A mi Komáromunk

A tavalyi önkormányzati választásokon úgy tűnt, sikerül a lehetetlen, és a két szembenálló magyar politikai párt meg tud egyezni a közös képviseletben. Erre a négy évvel korábbi, 2010-es önkormányzati választás ösztönözte őket, amikor a szembenállás miatt egy szlovák befutó lett a nevető harmadik. A hatvan százalékban magyarok lakta Komárom számára az nagy arculcsapásnak számított. 2014 őszén azonban ismét a nevető harmadik, Stubendek László utasította maga mögé a régi-új gárdát, független jelöltként nyerte el a polgármesteri széket. Erre mondják, hogy a polgárok néha – talán gyakran – bölcsebbek a ravasz politikusoknál.

De emelkedjünk felül a szlovákiai magyar zugpolitikán, hiszen a legutóbbi napok-hetek történéseiből több pozitív üzenetet is megfogalmazhatunk. Az ország elnöke, Andrej Kiska nemrég járt a városban, és ott az őt fogadó hangulat szerinte arról tanúskodott, hogy itt valóban nincs nemzetiségi feszültség. Vagy mégis? Ismét volt egy kisebb csörte a Cirill–Metód-szoborcsoport körül: polgári aktivisták kihelyezték a szobor magyar nevét, és az azonnal eltűnt. Aztán a Matica slovenská komáromi szervezetével sikerült megegyezni, így a magyar felirat mégis felkerülhet az (annak idején a város vezetőségének ellenében felavatott) szobor talapzatára. Ennél egyértelműbb sikert arattak a komáromi kosárlabdások, akik Privigyével szemben megnyerték az országos bajnokságot.

A város szellemisége

Persze minden relatív. Az is, ki mit tart fontosnak egy város életében. Említhettük volna a Jókai Napokat, amelyek szintén a közelmúltban voltak, immár 52. alkalommal, vagy a Komáromi Napokat, utóbbiakat 1992 óta minden évben megrendezik a két városrész (Dél- Rév-Komárom) polgárai. Idén ráadásul kerek évforduló jegyében: Komárom 750 éve, 1265-ben kapott városi rangot IV. Béla királytól. A fentiek ismeretében nem véletlen, hogy Stubendek László polgármestert előbb az itt uralkodó hangulatról faggattuk.

„Megfogadtam, hogy nem fogok a múlttal foglalkozni, inkább a jövővel. Elsősorban azzal, hogy a komáromi polgárok visszakapják a hitüket, s kiutat keressünk egy emberibb arcú várospolitika felé. Úgy gondolom, most efelé tartunk. A képviselő-testülettől is azt várom, hogy lehetőleg előrevigye a dolgokat, s ne a polgármester és a képviselők párbeszéde határozza meg a munkát. Sajnos, a múlt olyan, mint egy tó vize: jön egy kis szél, és felkorbácsolja a felszínt. Akarva-akaratlan vissza kell térnünk a közelmúlt témáihoz, mert előjönnek. Ez rengeteg energiát felemészt, és megtörheti a kezdeti lendületet. De azért mindig a célok a fontosak.

Még a sokat emlegetett munkahelyek tekintetében is óvatos optimizmusra van okunk. A városnak ráadásul olyan szellemisége, intézményrendszere van, amely párját ritkítja az országban. Rengeteg program zajlik most is, beleértve a kulturális, tudományos és egyéb rendezvényeket, amelyeket nagyon régi egyesületek szerveznek. Ezeknek a szervezőknek kell egyfajta biztatás, melléjük kell állni, különösen, ha jó dolgokról van szó. Úgy érzem, hogy éppen ez hagyott alább az elmúlt időszakban, és ezt kell helyrebillenteni. Komárom szellemiségének nagyon fontos bázisa a Jókai Színház. Lehet kritizálni a repertoárt, lehet gáncsolni, de itt van, és nagyon komoly munkát végez. Ezt az óriási kincset megtartani, segíteni erkölcsi kötelesség. Hasonlóképpen a Selye János Egyetemet. Ez is olyan országos intézmény, amelyre büszkék lehetünk. Ráadásul új vérkeringést hozott a város életébe. A rektorral nagyon jó a kapcsolatunk, s igyekszünk összehangolni, hogyan lehet jelen a város az egyetem életében, és fordítva. Komárom életében meghatározóak a kulturális intézmények, de a civil szervezetek is fontosak, amelyek mindig hoznak valami újat. A régiek mellett ilyen a Komáromi Magyar Civilek Egyesülése. A gyermeknapon például több ezren vettek részt.”

Megújul az Újvár

Nagy kincse a városnak, de nagy terhe is a legnagyobb európai erődrendszer, amely a katonaság kivonulása után a városé lett. A szovjet hadsereg mindent elvitt, szó szerint a vakolatig. Ott maradt egy kilométer hosszú épületrendszer alagutakkal. A falak ma is jó állapotban vannak, de a tetők már veszélyesek. „Most kezdünk hozzá az Újvárban levő, több mint fél kilométer hosszú kaszárnya tetőrendszerének a felújításához – mondja Stubendek László. – Minisztériumi pályázati segítséggel, hiszen a város erejét meghaladná egy ilyen beruházás. A munka nagyságát jelzi, hogy naponta vagy száz ács fog dolgozni rajta.

A város vezetősége ugyanígy igyekszik kapcsolatban lenni az itteni nagyobb üzemekkel. A hagyományos értelemben vett hajógyár természetesen már a múlté, de létezik az utódja, amely igyekszik mindent megtenni, hogy foglalkoztassa a komáromiakat. Még mindig mintegy 500, bedolgozókkal együtt 700 embernek ad kenyeret. A másik nagy gépipari egység az öreg hajógyár területén, a szigeten levő Alt részvénytársaság, amely nehézgépipari megrendeléseknek tesz eleget. Fontos munkáltató még az SK-Cont raktárkonténereket gyártó üzeme. Ezek egyenként kétszáz főt alkalmaznak. Nem beszélve a cipőgyárról, a Rieker Kft.-ről, amelynek napjainkban is ezer alkalmazottja van, főleg nők. Az említett üzemekkel jó kapcsolatban vagyunk, hiszen közös érdekünk a foglalkoztatottság.”

Ugyanakkor tény, hogy az elmúlt két, két és fél évtizedben Révkomáromot elkerülték a nagy befektetések, elsősorban az infrastruktúra kiépületlensége miatt. A kilencvenes években szerencséje volt a városnak, hogy a dél-komáromi ipari park óriási lendületet hozott a régióba, a közelmúltig mintegy 16 ezer ember dolgozott benne. A Nokia kivonulása után, tekintet nélkül az országhatárra, az ott dolgozók nagy része átképzést kapott, így sokan kerültek át a győri Audiba, Székesfehérvárra, Tatabányára, de azokhoz az új cégekhez is, amelyek a Nokia helyére jöttek. Tegyük hozzá: a foglalkoztatottság akkor volna kiváló, ha a Sario szlovák befektetési és kereskedelem-fejlesztési ügynökséget nem zavarná, hogy bár Komárom (a vasúti és vízi közlekedés mellett) közel fekszik az autópályához, ez Magyarországon található.

Ami összetartozik

Komáromban évek óta élő téma az új Duna-híd. „Részünkről minden adott, hogy megkezdődjék a beruházás – mondja a polgármester. – Remélem, hogy jövőre megtörténnek az első kapavágások.” A híd a Nyitra, Érsekújvár és Gúta felől érkező forgalom miatt is fontos, hogy megépüljön. Persze terelőút is kell majd hozzá, amely tehermentesítené a várost a nagy forgalomtól. Ez hatalmas beruházás lenne. Költeni egyébként is volna mire, ott van mindjárt az egykori megyeháza vagy a megüresedett rendelőintézet épülete a Klapka téren. Érdeklődők mindig akadnak irántuk, de a költségektől visszariadnak. „Óriási gyógyvízkészletünk is van – folytatja a polgármester. – A fürdő felett azonban elszállt az idő, nem épült ki a nagymegyerihez vagy a párkányihoz hasonlóan. Pedig itt is 40 fok fölötti termálvíz található. Él ugyan a fürdő, de sokkal több lehetőség van benne, és a mai igényeknek alig felel meg.”

Végszóként mondjuk el, amit Stubendek László szeretne: kimozdítani a komáromi társadalmat a fásultságából, amely legalább a kilencvenes évek végétől uralja a várost. Ezt egyébként az utcákon sétálgatva nemigen tapasztalja az idegen. A belvárosi teraszokon kávézgató emberek ülnek – bár a sokat emlegetett Európa udvar kong az ürességtől. Amit talán nem lát a kívülálló, az a közös együttmunkálkodás, amely a két Komáromot jellemzi: mintha Arany János regéjének két egytestvére volnának.