<p>A szertehullott Oszmán Birodalomról leválasztott Palesztina tartomány nagysága pusztán 26 ezer négyzetkilométert tett ki, a jelenlegi Szlovák Köztársaság területének a felét. És még ennek a kis országnak is a jelentős része sivatag. Nos, ezt a földdarabot osztotta fel az ENSZ 1947-ben az izraeli és a palesztin arab államra.</p>
Igazából azonban nem két összefüggő területről lett volna szó, hanem összesen 3-3 különálló részről, amelyek „folyosókkal” lettek volna egymással összekötve. Jeruzsálem városa nemzetközi fennhatóság alatt maradt volna. Az Izraelt alkotó részeken akkoriban 900 ezer lakos élt, ennek 55 százaléka volt zsidó, a leendő palesztin államot alkotó részek lakossága 735 ezer, csaknem száz százalékban arabok.
Miután Izrael 1948-ban néhány hónap alatt visszaverte a környező arab országok együttes támadását, a tűzszünet arcvonaláig tolta ki fennhatóságát, amely az eredetileg palesztin államnak szánt rész körülbelül egyharmadát is felölelte, Jeruzsálem nyugati részét beleértve. Jordánia és Egyiptom pedig bekebelezte a palesztin terület fennmaradó részét, Ciszjordániát és Gázát. (Izrael győzelmében fontos szerepet játszott az akkori Csehszlovákia jelentős katonai támogatása.) A pusztán néhány évvel a holokauszt tragédiája után elért győzelmet sok zsidó csodaként élte meg, és ez még inkább serkentette a Szentföldre való kivándorlást. Úgy látszott, hogy a palesztin államnak végleg befellegzett, a palesztin problémát két évtizedig „csak” a megalakult zsidó állam területéről származó menekültek jelentették, akik számára Ciszjordániában, Gázában és a környező arab államokban az ENSZ menekülttáborokat létesített.
Az arab államok továbbra sem voltak hajlandók elismerni Izraelt, és újabb támadásra készültek. Ezt Izrael 1967 júliusában megelőzte, és hat nap alatt megsemmisítette a bevetésre készülődő ellenséges haderőket. A rövid háború eredményeként azonban elfoglalta nemcsak az 1948-ban Jordánia és Egyiptom által annektált területeket, hanem a Sínai-félszigetet és a Szíriához tartozó Golán-fennsíkot is. Ezt biztonsági szempontokkal indokolta.
Ekkor kezdődött az arab–izraeli konfliktus második, máig tartó szakasza. Nemzetközi jogi és emberi jogi szempontból Izraelt a következő dolgok miatt szokták bírálni: megszállás alatt tart idegen területeket, új települések létesítésével mesterségesen megváltoztatja a megszállt területek etnikai jellegét, így visszafordíthatatlan állapotokat idézve elő, korlátozza az ott élő arab lakosságot a szabad mozgásban és egyéb jogainak gyakorlásában, és aránytalan erőt vet be biztonsága megvédésére. (Civil infrastruktúrát, lakóházakat rombol le, polgári áldozatokat követelnek terroristaellenes akciói, stb.) Izrael hosszú évekig elutasította a megszálló hatalom megjelölést; szerinte csak szuverén államokat szállhat meg egy másik szuverén állam. Ciszjordánia és Gáza azonban sosem volt szuverén állam, sőt 1948-ban éppen Jordánia és Egyiptom voltak azok, akik ezt a két területet bekebelezték. Az arabok évtizedekig halvány jelét sem mutatták annak, hogy független palesztin arab állam megalakulását óhajtanák. Egyébként is az első világháborút követő békerendszer értelmében Palesztina mandátumterületen Ciszjordániát és Transzjordániát együttesen értették. Ezért amikor 1945-ben Jordánia néven a mandátumterület keleti felén független arab állam alakult, ez vált a palesztin arabok államává, egy másik államhoz tehát nincs joguk. Az aránytalan erő használatát és a szabadságkorlátozást biztonsági szempontok legitimálják, saját biztonságát pedig minden szuverén államnak joga van védenie.
Fokozatosan azonban, a nagyhatalmak közbenjárásának eredményeként enyhültek a szélsőséges álláspontok. Izrael kénytelen volt elismerni a Jordán folyótól nyugatra élő arabokat külön entitásként, részleges autonómiát adva nekik. Először Egyiptom 1979-ben, majd Jordánia 1994-ben ismerte el Izraelt, és hivatalos kapcsolatot létesített vele, a többi arab és iszlám állam viszont továbbra sem hajlandó erre a lépésre. A legnagyobb problémák megoldása pedig továbbra is csak nagyon nehezen kivitelezhető. Az ENSZ jelenleg ötmillió palesztin menekültet tart számon, ezeknek 95 százaléka apai ági leszármazottja az eredeti menekülteknek. A visszatéréshez való jogot Izrael elutasítja, hiszen ez alapvetően megváltoztatná Izrael állam jellegét. Ugyanezért nem hajlandó megadni az állampolgárságot a palesztin menekülteknek Libanon sem. Csak Jordánia fogadta be állampolgárként az oda menekültek körülbelül felét. A másik alapvető probléma az, hogy mely területen jöjjön létre a palesztin állam. Izrael szempontjából az lenne a kívánatos, ha minél kisebb lenne ez a terület. Jelenleg nyolcmillió ember él Izraelben, tehát nyolcszor annyi, mint megalakulásakor. A megművelhető föld és a rendelkezésre álló vízmennyiség pedig rendkívül kevés. Tizenötmillió ember akar osztozni egy Szlovéniánál is kisebb területen. Lehetséges ez egyáltalán?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.