dolga. Ha az elnök nem tud hatékonyan védekezni a neve bemocskolása ellen, akkor mire számíthat az egyszerű polgár?

Elnökként úgy gondoltam, ezzel is jelzem a jó szándékomat a kormányfő iránt, hogy nem feszegetem tovább a dolgot, és nem fellebbezek. Egyébként érthetetlennek tartom, hogy itt egyesek büntetlenül rágalmazhatnak másokat. Ugyanez érvényes Dárius Rusnák esetére is, ahol a rendőrség szintén kevesellte a szidalmakat ahhoz, hogy nacionalista indíttatást lásson. Biztos, hogy a beiktatásom után beszélni fogok ezekről a kérdésekről a főügyésszel.

Konkrét ügyeket fog említeni neki? 

Azokat is, de főleg arra fogok rákérdezni, mit kíván tenni az ellen, hogy akik a társadalmi ranglétra bizonyos fokánál feljebb jutottak, azok szinte mindent megúszhatnak. Sok rá a példa, a másik oldalon viszont nagyon kevés támogatást kapnak azok, akik rámutatnak a hatóságok hibáira és túlkapásaira. Az emberek nem érzik, hogy az állami hatóságok értük vannak, és ez ellen tenni kell. Leginkább úgy, hogy mindenki számára egyértelmű ügyeket nem maszatolunk el abszurd módon.

Mikor fogja elmondani az első országértékelő beszédét?

Amikor már úgy fogom érezni, hogy eléggé árnyalt képet kaptam arról, milyen állapotban van a társadalom, és a problémák megoldásáról is lesz elképzelésem. Nem fogom elsietni a dolgot, de biztos, hogy rendszeresen tartok majd országértékelést.

Az elnöki fizetéséről előre lemondott. Eldöntötte már, kinek adja?

Megszólítok néhány jótékonysági szervezetet – a Rákellenes Ligát, a Lángocska (Plamienok) nonprofit szervezetet és a Jó Angyalt (Dobrý anjel), amelyet én alapítottam –, hogy válasszanak ki egy-egy rászoruló családot, amely a komoly betegség mellett anyagi gondokkal is küzd. Rendszeresen köztük osztják majd szét ezt a pénzt, és ha lesz rá lehetőségem, szívesen találkozom is velük. A karitatív munka fontos része volt az életemnek, nem akarok tőle teljesen elszakadni.

Ebben átveszi az elnökfeleség szerepét?

Igen, a feleségem pedig az elnöki tisztet veszi át tőlem a Jó Angyal igazgatótanácsában.

Úgy döntöttek, hogy nem kíséri önt az elnöki palotába, a gyermekeikkel Poprádon marad. Így a családi életükből kimaradnak az együtt töltött hétköznapok.

Ezt nagyon sajnálom, de megértem, hogy a feleségem számára mindennél fontosabbak a gyerekek. Sok család él úgy, hogy a férj munkája miatt csak hétvégeken vannak együtt; remélem, mi is megbirkózunk ezzel a helyzettel.

A felesége úgy nyilatkozott, hogy elsősorban a bulvársajtó figyelmétől akarja megóvni a gyereket. Nem tart attól, hogy a különélés miatt még inkább figyelni fogják minden lépésüket?

Nem, mert a köztünk lévő kötelék erősebb annál, hogy a bulvársajtó kikezdhesse. És ha azt fogjuk érezni, hogy így nem működik a dolog, menet közben is változtathatunk.

A gyerekei mit szólnak ahhoz, hogy az apukájuk köztársasági elnök?

A kisfiam ötéves, számára ez inkább buli, őt leginkább az érdekli, hogy én vagyok a hadsereg főparancsnoka. A kislányom kilenc múlt, neki már komoly kérdései is vannak, de nem élte bele magát túlságosan a dologba, és ez így is van rendjén. A nagyok meg lelkesek, és büszkék rám.

Ha egy év múlva találkozunk, milyen Szlovákiáról szeretne beszámolni?

Egy év kevés a komoly társadalmi változásokhoz. Inkább azt szeretném, ha az emberek mondanák el helyettem, hogy úgy érzik, valóban értük vagyok az elnöki hivatalban, rendszeresen találkozom velük, szót emelek értük, és harcolok az érdekeikért.