A visszaszerzett városi rang

Az eseményre természetesen „rárepült” a politika, még szlovák szélsőségesek is tüntettek Bősön a migránsok befogadása ellen. Az indulatok azóta elcsitultak, s mint Fenes Iván polgármestertől megtudjuk, az osztrákok azóta visszavették a kölcsönbe adott bevándorlókat, és az eredeti közel ötszázzal szemben jelenleg öt „vendégük” van: három gyermek és két felnőtt. A hatalmas kapacitású blokkoknak (amelyeket a vízi erőmű építése után el kellett volna bontani) a megléte azonban mindig Damoklesz kardjaként lebeg a bősiek feje fölött, hiszen már korábban, a balkáni háborúk idején is laktak bennük menekültek, s a jövőre vonatkozóan sincs biztosíték arra, hogy nem telhetnek meg az ottani szobák.

Mindig is mezőváros volt

Bősön azonban az élet természetesen nem elsősorban a menekültek körül forog. Az 5200-5300 lakosú helység időközben – hivatalosan január elsején – megkapta a régen várt városi rangot, amelyet a helyi vezetőség évtizedek óta szorgalmazott. A polgármester egy történettel kezdi a változás ecsetelését.

„A búcsút követő hétfői szentmise után azt mondja a papunk: ismét városi plébánia lettünk! A lényeg az ismét szócskán van, hiszen személy szerint nekem is szívügyem volt a városi rang visszanyerése. Kissé megfeledkeztek rólunk, holott Bős évszázadokon keresztül, már 1399-től mezővárosként szerepelt, bár ez nem teljesen hiteles adat. Az viszont tény, hogy 1468. november 27-én, amikor Mátyás király a pozsonyi országgyűlésről jövet itt is megállt, vásártartási jogot adott a településnek. És ez így is volt egészen a 19. század végéig, amikor a reformok után a mezőváros kategória megszűnt. Egyébként Gróf Árpád elődöm már a pártállam idején azon fáradozott, hogy ha megépül az erőmű, akkor Bős visszakapja városi státusát. Már a nyolcvanas években el volt boronálva a dolog, az akkori belügyminiszterrel, Štefan Lazarral. A rendszerváltás aztán elsöpörte a kezdeményezést, hiszen azt követően más események kerültek előtérbe.”

A bősiekben azonban mindig is élénken élt a régi hagyomány, az utcáikat is egykori nevükön emlegették, amelyet most fognak visszakapni. A Fő utca mindig Hochstadt volt, a Temető utca Márokháza, de közszájon forgott a Város, Magasváros régi elnevezés is. Az eredeti nevek visszaadásáról természetesen konzultálnak a lakossággal – mondja Fenes Iván. „Hogy Bős ismét város lett, számunkra elégtétel, bár mi mindig is annak tartottuk. Ráadásul nem is vagyunk a legkisebb az országban, a lakosság számát tekintve több mint egy tucat van mögöttünk.”

Amúgy mióta Bős ismét város lett – mondja a polgármester, valóban nagyot lendült az élet. Egy biztos: ezt az időszakot ki kell használni, mert az eufória hamar elmúlik. „Rögtön kaptunk a miniszterelnök tartalékalapjából 50 ezer eurót a műfüves pályára. Igaz, hogy 90 ezerbe került, de megcsináltuk. Központi helyen van, s azóta ingyen használják az iskolák, este és hétvégeken pedig kiadjuk a lakosoknak. Városi ligát is alapítottunk, amely nagyon jól működik. 80 ezer eurós költséggel (60 ezer támogatással) kiépült egy olyan kamerarendszer, amilyen kevés helyen található. Sokáig hiányolták a lakosok, de tavaly be tudtuk fejezni a csatornarendszert, 5,4 millió eurós költséggel közel 10 kilométert építettünk. Most már minden lakás rákapcsolódhat. Nagy adósság volt, hiszen a vízerőmű építésekor környezetvédelmi, járulékos beruházásként ennek is el kellett volna készülnie. De mint sok mást, annak idején ezt sem csinálták meg. 200 ezer eurós költséggel nemrég újítottuk fel az egyik óvodaépületünket, s a városháza felújítására 300 ezer eurós pályázatot nyertünk. Ez az ajtók-ablakok cseréjét, nyeregtető építését, a falak szigetelését, új fűtési rendszert, napenergiával való vízmelegítést jelent. Szintén hosszú évek témája a központban levő útkereszteződés; ott körforgalmat építünk. Főútjaink a megye gondozásában vannak, így a projekt készítése a mi terhünk, a többi a megyéé.”

Sok a beruházás

Egyébként az önkormányzat éppen azzal foglalkozik, hogy a sok beruházás 5 százalékos önrésze is tetemes összeg. Ennek ellenére a fészekrakást is folytatják, a mostani megbízatási időszakban például 50 lakást akarnak felépíteni. Ezekből 12 már készen áll, a következő 19-et a múlt heti testületi ülésen hagyták jóvá. Ráadásul a Jednota Coop is átépíti a régi bevásárlóközpontját, ott is lesz 18 lakás. Ezek öröklakások lesznek, s a város kap egy új, előreláthatóan Összetartozás nevű teret. Cirill és Metód napján avatták fel a második, Batthyány-Strattmann Lászlóról elnevezett teret. „Összességében elmondhatjuk, hogy a város élete fellendült, vállalkozások érdeklődnek, a turizmus mindig is működött, vannak szálláshelyeink, üzleteink. Gondunk volt a rendelőintézet épületének felújításával, amelyre háromszor pályáztunk, mindannyiszor visszadobták. Ezen a téren is érvényesül a progresszió: az Amadé-kastély mellett egy bősi vállalkozó rendelőintézetet épít, amely vállalkozók háza lesz egyben.

Persze akad sikertelen történet is. Egy neves külföldi cég például Bősön szeretett volna központi telephelyet alapítani, de visszalépett, mert úgymond, földrengésveszélyes zónáról van szó. Ez különösen annak ismeretében érdekes, hogy az erőmű megépülhetett itt. Magyarán: valaki füllentett. A Duna-parton kiszemelt területet más vállalkozó fogja megvásárolni.

Bősi látogatásunk során szót sem ejtünk a vízerőműről. Az működik magának, munkahelyeket ad, a turisták szájtátva nézik, a nagy árvizeket megfogja, szóval köszöni szépen, megvan. Az emberek pedig megszokták, mint seben a vart. Mint ahogy azt is megszokják majd, hogy – miután a város megvette a szenci klubot – az 1923 Bős néven szereplő futballcsapat benevezett a harmadik ligába. Ez már a város részvénytársasága, nem pedig kalandor vállalkozóké. Ha másért nem, azért is jó hír ez, mert az ificsapatok révén a sportoló gyerekek mozgása biztosítva lesz.

Halász, vadász, madarász…

Bár Bős lakossága fokozatosan öregszik, és a születések száma csökken, az első osztályba beíratott gyermekek száma idén magasabb volt a tavalyinál. Míg a magyar iskolába 29 elsőst írattak be szüleik, öttel többet, mint tavaly, a szlovákba 24-et (természetesen, vagy inkább természetellenesen, ezek nagy része is magyar anyanyelvű). Az összképhez tartozik a művészeti iskola és a pozsonyi Szent Erzsébet Egészségügyi Főiskola kihelyezett tagozata is, utóbbi révén egyetemi község lett a most már egyetemi város.

Bősön, mint két évvel ezelőtti látogatásunkkor is megírtuk, gazdag társadalmi élet folyik, hiszen 25 társadalmi szervezet van a városban. Hagyományosan aktív a Csemadok, de a cserkészek, tűzoltók, horgászok, vöröskeresztesek, vadászok, sportolók (futballisták, birkózók, asztaliteniszezők, sakkozók, de van karate- és kemposzakosztályuk is), kisállattenyésztők, lövészek, kertészkedők is hallatnak magukról. Messze földön ismert a Kék Duna vegyes kar, s több klub (nyugdíjas-, babaklub, tánc- és tornastúdió, rokkantszervezet) működik. Hagyományos ünnepségeik közül említést érdemelnek a bősi napok, a kastélyparkban tartott Csemadok- és a Szent Flórián-ünnepély, az őszi és karácsonyi vásár, az adventi hangverseny vagy a tavasszal tartott motorostalálkozó. „A művelődési házban időbeosztást kellett készítenünk, mert ha este tizenegykor érkeznek a városba – mondja a polgármester –, akkor is azt látják, hogy ég a villany. Igaz, olykor fejfájást okoz a rezsiköltség, de az még mindig jobb, mint ha üresen állna az épület.”

S így megy ez évek óta, függetlenül attól, hogy faluról, városról vagy mezővárosról van-e szó. A kedvező fekvésű kisvárosban, mint a fentiekből is kiviláglik, kissé megpezsdült az élet. Fenes Iván pedig nevetve tesz pontot a beszélgetés végére azzal, hogy huszonhárom éve polgármester, s ebből fél éve városi polgármester.