A legszebb lovon

Ő csorda számra tartja gyűlevész
Szolgáit! éppenséggel mintha minden
Hajszála egy őrzőt kivánna; sok
Meránit, olykor azt hinné az ember,
Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
Van véve a léhűtőktől, s mi egy
Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
Keresztelője volna: és nekünk
Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak – tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kivánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva:
Ugye ismerik? Mit tudhatnék én ennél szebbet s jobbat, kifejezőbbet írni ezen a héten, amikor az orvosok lenézik a nővéreket, és elirigylik tőlük a fizetésemelést, s ők tovább azzal fenyegetnek, hogy ha nem kapnak több bért, elutasítják magát az orvoslást. Hogy igen, lesznek ennek halálos áldozatai is, de – mondta magabiztosan és büszkén a főszószóló orvos – nem mi leszünk értük a felelősek. És ugyan már kicsoda? A mindenkori kormány? A jelenlegi megbízott egészségügyi miniszter? Európa? Az eurómentő öv, vagyis a kövér görögök? Amerika? A bankárok? A világtőzsde? Ki esküdött föl az életmentésre? Én? A Vasárnap? Vagy manapság mire esküsznek az orvosok? Életeket mentek, de kizárólag a nekem megfelelő ellenszolgáltatásért? Mit gondolnak ők, nekünk (potenciális betegeiknek) mennyi a fizetésünk? Mi hiába sztrájkolunk, legfeljebb senki nem vesz újságot. Ők, az orvosok, az én és az Önök életével zsarolják a munkáltatójukat? Rendben van ez? Hát minek néznek ezek engemet (Önöket)? És mindennek tetejében, miután bukott a kormány, bukott a világ gazdasági felépítménye, bukik Itália, a kultúra valamennyi bölcsője csecsemőstül kidől, miután Merkel asszony bejelentette, hogy a válság évtizedekre elhúzódhat, miután a szélsőségesek egyre több térhez jutnak a Tiborcok elszaporodó panaszai folytán, bejelenti valaki, hogy a parlamenti méltóságoknak annyival emelik a fizetésüket, amennyit mi, akik dolgozunk, csak kevesen keresünk meg? Most? Mikor mindenkinek le kell mondania vagy a vajról, vagy a kenyérről úgy, hogy a munkája egyre több? BÁNK: Hogy úgy van!
Oh, buzogj vér!
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

–––––––––––-

Az utcának vannak hétköznapjai, és vannak VASÁRNAPjai. Hétköznapokon az emberek sietnek, valami taszigálja a hátukat.
Fráňa Šrámek: A test