Állunk rendelkezésére!

Ad Koperta / Tisztelt Főszerkesztő Asszony!

Komolyan megrendült a bizalmam az aranyköpések, szólásmondások, közmondások igazságában. Történt ez egy mondással kapcsolatban, miszerint „Hiúság, asszony a neved!”, mert ezt épp egy férfi ingatta meg bennem. Konkrétan Bokros Gyula úr, aki rosszallóan kifogásolta verseinek meg nem jelentetését a Vasárnap Őszikék mellékletében. Talán lehet, hogy valamilyen világmegváltó irodalomtörténeti gyöngyszemekről maradtunk le a meg nem értő szerkesztőség hibájából, vagy esetleg verseinek le nem közlésével visszafordíthatatlan csorbát szenvedett a honi költészet ezen reformtörekvése? Szégyen és gyalázat olyan embernek a verseit nem leközölni, akinek maga Karel Gott és neje mondott köszönetet verses jókívánságaiért, valamint maga a köztársasági elnök a hejcei repülőszerencsétlenség évfordulója alkalmából neki küldött 43 (!) versszakos eposzáért. Ezzel együtt azért mondjuk el azt is, hogy a jókívánságokat azért minden intelligensebb ember meg szokta köszönni, tekintet nélkül arra, hogy rímbe van-e szedve, vagy sem. Más dolog, hogy kiét keretezi be és teszi ki a falra, vagy melyik végzi a szemétkosárban. Tekintet nélkül a terjedelemre. Még véletlenül sincs eszemben kétségbe vonni Bokros úr versírói képességeit, de a szlovák és a magyar versirodalomban összehasonlíthatatlanul nagyobb fajsúlyú költőknek is volt türelmük kivárni, míg a megfelelő időben elismerték költészetük értékét.

Gyula bácsi! Bokros teendői közben ezen is elgondolkodhatna néha.

Belányi Gyula, Ipolyság

*

Tisztelt Bokros úr! No nehogy már a farok csóválja a kutyát! Ne tessék már elvenni a szeretve tisztelt Főszerkesztő Asszony munkáját! És ne tessék már azt gondolni, hogy a széles olvasótábor a BOKROSÁDÁK meg a Plaveciádák miatt olvassa a lapot! Á, dehogy! Mások írják, szerkesztik fáradságos, odaadó munkával, szakmai hozzáértéssel azt... Hát azért, tetszik tudni?

Ezúton szeretnék azonban szíves figyelmébe ajánlani néhány MAGASABB LIGÁST: az újonnan választott amerikai elnök, perzsa sah, Ópálpusztai Kökényessy Bözse világhírű fejőnő. Ők szerintem mélyen megtisztelve érzik majd magukat, hogy az Ön levelére az örömtől repesve postafordultával válaszoljanak. Azért azt se tessék már elfelejteni, hogy vagyunk itt még jó páran magyarok, akik sokkal súlyosabb gondok miatt borzonganak (én most éppen egy sajátságos írástól, amit a Kopertában olvastam).

Kedves Bokros úr! Ezúton üzenem Önnek, kérem, ne tessék már búsítani a tisztelt Főszerkesztő Asszonyt, van neki Ön(ök) nélkül is éppen elég gondja-baja, búsulnivalója. Tisztelettel:

Izsák Ildikó, Komárom

Vannak még jó emberek

Emlékezetem szerint 1968–69-ben nyitotta meg Tardoskedden a községi hivatal az új temetőt. Mivel az első fiatal halottat Józsefnek hívták, József-temető lett a neve. Később a hivatal egy 4 x 4 m-es helyen készíttetett egy keresztre feszített Krisztus-szobrot, tövében a fájdalmas, síró Szűzanyával. A keresztet körülvevő kiskertet hosszú évekig Balogh Rozália (Zsecskó Rózsi néni) gondozta. Majd a fiatalon elhunyt Marsovszky Attila halála után szülei, Marsovszky László és Zsuzsanna megkérték Rózsi nénit, engedje át nekik a kereszt környékének gondozását. Én hat éve tudok erről, mert akkor engem is elfogadtak, autóval visznek vasárnaponként a szentmisére. Azóta tudom, hogy amint tavaszodni kezd, fogják a kapát, gereblyét, virágtöveket, és körülültetik a keresztet. Egész késő őszig törődnek vele. Kora tavasztól virágzik a sok árvácska, tulipán és más virág, ilyenkor ősszel pedig gyönyörű a sok krizantém. Kívánjunk mindhármuknak egészséget és a Jóisten áldását, hogy még sokáig gondozhassák a síremléket, amely azoknak lett állítva, akiknek a földi maradványai csak részben voltak átszállítva a régiből az új temetőbe. Nyugodjanak békében.

Varga Katalin, Tardoskedd

40 éves osztálytalálkozó

„Ott voltunk boldogok, hol az öreg Sajó ballagott” (konkrétan Tornalján, a Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában – „PTŠ”). Ezzel a mottóval szerveztek osztálytalálkozót októberben az 1972–76-ban Bodák János mérnök tanár osztályába járt diákok. Nagyon nagy szívbéli öröm töltött el, amikor ezek a diákok nemcsak a volt iskolájukhoz és osztályfőnökük sírjához mentek el, hanem engem is meglátogattak, ugyanúgy, mint ballagásuk estéjén, eljöttek az ablakom alá egy búcsúdalt elénekelni. Akkor is nagyon megleptek, de most is ám, nagyon-nagyon jólesett. Mikor becsengettek hozzám, el nem tudtam képzelni, ki ez a sok ember az ablakom alatt. Kinyitottam az ablakot, és jött a kérdés: – Mancika néni, megismer bennünket? Igaz, 40 éve nem találkoztunk, de mi a volt, aranyos konyhafőnöknőnket még ma sem tudjuk elfeledni, aki úgy szeretett minket, „mint a saját jányait” – mondták.

Hát hogyne emlékeztem volna rájuk. A 33 egykori diákból 16-an jöttek el Tornaljára, hogy felelevenítsék az együtt töltött szép éveket. Ebből az osztályból kikerült: polgármester, jó néhány könyvelő, főkönyvelő, postai alkalmazott, gyermekotthoni nevelő, tanítók, iskolaigazgató, tsz-elnök, konyhafőnök, ápoló, van, akinek mosodája, van, akinek nyomdája, és olyan is, akinek tésztagyára van, tehát vállalkozó, és van, aki már a megérdemelt nyugdíját élvezi.

Emlékeim szerint ez egy nagyon összetartó osztály volt. Mondták, mennyire sajnálják, hogy nem lehet már velük az osztályfőnökük, mert olyan, mint ő volt, nem volt még egy az iskolájukban, pedig sok nagyon jó tanár tanított ott. Ez az osztály nagyon sokat brigádozott, hogy pénzt keressenek a kirándulásaikra, szalagavatójukra, hogy ne kelljen a szülőknek fizetniük ezekre. Persze a brigádokat is Bodák János tanár úr szervezte nekik. Osztályfőnökükön kívül négy osztálytársukkal (Szó József, Kiss Szerén, Ruszó Magdolna, Bobál Mária) már soha nem tudnak találkozni, nyugodjanak békében!

Remélik, öt év múlva mindnyájan tudnak találkozni, én meg remélem, hogy engem is újra meg fognak lepni, mint most.

Szabó Mária, Tornalja

50 éves osztálytalálkozó

Ez év októberében tartotta 50 éves találkozóját az 1966-ban érettségiző első magyar osztály, mely a nyitrai Eugen Guderna Általános Műveltséget Nyújtó szlovák nyelvű középiskola mellett nyílt meg 1963-ban. Ekkor kaptak lehetőséget a zoboralji magyar fiatalok, akik anyanyelvükön szerettek volna továbbtanulni. 31-en voltak ekkor, és nagy összetartásra, bátorságra, szeretetre volt szükségük a vegyes környezetben. Összetartásuk olyan példaértékű volt, hogy máig érvényes az összetartozásuk.

Azóta is ötévente találkozunk, akárcsak egy nagy család. A mostani jubileumi találkozón 16-an vettünk részt, és szóban, versben, dalban idéztük fel idáig vezető életutunkat. Gyertyagyújtással emlékeztünk meg nyolc osztálytársunkról és kedves tanárainkról, akik már eltávoztak közülünk az örök hazába, majd osztálytársnőnk, Szilvássyné Czakó Kamilla ez alkalomra írt versével kezdtük meg az osztályfőnöki órát, amit kedves fizikatanárunk, Morvay László egyetemi tanár vezetett, megboldogult Hering Antal osztályfőnökünket helyettesítve. A Ballag már a vén diákkal búcsúztunk el osztályunktól, és ünnepi vacsorával folytattuk. Nyugdíjasokként visszatérve ifjú éveinkbe, csodálatos, élményekben, magyar nótában gazdag estét töltöttünk együtt, melyet a Székely és Magyar himnusszal szívszorongva és könnyes szemmel fejeztünk be. Köszönetünket fejezzük ki találkozónk fő szervezőinek: JUDr. Gulka Ede volt osztályelnöknek, Ing. Borbély Ferencnek, Ing. Sebők Gellértnek, Szilvássyné Czakó Kamillának és mindenkinek, aki hozzájárult e csodálatos eseményhez. Köszönjük drága tanárunknak, Morvay Lászlónak, hogy megtisztelt bennünket, és velünk együtt emlékezett a gondtalan diákévekre és -csínyekre.

A nyitrai E. Guderna Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola magyar tagozatán érettségiző III. H osztály volt diákjai

Élteskorú-találkozó

A nagyvárosok bőséget ontó szórakozási lehetőségeivel szemben kisfalunkban ritkábban adódik lehetőség az önfeledt szórakozásra, kikapcsolódásra. Annál értékesebb egy-egy ilyen találkozó a mi településünkön. Egy novemberi vasárnap délután a szalatnyai kultúrházban ünnepi a hangulat. Az önkormányzat meghívására sorban érkeztek 60 éven felüliek. Nem jelzett a naptár piros betűs ünnepet, de a jelenlevők számára ez annál is többet jelentett. Már az utcára hallani lehetett a zeneszót, a terembe lépve pedig a megterített asztalok látványa nyújtott felemelő érzést. Kifejezte a megbecsülést, a gondoskodást. Majd szétnyílt a színpadi függöny, megjelentek az apróságok, akik egy-egy szép verssel köszöntötték a jelenlévőket, s a polgármester úr, Bazsó Árpád mondott ünnepi beszédet szlovák és magyar nyelven. Értékelte munkánkat, élettapasztalatainkat, és tolmácsolta jókívánságait minden jelen levő és távol maradó lakosnak. Már eddig is gyönyörűen díszített, üdítőtől és süteményektől roskadó asztaloknál szórakozhattunk, de ezt követően vendéglátóink mosolygós arccal, sugárzó szeretettel szervírozták a kiadós, finom ebédet, s nem hiányzott mellőle a hegy leve sem. Közben nagyszerű élő zene emelte a hangulatot. Önfeláldozó, fáradtságot nem ismerő vendéglátóink egyre több meglepetéssel halmozták el asztalainkat. Nem mutattak fáradtságot, pedig több napja készültek, dolgoztak, sütöttek, főztek, szeretettel vállalták és véghez is vitték, amit elterveztek. Mindazt, amit kaptunk tőlük, bizony sok fáradság és önfeláldozás előzte meg. Mottójuk lehetett a költőt idézve: „Okozz örömet, hadd legyen boldogabb a másik, kinek lényéből az öröm rád visszasugárzik.” 

A talpalávalót két zenész szolgáltatta, volt is fergeteges tánc, ami még az egészségünket is javította, mert úgy mondják, a tánc használ a csontoknak. Egyszóval mindenki elfelejthette minden búját-baját, átadta magát a vidám kikapcsolódásnak. Előkerült a sok szép hallgató és magyar nóta is, majd amikor megkondult az esti harangszó, búcsút vettünk vendéglátóinktól megköszönve szeretetüket és önfeláldozó munkájukat. Még mindig tudtak meglepetést szerezni, útravalóul mindenki kapott egy-egy szeretetcsomagot, amelyben csupa értelmes, értékes ajándék volt. Vendéglátóinknak, akik csodálatos színt varázsoltak az életünkbe, adjon a Jóisten erőt, egészséget és azt a kifogyhatatlan szeretetet, amit ők felénk sugároztak. Így ért véget Szalatnyán egy felejthetetlen napsütéses vasárnap délután.

Balla Sándorné, Szalatnya

Szép szokássá vált

A lévai református gyülekezetben minden évben közösen megemlékeznek halottaikról a helyi temetőben. Idén október végén, a halottak napjának előestéjén a református hívők a millecentenáriumi emlékmű előtt gyülekeztek. Közös éneklés és ima után Kassai Gyula, a barsi egyházmegye esperese és Kassai Tímea lévai lelkipásztor vezetésével sorra keresték fel halottaik nyughelyét. A kegyelet virágai kerültek a volt lévai és a környékbeli lelkészek, gondnokok, kántorok, tanítók és presbiterek sírjára, akik áldozatos tevékenységükkel sokat tettek a közösségért. Tisztelettel adóztak az 1848–49-es szabadságharc hősei előtt is, akik a közeli nagysallói csatában sebesültek meg, és a lévai kórházban vesztették életüket. A közös sírban csaknem kétszáz honvéd alussza örök álmát. A megemlékezés folytatódott a templom épületében – a háború után kitelepítettekre, valamint azokra a háborúban elesett katonákra, akik otthonuktól távol, idegen földben nyugszanak. Nevüket emléktábla őrzi a templom falán.

Geršiné Szabó Márta, Léva

Szépkorúak ünnepi asztala

Nálunk, Nagydarócban a helyi önkormányzat tagjai a többi fontos akciójuk mellett sem feledkeztek meg az idősek iránti tisztelet hónapjáról, ennek a megrendezéséről. November 4-én került sor a találkozóra a helyi kultúrotthon termében. A megjelent szépkorúak ünnepi asztal mellett hallgatták a helyi óvoda és alapiskola tanulóinak előadását, megható versekkel és dalokkal, tartalmas kultúrműsorral kedveskedtek nekünk a gyerekek. Polgármester asszonyunk, Rubint Vierka üdvözlő beszédében elmondta, hogy ilyenkor az idősek hónapjában, de az év minden napján megérdemeljük az odafigyelést, a szeretetet, a törődést és a társadalom tiszteletét. Igaz, József Attila szerint: a szavak nem érnek semmit, elszállnak, mint az őszi szél, de a szeretet, ha tiszta szívből fakad, elkíséri az ember, amíg él. Ezt pedig megkapjuk a családtól, gyermekeinktől, unokáinktól, dédunokáinktól. Szép és jó örülni még minden egyes napnak, kedves találkozásnak. Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki besegített a nyugdíjas-találkozó megszervezésébe.

Dorók Erzsébet, Nagydaróc

Telihold

Ragyog, csillog

Az éjszaka császára,

Tekintetével

Átöleli a Földet.

Szemében

Melegség, gőgösség,

Büszke mivoltára.

Azt hiszi,

Leborulunk oltárára.

A kertek végén

Kutyák vonyítanak,

A fenn maradt falevelek

Reszketve lehullnak.

Aki látta, csodálta.

Fényességét másnapra

Lezárta.

Ondró Ernő, Kéménd