A megszokás azt mondatja velünk, hogy Prágában az ember knédlit eszik sült hússal, párolt káposztával, knédlit vadassal vagy knédlit knédlivel, és mindenre sört iszik. De nem biztos, hogy minden turistának ilyen kosztra van gusztusa, sőt még az is előfordulhat, hogy a csehek is valami másra vágynak. Ilyenkor térhetnek be a Libeň városrészben található Pannicum kávéházba, amely igazi magyaros ízeket és minden jó falat mellé kedves szót is kínál.
Nem írnánk egy prágai vendéglátóhelyről, ha nem volna magyar a tulajdonosa. Ebben az esetben a királyhelmeci Szakács Panni, aki egy éve nyitotta meg kávézóját a Drahobejlova utcában. „Pedagógusi végzettségem van, a királyhelmeci kórház iskolájában foglalkoztam egy ideig a beteg gyermekekkel. A pincér–szakács szakképesítést levelező tagozaton szereztem meg, mert mindig ez érdekelt. A nővéremmel, Feterik Szilviával és édesanyánkkal együtt nyitottuk Királyhelmecen a Privát Cafét, és vittük is jó ideig, amíg ki nem mentem a lányaimmal Bonnba. Ott egy kávézó-pékség vezetője voltam alkalmazotti viszonyban; ez volt életem legkönnyebb időszaka, mert nem én feleltem mindenért. Egy cseh barátom csábított Prágába azzal, hogy itt éppen az a típusú családias vendéglátás hiányzik, amit mi, magyarok tudunk. Számomra kihívás volt, ideköltöztem, és a semmiből kezdtem újra.”
Kacsamájpástétom, mangalicakolbász
Így nyílt meg a prágai O2 Aréna közelében a Pannicum Café, amely nem cseh kocsma, és nem is magyar vendéglő, hanem jó kávézó, ahol kapható Unicum, barackpálinka, kacsamájas foszlós kalács és mangalicakolbászos szendvics. Megkóstoltuk, mindegyik fogás külön kommentárt érdemel. A kacsamájas pástétomot Panni maga készíti titkos recept alapján; annyit árult el belőle, hogy a májat vajon párolja hagymával, fűszerekkel, tokaji aszúval, és kelet-szlovákiai szokás szerint fonott foszlós kaláccsal kínálja. Bármilyen furcsa a párosítás első hallásra, azt kell mondanunk, hogy az eredmény Michelin-csillagos.
A csehek Panni szerint a csípős magyar kolbászt, a tepertőkrémet, a Pick szalámis szendvicset és a körözöttet is szeretik. Egyvalamiből nem engednek: a sörből. „Kezdetben úgy gondoltam, hogy sört nem is tartok, de ez Csehországban elképzelhetetlen. Vállaltam a kompromisszumot, viszont egyetlen alkalmat sem hagyok ki, hogy jó magyar borokat kínáljak a vendégeknek. Akik megkóstolják őket, legközelebb már kérik, mert a kacsamájas szendvicshez meg a mangalicakolbászhoz mégiscsak jobban illik a tokaji bor, mint a cseh sör. A kezdők az édes, félédes borokat kedvelik. Az első év azzal ment el, hogy felvilágosító tanfolyamokat tartottam a vendégeknek, mert odáig el kell innia magát az embernek, hogy a száraz borokat megszeresse” – mondja mosolyogva Panni.
A mosoly ereje
A mosolya győzte meg a cseh vendégeket is, de ez az út nem volt egyszerű. Először Magyarország csehországi nagykövetségén dolgozott fordítóként, majd egy négycsillagos szállodában üzletvezetőként. „Sokkal kevesebbet kerestem, mint Németországban, holott Prága ugyanolyan drága, de nem ez volt az ok, amiért úgy döntöttem, hogy nem akarok tovább alkalmazotti viszonyban dolgozni. A szállodában olyan fiatal, kevésbé tapasztalt, de annál öntudatosabb főnökök oktattak ki a vendéglátás mikéntjéről, akik mindezt csak könyvekből tanulták, soha egyetlen vendéget sem szolgáltak ki. Minden elismerésem azoké, akik harmincévesen eljutottak arra a szintre, hogy egy négycsillagos hotelt menedzselnek, de én mindig azt gondoltam, hogy egy kis kávézóban napi kapcsolatban lenni a vendéggel sokkal nagyobb dolog. Tapasztalataim is azt mutatják, hogy a vendégek értékelik, ha kedves ismerősként üdvözlöm őket, elbeszélgetek velük. Azt mondják, hogy igazi déli típus vagyok, ami náluk a temperamentumot, szívélyességet jelenti.”
Akinek van cseh rokona, ismerőse, az tudja, hogy nem igazán vendéglátók, vagy inkább mondjuk úgy, a maguk módján azok, sörrel, virslivel. A kínálást sem viszik túlzásba, de arra nincs is szükség, mert mindenki az alapmenühöz ragaszkodik. „Itt az utolsó kiskocsmában is kitűnő a vadas, a sült oldalas, a füstölt csülök és a disznóhús párolt káposztával, knédlivel; de ezzel be is fejeződik a választék. Nálam mást kapnak: ínyencfalatokat, jóféle bort, és naponta egy levest is főzök. Úgy magyar módra, mert meg kell mondanom, Csehországban még rendes tyúkhúslevest sem ettem” – mondja Panni, aki a kávéházban kínált valamennyi falatot maga süti, főzi.
Minden saját termék
Miközben mennyei dióstortát eszegetünk, arról mesél, hogy a cseh vendéget nem könnyű megszerezni, de ha megszeret egy helyet, oda visszajár, és a Pannicum ilyen. „Az áraknak köszönhetően is, mert erre a csehek nagyon érzékenyek, és nem is szégyellik. Meg is mondják, hogy azért jönnek hozzám kávéra, mert olcsóbb, mint a szomszédban. Szeretik az édességet is, de az nagyon édes legyen. Időbe telt, míg a vendégeimet rászoktattam, hogy a sütemény legnagyobb erénye nem az, hogy édes, hanem hogy érződik benne a dió, a csokoládé, a gyümölcs íze. Előfordul, hogy a receptet is elkérik, de amikor meghallják, mennyi munkával jár egy Esterházy- vagy dobostorta elkészítése, inkább nálam rendelik meg. Én pedig szívesen megsütöm; nemrég a magyar nagykövetség fogadására is ezer darab pogácsát sütöttem.”
Panni minden lehetséges módon igyekszik a magyar kultúrát bemutatni a cseh közönségnek, kávézója nemrég egy tehetséges királyhelmeci lány, az ugyancsak Prágában dolgozó Körmöndi Anita képeinek adott otthont. A vendégek így is ízelítőt kapnak a magyar életérzésből, talán még a Bodrogközből is, ahová Pannit most is visszahúzza a szíve. Lányai, Szilvia és Laura Prágában tanulnak – mi mást, mint vendéglátást. Amíg befejezik az egyetemet, édesanyjuk is Prágában marad, de ki tudja, egyszer talán Királyhelmecen nyitja meg álmai éttermét.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.