Állunk rendelkezésére!

Koperta

Ad Koperta: Létjogosultság és jogos létkérdések

Az iskola diákjaként őszintén kijelenthetem, hogy nálunk nem egy hagyományos iskoláról van szó. A kapcsolat diák és tanár között szorosabb, mindenki fontos, mindenki sokat jelent a másik ember számára. Mondják, hogy az iskola a második otthonunk, ez a mi iskolánkban teljes mértékben érezhető.

Goda Nikoletta, Zselíz, III. osztályos tanuló, a diáktanács elnöke és az iskolatanács tagja

*

Bátran állítom, hogy a három év alatt, amelyet a gimnáziumban töltöttem, gyermekből gondolkodó felnőtt embert formált belőlem az iskola. Így tehát érthető, ha felkapom a fejem, amikor azt hallom, nincs jövőnk, sem színvonalunk. Ezt megcáfolván hozom fel példának a Comenius Projectet, amelyben nagyra becsült tanárnőnk, Bogolepova Klára szervezésének köszönhetően sok diák vett részt iskolánkból. A projekt során kétszer megjártuk Németországot, Belgiumot és Spanyolországot. Én személy szerint Spanyolországban voltam iskolatársaimmal, mi képviseltük Szlovákiát, s a fent említett államokból szintén egy-egy csoport képviselte hazáját. Sok közös programunk volt, s az utazás végén a szervezők azt a következtetést vonták le, hogy messze felülmúljuk a többi csoportot. Itt említeném meg, hogy a projektbe sikeres pályázat útján kapcsolódhattunk be. Tehát visszatérve a színvonalra, mégsem a diákok a fokmérői? Dehogynem, valamint a tanári kar! Így tehát a környéken élő szülőket és gyermekeiket is arra buzdítanám, hogy iskolaválasztás esetén saját maguk győződjenek meg intézményünk pozíciójáról, csakúgy, mint bárki olyan, aki csupán légből kapott kijelentésekre alapozva becsmérel bennünket.

Németh Veronika, Zselíz, III. osztályos tanuló

Erős vár a mi Istenünk…

Csendültek fel e szép zsoltár hangjai a pádári evangélikus templomban pünkösd vasárnapján, amikor a hívek megemlékeztek a 210 évvel ezelőtti templomszentelésről, a tíz évvel ezelőtti nagyjavításról, amihez több mint 10 millió korona kellett. Ezt a célt tűzte ki Balázs Zoltán kurátor, aki most idős korára hivatkozva lemondott tisztségéről. Azzal vállalta ezt a funkciót, hogy nyugdíjas éveit az egyház ügyeinek intézésének szenteli, amit be is tartott, állandóan azon fáradozott, hogyan tudná szebbé és gazdagabbá tenni a fogyóban levő kis egyházi közösséget. A templomjavításon kívül emlékművet is állítottak a második világháborúban elesett katonák emlékére. Bevezették a hangszórót a templomba. Körülültették a temetőt fenyőfákkal. Még ingatlant is vásároltak az egyház részére. Ezenkívül rengeteg kisebb teendő. Most pedig, amikor Balázs Zoltán, a mi Zoli bácsink átadja kurátori funkcióját, kívánunk neki még továbbra is jó erőt és egészséget.

Gortová Marta, Pádár

100 éves az ógyallai templom

2013. június 30-án ünnepi szentmisére került sor az ógyallai Szent László-templomban, felépülésének 100. évfordulója alkalmából. Az egykori példás összefogás kézzelfogható bizonyítéka, a tűzvészben elpusztult korábbi templom helyén 1912–1913 között épített új már egy évszázada szolgál a szentmisék helyszínéül az ógyallai egyházközség számára. E jeles ünnep alkalmából a szentmisét Mons. Orosch János püspök, a Nagyszombati főegyházmegye apostoli kormányzója celebrálta. A püspök atya Mgr. Szalay Gyula ógyallai esperesplébános kérésére érkezett Ógyallára, a szentmisén koncelebráltak az Ógyallai esperesség lelkiatyái, valamint távolabbról érkezett plébánosok is. Az ünnepélyes bevonulás és a püspök atya köszöntése után beszédet mondott JUDr. Zemkó Margit, Ógyalla város polgármester asszonya, Lovász Károly mérnök alpolgármester, valamint Virág Ottó bajcsi polgármester. A hívekkel, a távolabbról érkezett vendégekkel teljesen megtelt templomban az egész szentmise alatt díszőrséget állt a Nemzetközi Szent György Lovagrend, valamint a városi tűzoltó-egyesület. Az ünnepi hangulatot énekével a dunaszerdahelyi Szent György kórus tette még magasztosabbá. Az éneklésbe bekapcsolódott a helyi magyar és szlovák énekkar is. A szentmise végén a püspök atya megszentelte azt a kétnyelvű táblát, mely az Ógyallán lelkipásztori szolgálatot teljesítő plébánosoknak, espereseknek és káplánoknak állít emléket. Mgr. Szalay Gyula esperes úrnak Ógyalla város és Bajcs hitközségekért végzett példás, áldozatos papi munkáját pedig a polgármesterek egy-egy oklevéllel köszönték meg. A magyar és szlovák nyelvű szentmise végeztével ünnepi megvendégelésre került sor a templom melletti parkban.

A Szent László király tiszteletére szentelt templomot Medgyaszay István tervezte az erdélyi gótikus építészet ihlette szecessziós stílusban.

Mgr. Juhász Ferenc

A vak énekes

Úgy érzem, Maros Bango megérdemli, hogy megismerjék az emberek. A deáki falunapokon adott koncertet, bevallom, előtte nem is hallottam róla. A Československo má talent és a Modré z neba című műsorokban is fellépett. Sokan a szlovák Bocelliként emlegetik. Operarészleteket énekel. Ő is, és felesége is vak, mégis hatalmas életigenlés van bennük. Elképesztő a hangja, rám nagyon nagy hatással volt. Áradt belőle a pozitív energia, és a nézők vették az adást. Fogyatékossága ellenére nem megkeseredett, hanem csupa szív ember, akiről bárki példát vehetne. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy észre sem vesszük, milyen kincs birtokában vagyunk. LÁTUNK, ennek ellenére nem vagyunk boldogabbak, mint ők. Sőt! Olyan dolgokon nyavalygunk, amelyek nem igazán fontosak. Ő is, a felesége is túlsúlyos, de szerintem ilyen aprósággal nem is foglalkoznak. Egyszerűen csak teszik a dolgukat. Nem a miérteken gondolkodnak, hanem elfogadják azt, ami van. Ezért mérhetetlenül becsülöm őket. Azon gondolkodtam, hogy az életük valószínűleg máshogy alakult volna, ha látnának. Valószínűleg nem is találtak volna egymásra, és lehet, hogy Maros ma nem is énekelne. Ki tudja? Mindenesetre mi is szegényebbek lennénk. Alázatot és szeretetet közvetítenek az emberek felé. Maros, szükség van rátok!

Szabó Katilla, Deáki

Az egészség és a rég

Gyakran hallani, hogy ezt meg azt ne egyenek az emberek, mert különböző betegségeket lehet kapni. Csakhogy én még emlékszem arra, mikor a falusi padlásokon ott lógott a füstölt sonka, kolbász, szalonna, és volt még persze jó finom tepertő is. Főzéshez kizárólag disznózsírt használtak, és az emberek mégis egészségesebbek voltak, mint manapság. Cukorbeteg alig volt. A magas vérnyomásos beteg is sokkal kevesebb volt. Infarktus vagy agyvérzés csak ritkán fordult elő. A rákbetegség szinte teljesen ismeretlen volt. Vajon mi az oka annak, hogy ma viszont mindezek már szinte népbetegségnek tekinthetők? Mert a környezetünk túl van szennyezve. A növénytermesztés ma már permetezés nélkül lehetetlen. A hasznos rovarok elpusztultak, melyek védték a növényeket. A gabonatáblákra ontja a kipufogógázt a sok jármű, stb. Régen mindent kézi munkával végeztek, az embereknek mégis jobban volt idejük pihenni, kikapcsolódni. Egymás közt békében és nyugalomban éltek. Egymást tisztelték és becsülték. És persze nem voltak olyan nagyravágyók, mint manapság. Az ételek akkor is ártalmasak, ha azok a növények, amelyekből készülnek, szennyezett helyen teremtek. Hiába eszik valaki sok gyümölcsöt és zöldséget, ha azok agyon vannak vegyszerezve, káros anyagokkal szennyezve.

Vass Tibor, Köbölkút

Gázügyek

Eddigi írásaim a jó szándékú, tisztességes emberekről szóltak, tudatosan az ő társaságukat kerestem, talán a szerencsémnek köszönhetem, a sors is ilyen emberekkel hozott össze. Eleinte úgy gondoltam, hogy csak a gázművekkel közlöm gondolataimat, úgy döntöttem azonban, leírom a Vasárnapnak is, hogy tanuljanak mulasztásomból mások is. Havonta figyeljék az órák állását (gáz, villany, víz), jegyezzék, s ha elakadt, megállt, azonnal jelentsék! Én ugyanis nem tudtam bizonyítani az óra elakadásának időpontját, így hozzáírtak lehetetlen mennyiségű fogyasztást. 1990-től vagyok elégedett gázfogyasztó. Azóta háromszor cseréltek órát: 2000-ben, 2010-ben és 2012-ben. Az utolsó esetben el volt akadva, a szakember, aki a leolvasást végezte, megállapította, hogy nem én manipuláltam vele, egyszerűen meghibásodott, megállt. A 2011/12-es évre büntetésből kaptam egy lehetetlen számlát, 3617 köbméter többletfogyasztásra 883,04 € értékben, havi 95 € előleg, évi 1140 € befizetés mellett. Ezt reklamáltam! Közben 2009-ben kazánt cseréltem, valamint az összes radiátort takarékos, keskeny radiátorokra. 2011-ben ablakokat, modern, jól szigetelő euroablakokra. A meleg vizet elektromos bojler szolgáltatja, mely éjjeli áramra működik. A felsorolt cserék, az enyhe tél s a havi 100 € előlegek miatt lett a túlfizetésem 2011-ben. A reklamáció után 2013-ban megjelent a gázszakember, fényképeket készített: az ablakokról, radiátorokról, kazánról, valamint az új gázóráról. Hagyott elismervényt, hogy igaz az állításom. Rövid időn belül kaptam két újabb számlát, a 883,04 € két részre lett szétírva: 352,80 a 2011-es évre, ami rendezve volt, és 517,13 € a 2012-es évre. Ezt meg kell fizetni, ez ellen nincs apelláta! Plusz még 15 € büntetés. Ez összesen, az előleg befizetésével együtt öthavi nyugdíjam teljes összege.

A számlát küldőknek kívánok nagyon hosszú életet. Mivel az öregkor nem jön egyedül, betegségek kísérik gyógyszerekkel, ami szintén pénzbe kerül, ehhez a villany, gáz, víz, szemételszállítás, adók, biztosítások, élelem és egyéb kiadások. Kívánom, hogy a sors adja meg önöknek ugyanezt, hogy saját bőrükön tapasztalhassák meg, milyen gondot okoztak idős embereknek (3-ról tudok városunkban) a magas prémiumokkal! Ebben az országban annak van igaza, aki mögött sok pénz van, akkor is, ha az igazság más! Az ilyen emberek csak a pénzt látják, nincs tartásuk, minden nemzetnek minden korban vannak ilyen tagjai. Akkor van baj, ha hatalmat is kapnak a kapzsiságukhoz! Az ilyen jogtalan, magas számlát a nyugdíjas ember a temetésére félretett pénzből tudja csak kifizetni.

Baráth Tibor, Nagymegyer

Vízügyek

Hát akkor tegyük le a garast, persze a szó legnemesebb értelmében. Nyissunk a víz és a tűz, vagy fokozva, az árvíz és a forróság, globális felmelegedés témájáról egy kis eszmecserét, lehet tudományos alapon, biológiai, vegyi, fizikai, de balneológiai, esetleg iszom vagy mártakozom alapon, sőt az elvont tudomány, pl. mandala (utóbbi cikk a Vasárnapban) látószögében.

Úgy kezdeném talán, hogy medikus koromban a biológiai vizsgámon ezt a témát húztam ki, a cédulára csak annyi volt írva: H2O. Örömöm, hogy erről már csak tudok beszélni, hamar lelankadt, mert a vizsgáztató professzorunk, név szerint Doc. Dr. Ing. Praslička Emil CSc. nem kisebb személyiség volt, mint az akkori világűrprogram elismert biológusa, akinek ugyanúgy megvoltak a bogarai, mint minden tudós embernek, hiszen köztudott, hogy a fenomenalitást a pitiségtől nagyon vékony hártyácska választja el, és ez egy isteni adomány, amit ajándékba kapott az ember. A professzor vizsgáztatás közben újságot olvasott, azt a látszatot keltve, hogy nem figyel. Az én 15 perces előadásom végeztével felnézett az újságból, csak annyit mondott, hogy tovább, és újra elmerült benne. Megpróbáltam elismételni az elmondottakat, de ő megint felnézett az újságból, és megrökönyödésemre azt mondta, hogy ezt már hallotta, és hogy ezt bemagoltam a könyvekből és szkriptumokból, próbáljam meg a víz praktikus felhasználását összegezni, amit még 15 perces blokkban foglaltam össze. Azóta van nekem olyan tiszteletem és szeretetem a víz iránt minden változatban, mind pozitív, mind negatív értelemben. Tudnivaló, hogy ivóvízből, ami a legfontosabb az élő szervezetek részére, nagyon kevés van a földön, és az is egyenlőtlenül. Tudjuk azt is, hogy sós vízből, amit az óceánjaink, tengereink tartalmaznak, terjedelmükben is több van, mint a szárazföld, de ivásra nem alkalmas. Sajnos az édesvizeink is nagyon szennyezettek, és csak művi beavatkozás után válnak ihatóvá. Egy volt patikus barátom mesélte, hogy egy afrikai szafarivadászat alkalmával a sörhöz olcsóbban hozzá lehetett jutni, mint az ivóvízhez, és hogy az állatok is a tengerpartnál fürdés közben az esőt várták, mert ösztönösen nem ittak a tengervízből. Természetesen ezek olyan alapvető dolgok, amit minden ember tud, hiszen erről nemcsak a Vasárnap tett említést már nem is egyszer, tudományos vagy más szemszögből nézve, de mivel a dolgok ismétlése a tudás velejárója, én is leírom, ami a szívemen a számon összefüggésben. Sokat emlegetett, sőt már elcsépelt téma, főleg ilyen kánikulai napokon, hogy be kell tartani a „folyadékrezsimet” (szlovákiai magyar kifejezés). A napokban ismételtem át az említett biológiakönyvemből a H2O-ról szóló vizsgatételemet, ahol azzal kezdik a tudós könyvszerkesztő emberek, hogy az élő fauna és flóra sejtjeinek 75 százalékát víz alkotja, amit pótolni kell, különben nem funkcionál. Nekünk, embereknek a tiszta forrásvíz felelne meg a legjobban. Én még mint falun nőtt gyerek a két markomból ittam a Szilicei-fennsík kristályvizét. Mostanság azonban már csak az e márkanév alatt palackozott, pl. szentkirályi vagy más flakonos vizet isszuk, mert a csapból már nem biztos, hogy ivóvíz folyik. Fontos azonban testünk külszíni vízpótlása is. Így ilyenkor, nyáron szívesen mártózunk meg strandjaink, tavaink vizében, szívesen járunk gyógyvízkúrákra, de a tengerparti nyaralások sem elérhetetlenek már, természetesen egyes rétegek számára. Nagyon szívesen gondolok vissza a csehországi fürdővárosokra, közülük is a világhírűekre, mint Karlovy Vary, Mariánské Lázně, ahol katonáskodtam. Gyönyörűek és hasznosak a folyóink, például hajózásra, áramfejlesztésre, sportolásra. Sok minden a mai világban nálunk is fejlődik, de sajnos van, ami visszafele. Nagybetűvel írt köszönetet érdemel Mészáros János A komáromi kikötőről írt cikke, amivel teljesen egyetértek, sőt a Kovácsné B. M. Múltunk büszkeségének siratója, mely még rímeket is tartalmaz. Nekem is van egy „mészgyári kapriccióm”, mégpedig hogy a közelünkben üzemelő mészgyár porzásáért a térítés központi irányú. Így érzem ezt akkor is, amikor mindennapi futásom közben e por kaparja a torkom, csípi izzadt bőrömet, és ezt be kell szorozni kb. 500 lakos panaszával, de az alkalmazottak inkább hallgatnak, nehogy bajba kerüljön a nagy becsben tartott munkahely. Így kötődik a hasznos a kellemessel, lassan már csak a kellemetlenről beszélünk, de még mindig, ha fuldokolva is, úszunk az árral. De meddig? Legjobban a gyermekeink, unokáink jövőjét féltem. Hála Istennek viszont született optimista vagyok, így is zárnám írásomat, a fő, hogy békében éljenek az emberek!

Bokros Gyula, Vígtelke