Nehéz összehasonlítani, mennyivel sietünk jobban az évekkel ezelőtti tempónkhoz képest, az viszont szembetűnő, hogy egyre kevesebb szent dolog létezik számukra. Ritkábban van jelen életünkben a földanyánk és embertársaink iránti tisztelet. Helyette jószerivel csak magunkkal vagyunk elfoglalva, és törtetünk, ahogy csak tudunk.
Ez a néhány sor nem azokat hivatott bírálni, akik a rohanásuk közepette szinte öntudatlanul gázolnak át másokon. Sokkal inkább az ő példájukból tanulva vehetjük észre azt, amikor a sietség és a vele járó önkívületi állapot rajtunk is úrrá lesz. Időről időre mi is könnyen „úthengerekké” válunk, akik az utcán közlekedve és az életben is hajlamosak – átvitt értelemben – átgázolni másokon.
Van annak jele, hogy túl hevesen szeretnénk előrejutni? Természetesen van. Az utcai közlekedésben azt fogod észrevenni, hogy egyre többen állják el az utadat. Te rohannál, a körülmények azonban lassítanak. A sors vagy az őrangyalod ilyen beavatkozása talán nem véletlen. Ilyenkor nem a még nagyobb sietség, hanem a jelenlét és a lassítás hozza el a megnyugvást.
A sietés másik formája, amikor jobb boldogulásunk végett másnak a kárára próbálunk sikereket elérni. Gátlástalanok leszünk, esetleg önzésből átejtünk másokat, nem vesszük figyelembe érdekeiket. Akkor veheted észre, hogy nem cselekszel helyesen, ha egyre kevesebb emberre számíthatsz, és sokan elfordulnak tőled.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.