Ahová későn ért el A VÁLTOZÁS SZELE

Szalka városi rangját az ezernyolcszázas években veszítette el; lakosainak érdeklődését viszont csak a közelmúltban. Nevezett községet évszázadok óta az Alsó-Ipoly mente egyik legjelentősebb településeként tartják számon. A krónikák első ízben 1252-ben említik, ekkor még Zalka alakban. A szalkai birtok akkortájt IV. Béla királyé volt, ő 1261-ben átadta az esztergomi érseknek. Szűz Máriáról elnevezett plébániáját 1332-ben említik első ízben. Az Ipoly mentében még ma is felfedezhetők a régi földvár nyomai, s az írások arról tanúskodnak, hogy a középkorban Szalka módos falu volt. Errefelé vezetett a Duna völgyét a Selmeci-hegységgel, a bányavidékkel összekötő kereskedelmi út, s Mária Terézia uralkodása idején a település fontos kiváltságjogokat kapott: mezővárosi rangra emelkedett, évi öt országos vásárt tarthatott. Ekkor élte fénykorát – a XIX. század végére lakosainak száma ezerhétszáz fölé emelkedett, s a korabeli iratok megemlítik, hogy zömmel katolikus magyarok lakták. Hitüket megtartották – bár az Ipoly mente néplélektanát ismerve ugyanúgy elmondható, hogy a hitük tartotta meg az itt élő embereket; mert kereszténynek és magyarnak lenni a határfolyó mentében jó ezredéve szinte ugyanazt jelenti. Pedig a történelem során amolyan viharsarok volt ez a Börzsöny tövében meglapuló vidék, mely a korai középkorban a nemes urak bandériumainak csatározásától volt hangos, majd 1544-ben félholdas-lófarkas zászlók alatt török seregek özönlötték el. A történelembe szalkai csata címen bevonuló fegyvertény a magyarok győzelmével végződött, Tinódi Lantos Sebestyén beszámol arról, hogy közel ezer török harcos lelte halálát az Ipoly menti lankákon. Nem egész négyszáz évvel később Szalka csillaga hanyatlani kezdett – a két világháború, a trianoni határrendezés, a deportálás alaposan megtizedelte a lakosságot, száma az ezredfordulóra 1075-re esett vissza. Ám ami a statisztikai adatoknál is rosszabb: az utóbbi évtizedekben rohamosan csökken az itt élő emberek érdeklődése a közösség ügyei iránt. Kinek az inge…? Fontosnak tartom máris előrebocsátani, hogy akinek nem inge, az fenti kijelentésemet ne vegye magára… Szalkán a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben polgármesterek sora váltotta egymást, ám a problémák valahogy mindig megoldatlanok maradtak. A diplomácia nyelvén fogalmazva ez úgy hangzik, hogy a község vezetősége és a közösség érdekei közötti összhang nem született meg, vagy stagnált; ezért a lakosság hátat fordított a közügyeknek. A diplomáciai magaslatokból a földre szállva persze ez is másképp fest – de erről beszéljen Józsa János polgármester, aki a 2006-os helyhatósági választások során „nyerte el” a többség bizalmát (az idézőjel használata jogos: a polgármesteri tisztség nem minden esetben tekinthető főnyereménynek – ez a szerző privát véleménye). „Az Ipoly mente falvaiban uralkodó állapotokat tekintve néha az a gyanúm támad, hogy megállt fölöttünk az idő – mondja. – Ez részben a kommunizmus után következő nekemizmussal hozható összefüggésbe, és azokkal a változásokkal, melyeket az itt élő emberek értékrendjében okozott. Emlékezzünk csak vissza a múlt század ötvenes éveire: bár vidéken korántsem volt rózsás a helyzet, a magyar iskolák pedagógusai, a helyi értelmiség és a Csemadok összefogták a közösséget. Majd jött az 1989-es fordulat, s mintha elmetszették volna közösségi tudatunk fonalát; ma már mindenki csak magáért húz, a szellemi értékek erősen devalválódtak. Néha komolyan úgy tűnik, hogy az itt élő emberek szégyellik, ha a közösség érdekében kell tenniük valamit, s elutasítják az ilyesfajta közeledést. Pedig az elzárkózásnak megvan az a veszélye, hogy elvágják magukat a gyökereiktől, attól, ami évszázadok óta ide köt mindannyiunkat…” Az érdektelenség, a vezetés részéről megnyilvánuló dilettantizmus és a rokoni kapcsolatok mentén szerveződő csoportérdekek miatt sok mindent elveszített a közösség. „1994-ben megépült itt a községi vízvezeték-hálózat, s azóta semmi – vet számot a közelmúlt eredményeivel Józsa úr. – A környező települések a politikai helyzetet, valamint a kínálkozó pályázati lehetőségeket kihasználva elhúztak mellettünk; Szalka nem tud felmutatni ebből az időszakból egyetlen nyertes pályázatot sem. Amikor az egyik kampánygyűlésen felvetettem, hogy mutassanak valamit a községben, ami 1994 óta épült, s nagyobb egy kutyaólnál, a válasz mélységes csend volt…” Iskola – mint megtartó erő A stagnálás, majd a csendes halódás állapotába került az alma mater is, mely a szocialista megalománia minden jegyét magán viseli, s melynek egykoron központi szerepet szántak. A község jelenlegi vezetősége által 2007-ben foganatosított intézkedéseknek egy időben csodájára járt a sajtó, még a magyar televízió is tudósított róluk. „A korszellemnek megfelelően most talán azt kellene nyilatkoznom, hogy a szalkai alapiskolát a magyar oktatási intézményeket diszkrimináló, ellehetetlenítő intézkedések tették tönkre, de ez nem fedné a valóságot; a mi iskolánk legnagyobb ellensége a falain kívül és belül uralkodó kishitűség és meghasonlottság volt – vallja a község első embere –, ebből ráztuk fel.” A továbbiakban családi összefonódásokról, érdekekről esik szó – Forsyte Saga, kicsiben –, és arról, miképp fordultak el a szülők a tanintézménytől. Józsa úr pedig időközben kidolgozott egy három lépcsőből álló tervet az iskola megmentésére, mely a képviselő-testület körében és a kerületi tanügyi hatóságnál egyaránt tetszésre talált. Megvalósítása már kevésbé volt tetszetős. „Az első lépésben elbocsátottuk azokat, akik miatt a helybeli szülők más iskolákba íratták a gyermekeiket – teljesen hivatalosan, bánatpénzzel, az idevonatkozó jogszabályokkal összhangban. A továbbiakban gazdasági megszorításokat vezettünk be, korszerűsítettük a központi fűtést, lecseréltük az elektromos fogyasztókat, s elértük azt, hogy viszonylag kis beruházással immár hónapról hónapra jelentős összegeket takarítunk meg. A reform utolsó lépéseként pedig kialakítottunk egy olyan támogatási rendszert, melynek célja elsősorban a szülők ösztönzése.” A szalkai gyerek születésekor hatezer koronát kap a községtől ajándékba, s húszezer korona üti a markát, amikor elvégzi a helyi magyar tannyelvű alapiskola kilencedik évfolyamát; de a párkányi iskolából hazaigazoló szalkai gyerek is részarányosan megkapja az évei után járó összeget. Az egykor rendkívül jó hírű iskolában ma minden tárgyat szakképzett tanerő oktat, s szeptembertől iskolabusz hozza-viszi majd a gyerekeket a környező falvakba – így Bajtára, Lelédre és Kiskeszire. A polgármester pedig ma négy hátrányos helyzetű gyerek kosztját fedezi. Mert saját bevallása szerint megteheti… Elérhető célok „1880-ig Szalka város, aztán pedig központi település volt, s ezt a szerepét a továbbiakban is meg kell őriznie – szűri le a jövőbe mutató történelmi tanulságot Józsa úr. – A már létező intézmények mellett a közelmúltban létrehoztunk egy sport- és közösségi központot, mely tornateremnek és társas összejövetelek tartására egyaránt alkalmas. Új helyre költöztettük a községi könyvtárat, melyben ingyenes internethozzáférési pontot is létesítettünk a fi atalok számára, míg a régi könyvtár épületét egy magyarországi vállalkozó rendelkezésére bocsátottuk. A ravatalozó előtere fölé új tető került, majd megfelelő műszaki felszerelést vásároltunk, hogy karban tudjuk tartani a község nagy kiterjedésű zöldterületeit. A jövőbeli fejlesztéseket három szálon kívánjuk futtatni: az Ipolyon átívelő híd melletti egykori kaszárnyát községi bérházzá szeretnénk alakítani, majd sor kerülhet a szennyvíz-hálózat és a környező falvakkal közösen építendő tisztítótelep létrehozására. Mivel pedig gázvezetékünk nincs, s a szolgáltató szerint nem is lesz, alternatív forrásokból kell megoldanunk a középületek fűtését.” Még egy fontos mozzanat: idén a község történetében első ízben rendeznek falunapot. Mégpedig azzal a szándékkal, hogy az egykor összetartó közösséget ismét összekovácsolják; hogy az emberekkel éreztessék: itt minden értük történik. Dióhéjban ennyit tudtunk elmondani a falu jelenéről – s hogy mindez másfél évtizedes szunyókálás után sok vagy kevés, azt döntsék el helyben az érintettek…