A mesterszakács mesterfogásai

Amikor belépett a terembe, úgy sistergett körülötte a levegő, mint az olívaolaj a serpenyőben. – Bár húszéves korom óta Londonban élek, a szívem olasz – jelentette ki pozsonyi látogatásakor az olasz konyha koronázatlan királya, Gennaro Contaldo mesterszakács. Az Amalfi melletti Minori város szülöttje gyermekkora óta érdeklődött a főzés iránt, nagyapjával vadászott, halászott, és mindig ott kotnyeleskedett a konyhában, amikor nagymamája nekilátott a főzésnek. – Egyszerű alapanyagokat használtunk, magam szedtem a fűszernövényeket, s az olasz konyhában nélkülözhetetlen gombát is. Szenvedély számomra a főzés ma is, és egyre megy, hogy bonyolult vagy egyszerű ételt készítek. A szív a fontos!
Elmondta, hogy az otthoni konyhában felesége a főnök, beszélt a legidősebb, 35 éves fiáról, de a többi öt gyerekéről is, akik közül talán Olivia és Cloe, a hatéves ikrek veszik majd át tőle a stafétabotot
– Van egy fogadott fiam is, a közismert Jamie Oliver, ő londoni papájaként emleget. Nevetnem kell, amikor azt olvasom, hogy Jamie kulináris mentorának tekint, bár az igaz, hogy a főzés rejtelmeibe én vezettem be. Néhány évig tanítottam, s amikor úgy láttam, hogy többet nem adhatok neki, azt tanácsoltam, szerezzen tapasztalatot szerte a világon. Nem szívesen, de elindult, bejárta a világ legjobb konyháit, s neve fogalom lett a szakmában. Meggazdagodott, közben azonban ugyanaz a szerény srác maradt, mint amikor mellettem dolgozott. Amikor közölte velem, hogy úgy érzi, feladata, küldetése felkarolni a társadalom peremére sodródott fiatalokat, majd felvázolta egy alapítvány létrehozására vonatkozó tervét, és kért, támogassam elképzelése megvalósításában, nem tudtam nemet mondani neki, de a többi felkért mesterszakács sem. Kétmillió fontot fektetett a Fifteen London Alapítványba, jelenleg Ausztráliában, Amszterdamban és Dél-Afrikában szervez főzőtanfolyamokat hat fiatalokból álló csoport számára. Van miért büszkének lennem rá, mint ahogy az én édesapám is büszke volt sikereimre. Sajnos, három hete temettem el, de nem szabad bánkódnom, hiszen majd százéves volt. És most elég a beszédből, főzni szeretnék. Két percet adok magamnak a hagyományos olasz pasta elkészítésére. Nemzetközi társaság, angol, olasz és francia szakács dolgozik velem, kifőzték a tésztát, fontos, hogy al dente maradjon.
Ezt követően villámgyorsan felkockázott néhány paradicsomot, három gerezd fokhagymát, vörös csilit, sárga és zöld paprikát, metélőhagymát, csíkokra vágott néhány levél friss bazsalikomot is. A serpenyőben sistergő olívaolajon gyorsan megpárolta az összetevőket, egy szűrőben forró vízbe mártotta a már előre kifőzött tésztát, összekeverte, kiborította a tányérra, és parmezán sajtot reszelt rá. A bemutató valóban nem tartott két percnél tovább.
– Három tojásból 16,36 másodperc alatt készítem el az omlettet – közölte nevetve, majd a hagyományos spagettinak látott neki. Paradicsomot, fokhagymát, gombát, kaliforniai piros paprikát, az elmaradhatatlan csilit és egy köteg bazsalikomot vágott apróra, aztán az egészet a felforrósított olajba forgatta anélkül, hogy tovább párolta volna. – A forró olívaolajban a vékonyra szeletelt csiperkegomba azonnal megpuhul, és szép fehér marad. Erre jön a spagetti, a reszelt sajt, és kész is a spaghetti tricolore. – Íme, az olasz zászló színeit csempésztem a tányérba – kacsintott felém vidáman. Nem álltam meg, és félhangosan megjegyeztem, hogy nekem a fehér gomba, a piros kaliforniai paprika és a zöld bazsalikom a magyar zászló színeit jelenti. Felnevetett, és hozzám hajolva a fülembe súgta: – Szeretem a magyarokat.
Ennyiben maradtunk.
------------------------