A szőlőnemesítő

Korpás mérnök úr, illetve Bandi bácsi nélkül nincs borverseny Kürtön, és Dél-Szlovákia többi borversenyére is rendszeresen hívják zsűrizni, értékelni. Közép-európai viszonylatban is kevesen vannak, akik annyit tudnak a szőlőnemesítés gyakorlatáról, mint ő.

Szakmai sikerek

Bár neve Kürt községhez kötődik, Korpás András Nagylótról származik, ahol paraszti családban nevelkedett. „Szüleim gazdálkodtak, és hát a szőlőtermesztés is ott volt, de csak úgy, mint akkor szokás volt: minden családnak az a tízárnyi terület, hogy a saját szükségleteit ellássa belőle.” Középfokú tanulmányait a komáromi mezőgazdasági középiskolában végezte, és itt dőlt el, hogy mi az, amivel egész életében foglalkozni szeretne. „Szentpéterre jártunk szüretelni, és megfogott a nagyüzemi szőlőtermesztés.” A Brünni Mezőgazdasági Főiskola lednicei kertészeti szakán 1970-ben kertészmérnöki oklevelet szerzett, de már harmadikos hallgatóként tudományos segéderőként dolgozott Vilém Kraus professzor mellett. „Kraus professzort máig a mesteremnek tartom” – jegyzi meg. Évfolyamtársa volt Miroslav Petrech, aki szintén a párkányi régióhoz kötődik: a muzslai szövetkezet, majd a bélai Chateau Belá borászaként szerzett hírnevet a térségnek.

Korpás András házassága révén Kürtre, illetve a szomszédos Fűrre került, ahol ma is él. Az egyetemen megszerzett tudást az első és egyben nyugdíjas éveiig tartó munkahelyén, a közös kürti–fűri szövetkezetben kamatoztatta. Ténykedése alatt 1972-től nyugdíjba vonulásáig a szövetkezet szőlőterületei 78 hektárról 190-re növekedtek. Irányítása alatt születtek meg a Góré, a Farkasfogó, az Újhegy és a Kálvária mögötti dűlők nagyüzemi szőlőültetvényei és újultak meg a Szőlők alja, a Pántyú és a Váltottak nevű dűlők. Kidolgozta az úgynevezett egyes függöny ökológiai viszonyainknak megfelelő metszési módját. Ez a módszer ma is az ő nevét viseli.

Agrotechnikai, növényvédelmi és fajtakísérleti eredményei tették a fiatal mérnököt Csehszlovákia-szerte ismertté, és neki köszönhetően a térség bekerült az országos szőlészeti-borászati köztudatba. A szőlőnemesítés terén elért érdemeiért 60. születésnapja alkalmából Szlovákia kormányától átvehette a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét.

Jó az irány, de…

A szocializmus által képviselt fogyasztói kultúra után a kilencvenes évek a legtöbb dél-szlovákiai szőlőhegyen az agónia és a pusztulás évei voltak, s a rendszerváltás után pedig el kellett telnie tizenöt évnek, hogy meginduljon valami, ami érezhetően más minőséget képvisel. Korpás András szerint a folyamat jelenleg jó irányban tart. Ez azonban inkább csak a borászatról mondható el, szerinte a szőlőtermesztés sajnos pang, stagnál. „Sok az új borászat, családi vállalkozások például, vagy cégek, de szőlőt nem sokan akarnak termeszteni, inkább megveszik az alapanyagot. Viszonylag olcsón meg lehet vásárolni, például éppen Magyarországról, pedig ha csak borászkodunk, akkor ugye a szőlőtermesztés kockázata elmarad.”

A minőségi bort előállító borászok nagy része viszont külföldön is nálunk is egyre inkább saját szőlőből dolgozik. „Így kellene, hogy legyen. A saját ültetvény arra van, hogy már ott befolyásoljuk, jó irányba tereljük a bor minőségét. Bár a borfogyasztás kultúrája nálunk fejlődik, azért még manapság is nagyon sokfélét el lehet adni, nem csak a csúcsminőségűt” – mondja.

Ezt a kettősséget ugyan a szlovák szakma is elismeri, de a legtöbb borászban felmerül a kérdés: miért vállalja az egész évei kockázatot, ha viszonylag olcsón viszonylag jó minőségű szőlőt tud venni. A termelőknek viszont ez sok esetben előny lehet, hiszen az adott borászattal ideális esetben hosszú távú megállapodás alapján dolgoznak, a helyzet mindkét fél számára kiszámíthatóbb, és egyfajta biztonságot ad mindkettőjüknek. A borász pedig bele is szólhat bizonyos dolgokba a termesztést illetően, és az árak is stabilabbak.

Előnyünk a változatosság

Bár a szőlészeti-borászati kutatóintézet kihelyezett részlegei már megszűntek, a szőlőnemesítés Szlovákiában továbbra is folyik – hangsúlyozza Korpás András. „Mi itthon a családban folytatjuk tovább a munkát. Jelenleg ezernyolcszáz magoncot figyelünk. Szentpéteren például csemegeszőlő-fajták új nemesítései vannak kiültetve, nyolcvan-kilencven új klón. Azt próbáljuk, hogy az ottani meleg talajon hogyan viselkednek.”

De meddig tart, amíg egy új fajta elkészül, világra jön? Általánosságban azt szokták mondani, hogy 20-30 év, de Bandi bácsi szerint ez relatív. „Az állami fajtaminősítőnél hat év alatt átmehet az adott fajta, de amíg a nemesítő kipuhatolja a tulajdonságait, megismeri, az hosszú idő: biztosan kell rá 15-20 év.” Gondolni kell itt arra az időre is, amíg egy magoncból a növény, vagyis a tőke kifejlődik. Korpásék már a magoncról kelt egy-egy tőkéből is minden évben készítenek bort, mert abból is kapnak képet a leendő fajta tulajdonságairól.

Korpás András részt vett az említett 26 új, szlovákiai nemesítésű fajta kinemesítésében. Ezeknek a borai közül jó néhány már évek óta ott van a boltok polcain. De melyek lesznek azok, amelyek túlélik a változó borfogyasztási divatokat, és évtizedek múlva is fogyasztani fogjuk őket? „Amelyek el lettek ismerve, azoknak úgy gondolom, mindegyiknek van értéke. Legbefutottabbak a Devín és a Dunaj, a legjobban ezek vannak benne a köztudatban” – jegyzi meg. 

Bár Szlovákia méretei folytán a világ bortermelői között is kis játékosnak számít, mégis mintha jóval több új nemesítésű fajtát látnánk a polcokon, mint mondjuk, Magyarországon. Miért szeretik a hazai fogyasztók az újat, miközben Magyarországon mintha inkább a régi fajták kerülnének ismét előtérbe? A kép sokkal árnyaltabb – figyelmeztet Korpás András, hiszen Magyarországon is van rengeteg új fajta, még ha annyira nincsenek is benne a köztudatban. „Újnak számít a Cserszegi fűszeres is, amely mára nagyon elterjedt. De ott a Zenit, Zéta, Kabar. Talán nálunk nagyobb hírverést kapnak.” Szlovákiában annyiból is más a helyzet, hogy az ország Európának ezen a részén a szőlőművelés északi határa. „Viszonylag kevés szőlőterülettel rendelkezik, soha nem lesz nagyhatalom, amely egy fajtából nagy mennyiségben kiemelkedő minőséget ad. Itt inkább a változatosság a jellemző, és éppen ez a szép az itteni borokban, borászatban, hogy ugyanabból a fajtából rengeteg változatot és stílust tud előállítani. Itt a borkedvelők mindig a változatosságot fogják keresni, kíváncsiak, ezért az új fajtákat is keresik.”

Végül feltesszük a legszemélyesebb kérdést: ha Bandi bácsi egész évben csak egyetlen szőlőfajta borát ihatná, melyik lenne az? Másodperceket sem kell várni a válaszra. „A tramini. A tramini az én kedvenc fajtám.”