Állunk rendelkezésére!

Vilkén nyugszik Bem tábornok egyik legyőzője

Érdekes figura van eltemetve a vilkei temetőben. Akármelyik bokorban nem terem egy lovag altábornagy. Nekünk viszont ilyen is van. Egyik kedves barátom, aki nem akarja, hogy neve szerepeljen az írásban, átengedte nekem a „dicsőséget”, sok információt szerzett róla. Egyébként úgy hívják őt, hogy Rideg János mérnök úr, a flakonjátékok felülmúlhatatlan és koronázatlan királya. Mivel kicsit hézagosnak találtam a történetet, próbáltam még adatokat beszerezni. Írtam Budapestre a Hadtörténeti Intézetbe, de nem tartották válaszra érdemesnek levelemet. Jó lett volna még részleteket megtudni az altábornagy katonai pályafutásáról és a szabadságharc idején kifejtett aktivitásáról. Na mindegy. Majd visszaadom én a Hadtörténeti Intézetnek! Ha majd ők akarnak tőlem adatokat, én sem fogok válaszolni nekik. Annak ellenére, hogy kicsit hézagos, remélem, a Kopertába megfelel mint érdekesség, mert valóban nem mindennapi ember lehetett lovag Mertens Vilmos altábornagy.

Belépve a vilkei temető főbejáratán, impozáns síremlék fogadja a látogatót, melyet a kor egyik legpatinásabb vállalkozása, a Budapesten székelő Gerenday A. és fia készített, méreteiben, látványában is kiválik a falusiak szerényebb emlékművei közül. Kora gyerekkorom óta izgat a kérdés, kik lehettek azok az emberek, akik magas kőrisfák árnyékában ilyen pompázatos emlékmű alatt nyugszanak. Nemrégiben választ kaptam PhDr. Marta Herucová, a Szlovák Tudományos Akadémia tagja kutatómunkájának köszönhetően. Lovag Mertens Vilmos császári és királyi altábornagy valószínűleg német nyelvterületről, a belga határ menti Vesztfáliából származott. A Mertens név holland eredetű, ám a holland családi címer eltérő a Vilkén találhatótól, a német változata viszont csaknem azonos vele. A lovag elkötelezett híve volt az Osztrák–Magyar Monarchia császári udvarának, ezért nem is csoda, hogy részt vett a szabadságharc leverésében. A Pallas Nagy Lexikona szerint 1849. augusztus 23-án a 11. császári gyalogezred parancsnokaként Erdélyben legyőzte Bem József generális és Kabos Károly ezredes különítményeit. Katonai szolgálatainak elismeréseként megkapta az osztrák hadiérmet, az orosz cári Szent Anna-rendnek koronával és karddal díszített vitézi kitüntetését, a porosz király Vörös Sas Rend vitézének és a szász II. Albert-rend középkeresztjének kitüntetését. A Mertens család Vilkén lakott. A gróf Wenkein-féle bérlői házban, mely házat az itteniek Palik-házként ismernek. Mertens Vilmos Vilkén is halt meg. A Losoncz és Vidéke korabeli tudósítójának beszámolója alapján 1887. október 6-i temetésén részt vett főúri rokonsága, a gyászoló Forgách család, élén özvegyével, Forgách Fanni grófnővel, unokaöccse, báró Mertens Károly császári és királyi ezredes, a 3. dzsidás ezred parancsnoka, a Prágában állomásozó 11., a Losoncon állomásozó 25. gyalogezred tisztikara és második zászlóalja, továbbá barátai, ismerősei, tisztelői. Koporsóját a katonai díszőrség díszsortüze és a 25. gyalogezred rézfúvós zenekara által előadott himnusz hangjára eresztették örök nyugalomra.

Felesége, gróf Forgách Franciska, aki férje mellett szintén a vilkei temetőben találta meg végső nyughelyét, XVII. Forgách János Nepomuk és neje, Szent-Iványi Erzsébet grófnő öt fiúgyermeke mellett a legkisebbként látta meg a napvilágot a Vilkétől légvonalban 10-12 kilométerre található gácsi kastélyban. Édesapjának köszönhetően, aki gyakori vendége volt a bécsi császári udvarnak, bevezetést nyerhetett a legfelsőbb körökbe. Bizonyára itt ismerkedhetett meg későbbi férjével, Mertens Vilmossal. Fiútestvérei is a császár szolgálatában álltak. Legfiatalabb bátyja, József császári és királyi komornyik volt, akinek megadatott az a tisztesség, hogy ősi birtokukon vendégül láthatta Ferenc József császárt. Franciska grófnő férje halála után Budapestre költözött, ott is halt meg 61 éves korában. Budapesten, az I. kerületi Kék golyó utca 12. szám alatti halottasházban volt felravatalozva, majd Vilkére szállítva. A temetési szertartást az akkori lelkész, Borbás Géza celebrálta. A síremlék körüli kovácsoltvas kerítés csúcsdíszei eredetileg aranyozottak voltak, de az idő vasfoga és haszonleső emberek kezeinek kitartó munkája által már rég az enyészetté váltak. Ennek ellenére érdemes kilátogatni a vilkei temetőbe. Megnyugvást keresni, kulturált környezetben felidézni az elmúlt idők mámoros hangulatát. Elgyönyörködni a templomdomb nyújtotta panorámában. A szélesen elterülő Ipoly völgyében, a minden évszakban más látványt nyújtó, szépen megművelt termőföldekben. Déli irányból a panorámát a Bükk vonulata zárja le.

Plavec Gyula, Vilke

Ad Mandala / 34. szám

Tisztelt Koller Péter! Nagy érdeklődéssel olvastam el a Templomok üzenete című Mandalát, és köszönettel várom a többi értékes és hasznos részletét is. Szerény véleményem szerint a probléma gyökere ott van, habár főleg keresztény ország vagyunk, hogy ma sokan nem élik meg az igazi hitüket. Akikben viszont megvan a valódi hitérzés, az sokban átalakítja és megszépíti életüket, és bőséges áldást hoz napjaikra. Mert hitele csak annak van, aki testvéri lelkülettel mozog az emberek között. Akik nem jutnak el az igazi hit és azon kívül a szeretet és jóság kiváló ismeretéhez, értékéhez, azok emberség és tisztelet hiányában szenvednek és élnek. Valóban sokszor úgy van, alighogy elhagyjuk a templomot, a szentmisét, már mások életével foglalkozunk, bíráskodunk, káderezünk, pletykálkodunk, csupáncsak lelki hiányosságból vagy gonoszságból, ostobaságból. Keressük a békétlenséget, a rosszat. És ez olyan álnok jelenség, mint a fertőzésveszély és a nagy mennyiségű szemét, hulladék, a szenny a környezetünkben és természetben. Az ilyen viselkedést nem lehet egy hatalmas zsákba kitartóan gyűjteni, ez a mai szabadosság jele, a mai vagányság csúcsa hiányos értékrendünkben, és ebben csak a gondviselő csoda, Isten szuverén beavatkozása segíthet. Amit az ember tisztelettel és félelemmel fogadhat, de nem követelhet. Amennyire lehetséges az odafönt, fölfelé valókat keressük hitbuzdító szándékkal, és abban találjuk örömünket. Véletlenül se törekedjünk utolérni a rosszat, mert visszavág. Mert a templomok üzenete nélkül sivár az élet.

Kedves Koller Péter! Tiszteletteljes üdvözletem küldöm Önnek, így ismeretlenül is. Szeretettel üdvözlöm a naszvadi Dobosi Henriettát és Nikolettát is, valamint Selčáni Tomit, mert példás munkájukat és megfigyelésüket a természet dicsőségére használják fel.

Horváth Mónika, Érsekújvár

Ad Vasárnap a világban / 39. szám

Azt hiszem, tavaly jártak nálunk, a könyvtárban, s akkor kérték, ha mondanivalónk van, írjunk. Hát most nem tudom megállni, hogy ne írjak. A Vasárnap szeptember 23-i számában, a 4. oldalon legalul van két fénykép Radosicky Györgyitől a hozzá tartozó szöveggel. Herkulesfürdőn, Temesváron jártak – közben azt írja, hogy Délvidékre kirándultunk. Az alsó képre pillantva rögtön láttam, hogy a szöveg román, és ezek a városok is Romániában vannak. Akinek egy kis köze is van a Vasárnap szerkesztéséhez, illene tudnia, hogy a képek Erdélyből valók. Lehet, hogy voltak Délvidéken is, de a közölt két kép Erdélyben készült. Nem rosszmájúságból írok, nagyon jó, hogy közölnek ilyen szöveges képeket is, de nem mindegy, hogy Burgenland vagy Kárpátalja, Felvidék vagy Délvidék. Természetesen mindenki csinál hibát, ne vegyék a szívükre (biztosan vétettem én is egyet-kettőt ebben a szövegben), de egy kicsit oda kell az ilyesmire is figyelni egy olyan lapban, mely megjelenik még Magyarországon is, ahogy nemrégen írták. Amúgy én elégedett vagyok a Vasárnappal, csak így tovább. További sok sikert, sok előfizetőt a jövőben, és sok jó cikket.

Vlačuha Kajszák Júlia, Köbölkút

Kedves Júlia!

Minden szava szent igaz! Köszönöm, hogy meghallgatta a kérésemet, és megírta a levelét. Ettől vagyunk mi, a Vasárnap és olvasótábora olyan jó család, hogy tapintatosan, jó szándékkal figyelmeztetjük egymást az esetleges hibáinkra. Írjon máskor is.

Cs. Liszka Györgyi

Ma reggel, végre…

Ma reggel a tornámat végezve láttam a levegőben repdeső fecskéket. Hónapok óta foglalkoztat a fecskeügy, hová lettek? Mintha nem is volnának. Legalábbis itt, Kassán, én ezen a nyáron nem láttam egyet sem. Régebben a panelházak teraszain is voltak fészkek. A férjem polcot szerelt a fészek alá, hogy ne az egész teraszt piszkítsák. És voltak éveken át visszajáró fecskepárok. Csipogtak, társalogtak a hálószoba ablakpárkányán. Gyönyörű zenéje volt csivitelésüknek. Jó volt hallgatni őket. Kérdeztem az ismerősöktől is, láttak-e a nyáron egyet is, mert én nem. Ma reggel aztán megelégedéssel nyugtáztam, hogy mégiscsak vannak. Kevesen bár, kettesével, ötösével, egyenként repdestek házunk táján a jellegzetes hegyes szárnyukkal, farkukkal. Egészen megnyugodtam, pedig máskor ilyenkor már sokan ültek a villanydrótokon, szinte felhőket alkottak a levegőben feketén, amikor útra keltek. Remélem, csak itt, mifelénk fogyatkoztak meg ennyire észrevehetően. Most is, mint minden ősszel, eszembe jutott Petőfi Sándor Ősz elején című verse:

„Üres már a fecskefészek / Itt az eszterhéj alatt / Üres már a gólyafészek / Tetejében a kéménynek… / Vándor népe ott halad. // Ott a messzeség homályin, / Ott az égnek magasán. / Látom még, mint kis felhőket, / Vagy már nem is látom őket? / Csak úgy képzelem talán. // Elröpülnek, elröpültek, / Tavasz s nyár vendégei, / És őket már nemsokára / A kertek s mezők virága / S a fák lombja követi.

Hát nem gyönyörű? Elképzelem a költőt, amint merengve üldögél egy falusi ereszes ház udvarán, és csak úgy egyszerűen, spontán, mégis milyen nagyszerűen írja le gondolatait. Búcsúzásra, melankóliára, elmélkedésre indító, gyönyörű sorok. Nem kell kitalálni, miről szól. Magáért beszél, és megérinti szívünket, lelkünket. Érti gyerek és felnőtt, öreg s fiatal, okos és kevésbé, vagyis mindenki. Ebben rejlik nagysága, szépsége, igazsága és valósága. A nagy költők, nagy gondolkodók írnak így. Én is elgondolkodtam rajta. Mi lesz a világból, ha már nem lesznek fecskék, eszterhéj alatti fecskefészek?

Gál Etelka, Kassa

Sikeres Görbe este Bősön

A bősi Rokkantak Szervezete augusztus 2-án tartotta tagsága számára a harmadik Görbe estet rengeteg programmal, amit a támogató ifjúság a legnagyobb titokban készített elő. Már a fogadtatás is fergeteges volt, hiszen a rendezők, 15-20 személy, igazi roma hangulatban fogadták a vendégeket, korhű ruhákban, hozzá illő dekorációval. A meghívottak is nagyon jól szórakoztak, és élményekben gazdagodva tértek haza éjfél körül. Az est folyamán vetélkedők is voltak, amit egy-egy apró ajándékkal jutalmaztak a szervezők, valamint egy jó vacsora, sütemények, jó zene kíséretében. Köszönjük a szervezőknek ezt a fergeteges estét, és arra buzdítjuk őket, jövőre is hasonlóban legyen részünk.

Derzsi Katalin, Bős

Nagydaróci falunap

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én ünnepélyes szentmisével kezdődött a falunap, majd a felújított, Szent Illés próféta nevét viselő kápolna felszentelése, valamint az új kenyér megáldása következett. Kurák Gábor nagyon szép képet festett a kápolnába. Szent Illésről illik tudni, hogy az i. e. 8. században élt zsidó próféta, a legenda szerint élete végén tüzes szekéren emelkedett az égbe. Falunkban szinte kegyhely ez a kedves kis kápolna, a háború idején sokat imádkoztak itt a hívek a harcban részt vevőkért. Másnap az idő is nagyon kedvezett, különféle versenyek, arcfestés volt a gyerekeknek. Köszönet érte a helyi alapiskola és óvoda résztvevőinek és a pedagógusoknak. Állandó képkiállítást nyitottak meg a kultúrházban, gyönyörködhettek az érdeklődők Hanuláné Telek Klára festményeiben is. Elindították a gulyásfőzést, az asztalitenisz-versenyt, következett az egzotikus csúszómászók kiállítása. A kultúrműsor közvetítését a két műsorvezető, Pregi Emese és Tóth Karol már gyakorlottan végezte, jöttek a modern és népi táncok, dalok, énekek, hangszerszólók, a Nóta tv-ből a jól ismert Agócs Alexander, a sztárvendég, Zámbó Krisztián. A helyi roma tánccsoport is nagy sikert aratott, hatalmas tapsot kaptak. Játszott a Majdnem EDDA rockzenekar, jól sikerült a diszkó is. Minden résztvevő, érdeklődő, különféle korosztály megtalálta a neki való szórakozást. Mi, nagydaróciak nagyon elégedettek vagyunk az időt, fáradságot nem ismerő polgármester asszonyunk, Rubint Vierka munkájával, tevékenységével, aki majdnem négy év alatt a képviselő-testület segítségével nagyon megváltoztatta az életünket, a környezetünket ebben a nehéz időszakban is. Gondolatban már a jövő évi falunapot várjuk, hogy így békében, egészségben, szeretetben találkozzunk, szórakozzunk együtt.

Dorók Erzsébet, Nagydaróc

Kedves Vasárnap!

Egy kicsit késve számolok be a falunapról, de pontosan aznap megbotlottam a folyosó lépcsőjén. Emlékezetkihagyás, bokaficam, zúzódások – röntgen, gipszelés, két mankó. Most örültem talán először annak, hogy a kultúrház és a szabadtéri színpad mellett áll a házunk, így legalább otthonról láthattam mindent. Nincs is tán rosszabb, mint amikor mozgásképtelen az ember. Szerencsére csodálatos személyek vesznek körül: a férjem, a hazalátogató gyermekeim, Gabriella nővérke, a jóságos Boženka és Ágnes szomszédasszonyaim, polgármester asszonyunk, Rubint Vierka, a szociális munkatársak, Erzsike és Karol, a postás Marika, aki gondoskodik, hogy időben megkapjam a Vasárnapot. Nagy köszönet jár a sebészet dolgozóinak, valamint azoknak, akik felhívnak, vagy gondolnak rám.

Dorók Erzsébet, Nagydaróc