Állunk rendelkezésére!

Kedves Olvasóink!
A Kopertába írt vélemények nem feltétlenül tükrözik a miénket, ezek olvasói vélemények. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg. Rövid megjegyzéseiket SMS-ben is várjuk a 6663-as mobilszámon. A beküldés módja: KOP(szóköz)szöveg, név (legfeljebb 160 leütés). A visszaigazoló SMS ára 0,50 € áfával.
Legyen eredményes a hetünk!

Nyugdíjas lettem
…és megijedtem. Gondolom, nem vagyok egyedül, aki ötvenen túl már gyakran gondolt arra, hogy majd ha nyugdíjas leszek, mennyit fogok pihenni, kirándulni vagy utazni. No, eljött a várva várt idő, betöltöttem a nyugdíjkorhatárt, három gyereket tisztességgel felneveltünk, kitaníttattunk. Elértük a megérdemelt pihenést – gondoltam. Első meglepetés akkor ért, amikor megkaptam a nyugdíjról a végzést. 38 év, 126 nap, három gyerek felnevelése, a nyugdíjam 198 euró. Még szerencse, hogy dolgozhattam, így még kaptam fizetést. Idős, tehetetlen nyugdíjasokat gondoztam. Imádtam a munkámat, szerintem erre születtem. De az év januárjában végleg befejeztem, mivel nyugdíjas vagyok, elveszem a munkanélküliektől a lehetőséget. Na, mi lesz most! De sokat vártam, terveztem. Világéletemben dolgoztam, minden reggel mentem, akár esett, akár fújt, mert vártak rám az „én kis öregjeim”. És most már nem kell öltözni, indulni. Kirándulni, utazni jó lenne, de a háromszor emelt nyugdíjam most már 212 euró, abból ugyan hova mehetek. Dolgoztunk, hála Istennek betegek nem voltunk, és itt a megérdemelt pihenés ideje. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy kiírhattam magamból azt, ami nagyon bánt.
Repcsák Terézia, Királyhelmec

Rágcsálók
A mi kis városunk a történelem folyamán hosszú ideig volt járási székhely. Még akkor is, amikor háborúk, határtologatások követték egymást felváltva. A fekvése arra jogosítaná, hogy ma is az legyen. Sebaj, a fejlődés nem áll meg. Például impozáns rendelőintézet működik nálunk, a széles környék lakóinak szolgálatára. Állandó és ingázó szakorvosokból nincs hiány, nagy a forgalom.
A minap az egyik olyan részlegre kellett mennem, ahol már egy éve nem voltam. Tágas, világos váróterem, nem fapados berendezés. Műbőrrel bevont, párnázott ülőalkalmatosságok teszik kényelmessé a várakozás idejét. Viszonylag kevés beteg tartózkodott a helyiségben, tehát rögtön szembe tűnt: úgy néz ki, mintha egerek jártak volna ott. Szépszámú tépett seb virított az ülőalkalmatosságokon, persze oda nem ült senki. Várakozás közben eltűnődtem. Ki csinál ilyet, és miért? Fájdalmában, unalmában? Mitől erősödött meg a körme, hogy meg tudja sebezni a műbőr huzatot? Az egyik támláról az egész lap hiányzott. Szégyenletes látvány. Roppant önérzetesek vagyunk. Nagy hévvel kritizáljuk az egészségügyet. Tüzet okádunk az orvostársadalomra. Mit képzelünk, miért vannak a dolgok úgy, ahogy vannak? Mennyi részünk van benne? Felmerül-e a költő megállapítása: „Szemek voltunk a láncban”?
Győri Sarolta, Szepsi

Magyarul Prievidzán
Nem csak most, 60 évvel ezelőtt is volt kivel városunkban magyarul beszélnem. Akkoriban folyton növekvő lakótelepünkre sokan hozták a déli vidékek, tehát a magyarlakta területek termékeit – gyümölcsöt, zöldséget. Piacunk még nem volt kiépítve úgy, mint manapság, ezért az eladók árujukat a cementre terített újságpapírról vagy kosaraikból kínálták. Én mint kezdő gazdasszony rendszeresen jártam oda, de nem csak a bevásárlás miatt – szerettem beszélgetni az árusokkal, akik nagyrészt magyarok voltak. Jól emlékszem a fekete ruhás, falusi öltözetű nénikre, akik még sötétben kelve, vonaton jöttek ide, árujukat batyuban, kézi-, de hátikosárban is behozván. Legtöbbjük kedvezményes jeggyel utazott, mert majdnem mindegyikük családjában akadt vasutas. Rendszeresen hozták dolgos kezük munkájának eredményeit – csemege- vagy csípős paprikát, paradicsomot, zöldbabot, barackot és a többi finomságot.
A nénik – a szó szoros értelmében – megállták helyüket, pihenésre nem is volt alkalom, és a délutáni vonattal utaztak haza. Ez így ment nyárelőtől szeptember végéig, ami most is hasonló, de az eladók ma szép, középméretű teherautókkal érkeznek. Árujuk minősége, kedvességük, előzékenységük megmaradt, és kiszolgálás közben ráérnek velem magyarul elbeszélgetni. Bevallom, mivel magam megéltem sok viszontagságot, mindig megkérdezem a piacozókat, nem rótta-e meg valaki „nagybuzgó” a magyar beszéd hallatán. „Semmi gond! Ez még soha nem esett meg – itt normális emberek élnek!” – mondták.
Sok zöldség-, gyümölcsszezont éltem át ezzel a piaccal, az eladókkal, de a legkedvesebb élményem egy régi epizód… Úgy esett, hogy a fekete ruhás néni előtt egy nagy csomó zöld levél volt kiterítve, mely a spenótra hasonlított, ám nem az volt. Én ismertem, de az itteniek nem, kérdezgették a nénit, én kedves párbeszédüket mindörökre emlékezetembe véstem. „Tetka, čo je to? – Hát, aranyoskám, ez sóska. – Ale čo je to? – Kedveském, mondom, hogy sóska! – Dobre, ale aké je to? – Fiacskám, hát kicsit kiszlí, de dobrí!” A kedves, türelmes néni és a dialógus annyira megtetszett, hogy férjemmel piacra menve sosem felejtjük el egymást kikérdezni, milyen a sóska? – „Hát kicsit kiszlí, de dobrí.” Ez a mondat néha konyhámban is elhangzik, ha netán a mártásba a kelleténél több ecet jutott.
Natália Maliariková, Privigye

Anyák napja után is!
Kedves olvasók, biztosan egyetértenek velem sokan, hogy az élet már csak olyan, emberek születnek, halnak, s ez így rendjén van. De amikor egy temetésen az hangzik el, hogy búcsúznak az édesanyától, az nagyon megható. Nem mindenkinek adatik meg, hogy így szólítsák, és nem mindenkinek adatik édesanya. Az ünneplésük után feltenném a kérdést: kihasználunk minden alkalmat, hogy megértsük az édesanyánkat? Ha netalán nem olyan választ kapunk tőle, amilyet várnánk, nem gondoljuk, hogy „jól van, no”, mert már nem olyan mint ezelőtt tíz vagy húsz évvel? Mennyi mindent mulasztottunk el? Talán nem is mondtuk, hogy szeretjük, nem is kérdeztük: „nincs valamire szükséged, nem vagy beteg, bírod a munkát, a család minden gondját-baját?” Aki már nem tud kinek köszönetet mondani, megállt legalább a sírjánál egy kegyeletadásra? És akinek van, az még nem késett el, ne szégyellje megsimítani ráncos arcát, kezét. Ne szégyelljük, hogy néha, úgymond, nem a divat szerint öltözködik, vagy nem kalapos, nem bundás. Fáradságot nem ismerve, értünk sokat aggódva végezte teendőit, segített, amikor tudott. Tehát köszönet minden édesanyának a fáradozásáért, és használjuk ki az alkalmat, amíg nem késő. Fejezzük ki hálánkat, amíg van kinek.
K. Andrásné, Rozsnyó

VÁLASZTÁSOK
Választások sava-borsa,
Múlttá szelídült a pokolba.
Varázslapok urna mélyén,
Eldöntötték jövő krémjét!

Esélyt kaptak sors kegyéből,
Jelölt az út vágyból s kéjből.
Szájszegletben mosoly bujkál,
Győztek, nyertek, hatalom vár.

Igen így minden pontos,
Számomra csak egy a fontos,
Velünk mi lesz, Te betyár,
Kilencventől nyelünk mi már.

Sodródásunk iránya: mély,
Vigaszt a családban remélsz.
Négy fal között átkok, szitkok,
Otthon csak a rendszert szidod.

Pártok-pártok és ti pártok,
Parlamentben mit csináltok?
Rajtatok az ország szeme,
Csodát várunk, már ideje.

Választások sava-borsa,
Múlttá szelídült a pokolba.
Írásomat zárom végleg,
Sok boldogságot a népnek!
Imrich Ježo, Dunaradvány

Hidak Európa népei között
A Füleki Városi Honismereti Múzeum igazgatója, Agócs Attila üdvözölte az egybegyűlteket, magát a kiállítást Surján László, az Európai Parlament alelnöke, a Charta XXI. Mozgalom alapítója nyitotta meg. A megnyitót követően Štefan Hríb (a Týžden szlovák hetilap főszerkesztője és a Szlovák Televízió Pod lampou tévéműsorának műsorvezetője) és Lovász Attila, a Szlovák Rádió és Televízió nemzetiségi szerkesztőségeinek igazgatója, a szlovák–magyar együttélés aspektusairól szóló beszélgetését hallgathatták meg az érdeklődők.
A beszélgetés közben Astor Piazzola argentin tangói hangzottak el Tóth Katalin zongoraművész és Mészáros Melinda harmonikaművész előadásában. A panelkiállítás anyagát Lebó Ferenc győri szobrászművész érméi és domborművei egészítették ki.
Szabó Irén, Fülek

Pünkösd fában
Egy éve is ott jártunk ilyenkor, pünkösd táján Csíksomlyón. Az ünnepi szentmise után a különböző népművészeti tárgyakat kínáló árusok szegélyezte utcákat jártuk. Az egyik sátornál épp a fa domborműveket, -szobrokat csodáltuk, mikor kiderült, hogy készítőjük, a szovátai Máté László áll mellettük. Az erdélyi emberek szívélyességével fordult hozzánk, s elmondta, szobrászatot igazából nem is tanult. Gyerekkorában szeretett farigcsálni bicskával, majd fűrésszel. Eleinte vallási ihletésű domborműveket készített, s amikor a szobrok felé is nyitni kezdett, akkor egy tapasztalt művész, Bocskai Vince tanítványa lett. Megfaragta Szent Istvánt, Rákóczi Ferencet, Szent Lászlót, szobra a tusnádfürdői gyermekotthonban látható, a csíksomlyóiban mi is megnéztük a Szűzanya kegyszobrának kicsinyített mását. Már a tömbfában meglátja a szobrot, s ha belülről jön az ihlet, akkor lázasan alkot, míg el nem készül. A fafaragásból megélni ott sem lehet, ahogy mondja, de ő nem is pénzért készíti műveit. Restaurátor, s aki már látott restaurátort, az tudja, hogy végtelen türelem kell a munkájához. Az idei csíksomlyói pünkösdre készülve jutott eszembe, látjuk-e majd a szovátai fafaragót s új alkotásait.
Mészáros Angelika, Bős

Ima az atyáért!
A katolikusok legszebb, legfájdalmasabb ünnepén, nagypénteken, mikor a szeretet erejéről szól minden, akkor kapjuk mi, hívek a józan ésszel fel nem fogható hírt, megcáfolva mindazt, amiben hiszünk. Mert hihetünk-e még a szeretetben, ha a katolikus egyház a saját pásztorával az ünnep elején, Jézus fájdalmas óráiban közli, hogy 20 év szolgálat után ok nélkül áthelyezi, azaz elszakítja szeretteitől? Hol van itt Isten üzenete a nyájához? Hogy hihetünk azoknak, akik a szeretet nyelvét hirdetik nekünk, s mégsem aszerint cselekszenek? Óriási, leírhatatlan csalódás, ami érné a híveket, ha utolsó menedékük is, mint a kártyavár, összeomlana. Egy kis magyar közösség a Bodrogköz szívében, a világ végén, szinte minden munkalehetőségtől elszigetelve, ahol a szegénység a levegőben is érezhető, és ahol sok remény nem marad már a hétköznapok örömére, sokan a hitbe kapaszkodtak, hála alázatos atyánknak, dr. Szallay Lászlónak, aki szívünket csodálatos módon a hitre megnyitotta. A kisgyermekeket is oly kivételesen neveli, hogy azok szinte körbeölelik őt, mert Jézus lángját látják benne ők is, kikből egyszer országunk felnőtt nemzedéke lesz. Egy atya, aki életet hozott e mindenki által elfelejtett vidékre. Csak néhány tevékenysége: Mécs László szavalóverseny, táborok, tanya, kirándulások, métabajnokság, póniexpressz és ehhez hasonló rendezvények, melyekkel a gyermekeket motiválja és vezeti az Isten-hithez. Nem beszélve a karácsonyi ünnepekről, a Mikulásról, a keresztútról, a betlehemi lángról, a családias, meghitt összejövetelekről, amikben azelőtt a királyhelmeci híveknek nem volt részük. Ezért kötelességünknek érezzük, hogy ezt a sok szeretetet olyan formában viszonozzuk, hogy a Tisztelendő Úr is érezze: mi, királyhelmeciek és a környező falvak hívei ragaszkodunk hozzá.
Ezért kérjük a püspök urat, hogy tartsa meg nekünk továbbra is lelki atyánkat, dr. Szallay Lászlót!
Őt, aki a családtagunk, aki megnyugvást nyújt, a szomorú arcokra mosolyt csal, aki szeretetével példát mutat számunkra a hétköznapjainkban. Imádkozunk a Jóistenhez, hogy a püspök úr döntésével megnyugtassa a királyhelmecieket, meghagyja lelki atyjukat. Köszönettel:
Királyhelmec hívei

SMS-ben érkezett
Köszönöm Vitál Annának ezt a törökös történelmet, nagyon érdekes.
+4219024940XX

Szomolay Ilona és Baráth Tibor úr, véleményükkel teljes mértékben egyetértek. Szabó Márta, Nagykürtös

Öntözgetem rózsafámat, de nem is hiába, anyák napja ünnepére kihajt minden ága. Nyílik kelyhe rózsaszálnak, úgy tűzöm a keblére az édesanyámnak. Kis madárka, szólj az ágon, gyönyörűen, szépen, ne legyen ma bánat az én jó anyám szívében.
Zöld Angéla