A szívizominfarktus

A heveny szívizominfarktus a rendkívül életveszélyes állapotok közé tartozik. Többnyire hirtelen keletkezik, és úgy sújt le, mint derült égből a villámcsapás. Bekövetkezhet addig teljes egészségnek örvendő egyéneknél is, de nagyobbrészt azért van kórelőzménye.

Hogyan keletkezik?

A heveny szívizominfarktus a rendkívül életveszélyes állapotok közé tartozik. Többnyire hirtelen keletkezik, és úgy sújt le, mint derült égből a villámcsapás. Bekövetkezhet addig teljes egészségnek örvendő egyéneknél is, de nagyobbrészt azért van kórelőzménye.

Hogyan keletkezik?
Az egész folyamatnak az alapja a koszorúér trombózisos alapon való hirtelen elzáródása. Egészséges koszorúéren nem alakulhat ki trombózis; kell hozzá, hogy valamilyen folyamat megkárosítsa a koszorúér belső rétegét. Ez az esetek 90%-ában érelmeszesedéses góc, amely leszűkíti a koszorúér belső átmérőjét. Aztán bizonyos helyzetben – például nagy fizikai vagy pszichikai megterheléskor – hirtelen trombózis keletkezik az ilyen helyen. Teljesen elzárja a koszorúeret, vagyis a keringő vér útját, és kialakul a szívinfarktus. De más folyamat is vezethet hozzá: a verőerek bizonyos gyulladásos betegségei (pl. a Burger-kór, amikor a koszorúér egy bizonyos kis szakasza begyullad; itt is van esélye a trombózis kialakulásának). Az esetek nagyobb részében a beteget előzőleg már kezelték szívkoszorúér-elmeszesedéssel, de a kezelt betegek állapota is rosszabbodhat, mégpedig olyan értelemben, hogy egy bizonyos időtől kezdve nem bírják a fizikai terhelést: pl. panaszkodnak, hogy 50-100 m járás után egyenes terepen is kénytelenek megállni, mert szorítást éreznek a mellcsontjuk mögött. Egy kis pihenő után a panaszok megszűnnek, tovább folytathatják útjukat; és ez így ismétlődhet. Az állapotot terheléses vagy stabil angina pectorisnak nevezzük. Az ilyen beteget mielőbb el kell juttatni a megfelelő szakemberhez, aki kardiológiai intézetbe küldi őt további tüzetes vizsgálatra (katéterezés). A stabil angina pectorisban szenvedők állapota tovább romolhat, és a mellkasi fájdalmak már nyugalmi helyzetben is jelentkezhetnek. Ekkor instabil angina pectorisról beszélünk. Az ilyen betegnek már kórházban a helye, mert akármelyik roham szívizominfarktusba torkollhat.

Milyenek a tünetei?
Már a fentiekben említettük, hogy fő tünete a mellcsont mögött hirtelen fellépő erős fájdalom, amely lehet égető fájás vagy nehéz légzéssel párosuló erős szorítás. A beteg gyakran saját maga jelzi a fájdalom jellegét és helyét: összeszorított öklét a mellkas elülső falára helyezi. A fájdalom gyakran kisugárzik, mégpedig a balkarba, a kisujj irányába, de sugározhat az vállkaptába és a lapockacsont irányába is. Vannak kivételek is, amikor az illető nem érez fájdalmat; pl. a cukorbajosok, akiknél az idegszálvégződések meghibásodtak, ezért gyakran megtörténik, hogy ők „lábon kihordják” az infarktust.
Miért szükséges, hogy a beteg minél korábban orvosi ellátásban részesüljön? Statisztikai adatokból ismert, hogy a szívizom-infarktusos betegek 50%-ánál beáll a hirtelen halál, még mielőtt akármilyen segítséget is kapnának. A kórházba kerültek 25%-a az infarktus kezdetétől számítva az első négy órában meghal, nagyobbrészt halálos szívritmuszavarokban. Az orvosi segítség, a gyorsmentőszolgálat, a kórházak koronáriaőrző részlegei ezt a magas elhalálozási arányt igyekeznek csökkenteni. Tovább lehet csökkenteni azzal, hogy a laikusokat kiképezzük újraélesztésre. Fontos, hogy ők is tisztában legyenek az újraélesztés szabályaival, főleg ott, ahol szívbeteg van a családban. Nyugat-Európában ez nagyon bevált.

A gyors segítség életet ment
A mielőbbi orvosi segélynyújtás másik oka az infarktus további kezelésével függ össze, amely a világ fejlettebb országaiban ma már katéteres úton történik. Koronarográfiás vizsgálattal (ún. szívkoszorúér-röntgennel) megállapítják az elzáródás helyét és terjedelmét, majd az elzáródás helyére ballonos katétert vezetnek be, a ballont felfújják, s így az elzáródást okozó vérrögöt és a beszűkült koszorúeret széthúzzák, kitágítják; esetleg, a helyzettől függően az újabb beszűkülés megelőzésére fémhálót helyeznek el a tágítás helyén. Az elzáródott koszorúér teljesen átjárhatóvá válik, megindul benne a normális keringés, így a beavatkozással megakadályozzuk a szívizomzat további elhalását. Ez a kezelési mód nagyon elterjedt Szlovákiában és Magyarországon is, ezért fontos, hogy a beteg minél hamarabb a megfelelő szívgyógyászati klinikára kerüljön. Ahhoz, hogy a katéteres módszert alkalmazni tudják, fontos hogy a beteg a fájdalom kezdetétől a 90. percig szívkórházba kerüljön. Ahol ez nem lehetséges, ott a legközelebbi intézményben kell őt elhelyezni, ahol az infarktus kezelését gyógyszerekkel végzik. Ez a módszer is sikeres lehet, ha a beteg a fájdalom kezdetétől számított 3 órán belül a kórházi ágyra kerül.
Végezetül szeretném újra felhívni a figyelmet a megelőzésre. Főleg az elsődlegesre, a jelen levő kockázati tényezők jó irányba való terelésére, amely lényegesen késleltetheti, akár el is távolíthatja a fenyegető veszélyt.


Mit tehet a beteg?
1. Először is tisztában kell lennie az infarktus tüneteivel. Az egészségügyi nevelésnek és felvilágosításnak erre kell irányulnia. Eléggé elterjedt nézet, hogy a szív nem fáj. Ez nem igaz, mert a szívizominfarktus nagyon erős fájdalmat okoz.
2. Kell tudnia, hová forduljon segítségért: ismerje a gyorsmentőszolgálat telefonszámát. A napi gyakorlat, sajnos, azt mutatja, hogy ez nem így van, mert ha a helyzet komoly, az emberek hirtelen nem tudják, milyen számot hívjanak. Pedig ilyenkor minden perc élet-halálról dönthet.


Mikor hívjunk orvosi segítséget?
 Ha a beteg tudottan szívbeteg, gyakran van odahaza nitroglicerin-tablettája; azt elhelyezheti a nyelve alá.

 Ha a fájdalom nem szűnik 5 percen belül, beadhatunk neki még egyet; ez ismételhető 2-3-szor. Ha a fájdalom tovább tart, azonnal hívjunk orvosi segítséget. Minden 20 percnél tovább tartó mellkasi fájdalom orvosi ellátást igényel. Ha olyannál jelentkeznek hirtelen fellépő mellkasi fájdalmak, akit korábban nem kezeltek koszorúér-betegséggel, az a lehető leggyorsabban keresse fel az orvost.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?