Manapság egyre gyakrabban találkozom olyan médiatartalmakkal, melyek a gyerekek közötti (verbális, fizikai, szexuális) bántalmazásról szólnak. Úgy tapasztalom, hogy az ilyen jellegű abúzusok az elmúlt években igencsak elszaporodtak, s egyre agresszívabb alakot öltenek.
Az elmúlt esztendőben is hallottunk nem egy olyan esetről, amikor halállal végződött egy-egy iskolai erőszak, gondolok itt a bántalmazottak által elkövetett öngyilkosságokra vagy a bántalmazók ámokfutásaira (lövöldözés, késelés stb.). Vajon mi vihet rá egy diákot arra, hogy saját társa ellen forduljon? Hogyan előzhető meg? Kinek a feladata, felelőssége a prevenció és a már kialakult konfliktushelyzet megoldása? Gyakran elmélkedem ezeken a kérdéseken.
Csúfolódás, kinevetés, cikizés
Olyan világban élünk, amelyben gyermekeink szinte a nap huszonnégy órájában kapcsolódnak a világhálóhoz, folyamatos információáradat éri őket. Véleményem szerint a fogyasztói társadalom olyan negatív üzeneteket közvetít feléjük, melyek eltorzítják az értékrendjüket, így társaikat (és a többi embert is) egyre gyakrabban az általuk birtokolt tárgyak szerint ítélik meg. Az emberi értékeket háttérbe szorítják a márkák. Ha az osztályteremben valakinek nincs eléggé márkás ruhája, vagy ne adj’ isten olyan telefonja van, amely bár nemrég még csúcsmodellnek számított, jelenleg viszont már „réginek”, könnyen támadás célpontjává válhat. Elkezdődik a csúfolódás, a kinevetés, a másik cikizése. Sok szülő, pedagógus csak legyint, nem veszik komolyan, úgy gondolják, a gyerekek idővel majd megunják a csúfolódást, és abbahagyják. Szerintem ez nem megfelelő stratégia: gátat kell vetni már az ilyen jellegű szóbeli bántalmazásoknak is, még mielőtt tragédiába torkollanának.
A bántalmazó is áldozat?
A verbális zaklatások helyét egy idő múlva a fizikai bántalmazás veheti át. Vannak olyan esetek, amikor az abúzus hátterében a fentinél komolyabb okok húzódnak, így például a családon belüli erőszak. Gyakran előfordul, hogy a bántalmazó gyermek maga is áldozat: lelkileg, fizikailag, esetleg szexuálisan bántják őt otthon. Nem tudja megfelelően feldolgozni mindazt a szörnyűséget, amelyet átélt, így maga is agresszívan kezd viselkedni, árt az iskolatársainak. Úgy vélem, a szülőknek és a pedagógusoknak rendkívül fontos szerep jut a megelőzésben és a problémamegoldásban. Gyakran más szakemberek (pl. pszichológus, pszichiáter) segítségére is szükség van, kiváltképp a komolyabb esetekben. Próbáljunk meg jobban odafigyelni gyermekeinkre, diákjainkra, vegyük észre az árulkodó jeleket, s merjünk segítséget kérni szakemberektől, ha a helyzet úgy kívánja.
Molnár Péter
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.