Almodóvar új múzsája

Julieta szerepét Adriana Ugarte mégis csak negyvenéves koráig játszhatja. Rendezője döntött így, aki szerint egy huszonöt éves nő nem játszhat ötvenéves asszonyt. Ennek oka természetesen nem a ráncok számában keresendő. A rohanó éveket, a lélekben megtett utat hitelesen ábrázolni csak az tudja, aki az életben már eljutott egy bizonyos pontra – állítja Almodóvar. Ezért a középkorú, sok fájdalmat, veszteséget, érzelmi kudarcot megtapasztalt Julietát Emma Suarezzel láttatja. De ez Adriana Ugartét egyáltalán nem zavarja. Karlovy Vary idei fesztiválján boldogan mesélte:

„Ha elsőre csupán háromperces epizódot kaptam volna Pedrótól, annak is elmondhatatlanul örültem volna. Julietaként viszont enyém a történet fele. Legalábbis olyan értelemben, hogy addig én viszem a karaktert. Nekem nagyon tetszett Pedro ötlete, hogy két színésznőt kért fel ugyanarra a feladatra. Mindkettőnknek külön elmagyarázta: máshogy képtelen lett volna hitelesen ábrázolni az idő múlását. Nagyon érzékeny és nagyon intelligens művész.”

Finom gesztusok, megfontolt szavak. Nincsenek látványos kézmozdulatok, túlfűtött érzelmek, bolondosan pergő mondatok. Adriana Ugarte ilyen értelemben egyáltalán nem spanyol, legalábbis nem a vérmérsékletét illetően. Mindennek ellenére könnyen nyit, ha kérdezik, de bármelyik pillanatban zárni is képes. Higgadt, befelé forduló alkat.

* Egyetlen mondatban megfogalmazható, miféle segítséget kapott Almodóvartól a figura megformálásához?

Fogta a kezem. Végig fogta a kezem, úgy vezetett át a történeten. Vagyis nem hagyott magamra.

* Hosszú barna hajától meg kellett válnia a szerep kedvéért. Nem zavarta?

Egyáltalán. Ezen én magam is meglepődtem. Miután levágták, majd szőkére festették a hajamat, és belenéztem a tükörbe, nem akartam hinni a szememnek. Egészen más nő nézett vissza rám. Pedro akarta, hogy szőke legyek. Azt mondta, szeretné, ha vadítóbban hatnék a férfiakra.

* Nem tévedett. Szőke hajjal valóban erősebb a látvány. Megvan még az a nap, amikor először látta Almodóvart?

A belvárosban lakom Madridban, van ott egy szép premiermozi. Még nem is voltam színésznő, amikor feltűnt egy-egy bemutatón. Mindig jól megnéztem magamnak. Imádtam a filmjeit, de arra, hogy egyszer majd én is dolgozhatok vele, gondolni sem mertem. Spanyolországban nincs színésznő, aki ne vágyna arra, hogy bekerüljön Pedro csapatába. Pár évvel ezelőtt már én is ki mertem mondani, hogy a legnagyobb vágyaim egyike Almodóvarral forgatni. Mára ez a vágyam is teljesült. De nem is csapatról beszélnék az ő esetében, hanem egy népes családról. Aki vele dolgozik, azonnal családtagnak érezheti magát Pedro mellett.

* Kimerítő volt a válogatás?

Elsőre el sem árulták, ki a rendező. Elolvastam a forgatókönyvet, és megpróbáltam kitalálni, kihez állhat a legközelebb egy ilyen történet. Julieta, kikapcsolódásra vágyva, s hogy rendet tegyen a lelkében, elhagyja Madridot, de már a vonaton megismerkedik egy rokonszenves tengeri halásszal, aki miután eltemeti gyógyíthatatlan betegségben meghalt feleségét, elhívja magához egy hétvégére. A barátságból hirtelen szerelem lesz, de nem tarthat sokáig a nagy boldogság, a férfi egy viharos napon a tengerbe veszik. Tehát egy dráma szemtanúi vagyunk. Egyetlen jel sem utalt arra, hogy ez Almodóvar-film akar lenni. Hiányoztak belőle a bolondos vígjáték rá jellemző elemei. Egy héttel az első válogatás után újra hívtak az ügynökségtől. Folytattuk a próbafelvételeket. Én már persze abban reménykedtem, hogy elárulják, ki áll a háttérben. De nem! Nem mondtak semmit. Szinte könyörögtem, hogy közöljék végre velem a rendező nevét, a válasz azonban mindig úgy hangzott: »Egyelőre nem mondhatunk semmit.« Napokkal később újra felhívtak, ám akkor is csak azzal nyugtattak, hogy a rendező nagyon elégedett velem. »És még mindig nem tudhatom, ki az?« – érdeklődtem. »Na jó, most már eláruljuk. Pedro Almodóvar.« Esküszöm, elszédültem az örömtől. Később hálás is voltam, hogy nem fedték fel a titkot, ugyanis ha tudom, kinek kell megfelelnem, olyan ideges leszek, hogy a végén mindent elrontok. Ez a játék így volt tökéletes.

* Az a pillanat is érdekes lehetett, amikor már ott állt Almodóvar előtt.

Akkor döbbentem rá, hogy nem pusztán egy zsenivel fogok dolgozni, hanem egy olyan alkotóval, aki valóban nem hétköznapi ember, az energiája egyszerűen beszippantott. Mindig, minden pillanatban tudta, mit érzek legbelül. Tényleg belém látott. Minél több időt töltöttünk együtt, annál inkább úgy éreztem, átlát rajtam. Olyan volt velem, akár egy mágus. Korábban soha nem éreztem ilyet.

* A szőkesége hatással volt a lelkületére?

Fura volt ennyire másnak látni magamat. Hatéves koromban kivilágosodott a hajam, de az nem tartott sokáig, talán csak négy évig. Tízéves koromtól fogva barna vagyok. A szőkeségem elsőre a gyerekkoromat hozta vissza. Ott álltam kislányként, nyitott szívvel, sérülékenyen.

* Különös, hogy ennyire másnak látta magát, hiszen színésznőként korábban is minden szerepében valami újat kellett mutatnia.

Igen, de nem szőkén! Az nagy különbség.

* Sok filmben szerepelt a Julieta előtt?

Tévében is, filmben is többször dolgoztam. Én egyre inkább úgy érzem, erre a pályára születtem. Ötévesen már sírva kérleltem a szüleimet, hogy vigyenek el valahová, ahol játszhatok. Néztem a tévét, és azt mondtam: ott akarok lenni én is azok között, akiket a szüleimmel néztünk. Ők persze nem vettek komolyan. »Fáradt vagy, menj szépen aludni, holnapra el is felejted az egészet« – mondták. Csakhogy én nem felejtettem el. És ez így ment hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre. Tizenhatodik születésnapomon a jó jegyeimért kérhettem valamilyen ajándékot. Színjátszó kör! Minden vágyam az volt, hogy végre közelebb kerülhessek a filmhez. Nem sokkal később ki is választottak egy skizofrén lány szerepére. Ez volt az első találkozásom ezzel az izgalmas alkotói világgal.

* Maga a forgatás hogyan zajlott Almodóvar irányítása alatt?

Minden gyorsan megy nála. És minden a szerepre vonatkozik. Rengeteget próbáltunk. Kosztümöt, sminket, frizurát, helyzeteket. Külön ügyelnünk kellett arra, hogy Emma és én ugyanazokkal a gesztusokkal dolgozzunk. Pedróval minden nap új kaland, új kihívás. Amíg vele voltam, minden percem Julietáról szólt. Otthon is, amikor egyedül voltam. Enni sem igazán tudtam, annyira csak a szerepre összpontosítottam. Ha már nagyon éhes voltam, mindig csak valami édeset ettem. Azt is az utolsó pillanatban, amikor már indultam otthonról. Pedro mellett nagyon rugalmasnak kell lennie a színésznek. Ha azt mondja, ugorj, nem vacillálhatsz, azonnal ugranod kell. Egyetlen szóval is inspirálni képes. Nem pusztán a tehetségedre, az egész lényedre, a lelkedre van szüksége. Mindent kér, és mindent visz.

* Mennyi idő telt el a forgatás után, amikor azt mondta: ismét a saját életemet élem?

Négy hónap biztosan. Addig mindent Julietával együtt csináltam. Ott állt mellettem. Követett. Mindenhova jött velem. Még a fürdőszobában sem ültem egyedül a kádban. Nehéz volt elszakadni tőle.

* Almodóvar a női lélek búvára. Van még hozzá hasonló spanyol rendező, aki ennyire nőcentrikus?

Nincs. Biztos, hogy nincs. De van egy másik fájó tény is: a spanyol film nagyon férfiközpontú. Egy negyven-negyvenöt év körüli színésznő számára nincsenek is nagy lehetőségek. Vagy fiatal lányokat keresnek, vagy nagymamakorú hölgyeket.

* Igaz, hogy a nagypapája közeli munkatársa volt Luis Buñuelnek, a spanyol mozi egyik leghíresebb rendezőjének?

Igen. Erre nagyon büszke vagyok.

* S arra, hogy huszonkét évesen a legrangosabb spanyol filmes elismerésre, Goya-díjra jelölték?

Arra is. Még akkor is, ha végül nem én kaptam meg.

* Végezetül engedjen meg egy pikánsabb kérdést: Julietaként a vonatban elsodorja az érzelem, és a hosszú éjszakai utat egy idegen férfi karjaiban tölti.

Sejtem, mit fog kérdezni.

* Hogy volt-e már része hasonló élményben.

Még nem. De nem zárkóznék el előle. Ennyiben hasonlítok is Julietára. Ugyanolyan szenvedélyes vagyok, mint ő. És az igazamat sem tudom elhallgatni. Még akkor sem, ha tudom, hogy a lehető legrosszabbkor mondom ki.