A legkisebb hang

Mostanra Viktória, a bájos kicsi lány már 11 hónapos. Mi sem tűnt természetesebbnek, mint a családról beszélgetni Lantos Borbély Katalinnal.

* 19 évesen ezt nyilatkoztad: »Férjnek biztosan cserkészt fogok választani, akivel lesz közös témánk, hasonlóan fogunk gondolkodni, tolerálni fogja, ha mondjuk hetekre elmegyek majd táborozni a gyerekekkel…« Így lett?

Végül is igen. Férjemmel Amerikában ismerkedtem meg 2008-ban. Egyetlenként Szlovákiából a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség által jutottam ki a tengerentúlra egy ottani magyar iskolatáborba, ahol óvodásokat tanítottam. Dávid ugyan Magyarországról, Százhalombattáról származik, de három évig Amerikában volt egyetemista, és ő is a táborban dolgozott azon a nyáron. Ott-tartózkodásom alatt váratlanul elvesztettük édesapámat, így három hét után haza kellett repülnöm, Dávid pedig hozta utánam bőröndjeimet. Ez volt a kezdet. Akkor ugyan mindkettőnknek volt párkapcsolata, Dávid visszament Amerikába, de a világháló segítségével tartottuk a kapcsolatot. Januárban azonban mindketten lezártuk korábbi kapcsolatunkat, és azóta együtt vagyunk. Szeptemberben már meg is tartottuk az eljegyzést, a lakodalmunk pedig a következő ősszel volt. Bő egy évig éltünk kettesben, Viktória 2011. december 28-án érkezett. Most én tolerálom azt, ha az apuka a cserkészfiúkkal elmegy napokra túrázni, sátorozni. Van, hogy Viktóriával ellátogatunk utánuk egy-egy táborba, tanyázásra.

* Örökké pörögtél, cserkészkedtél, kántorkodtál, koncerteztél, megváltoztatta mindennapjaidat az anyaság?

Emlékszem, május első vasárnapján, anyák napjára az anyukámnak ajándékoztam a háromhetes magzatról készült ultrahangos felvételt, akkor jelentettük be a nagy hírt. Az éneklést nem hagytam abba. A legutolsó koncertre december közepén került sor, december 26-án pedig még orgonáltam a tardoskeddi Szent István-templomban a nagymisén, másnap meg már mentem a kórházba. Kis Mátyást várt mindenki, a hasam formája alapján, és mondván, megszépültem. Én a vizsgálatok alkalmával szóltam, hogy nem szeretném tudni a baba nemét, legyen a szülésig titok. Pöttyikének, később Pocaklakónak szólítottuk. Így okozott nagy meglepetést Viki, aki állítólag tiszta apja. Már nyolc foga van, kopaszka, szereti a zenét, ütögeti a zongorát, és csupa mosoly. Februárban kezdtem újra koncertezni, átaludta a fellépést Vágfarkasdon a kocsiban, mint egy kis angyal. Ha messzebbre utazunk, például Kassára vagy Nyíregyházára, akkor Dávid szabadságot vesz ki, hogy velünk jöhessen. Vikit visszük mindenhová magunkkal, hiszen még szoptatom. Igyekszünk mindent az ő igényeihez igazítani, ésszerű határokon belül. Legutóbb Ipolyságon jártunk vele az Országos akadályverseny és métabajnokságon, ott kézről kézre járt a fiatalok között, akik úgy láttam, hogy nagy örömmel fogadtak egy ilyen kis jövevényt. Jó látni, hogy vannak olyan fiatalok, akik fogékonyak ebben az irányban is. Sokszor azonban nem működhetne mindez jól segítség nélkül, gyakran számíthatunk a nagymamákra, dédire, és ha kell, a barátnőkre is.

Egyszóval Viki nem hátráltat bennünket semmiben, sőt, most épp a következő gyereklemezünk felvételére készülünk, a címe Utazás a világ végére és vissza, Morc kapitány legújabb kalandjai. A Szlovák Kulturális Minisztériumtól kaptunk támogatást, így az Egyszerű ez című első albumunkat is újra kiadhatjuk.

* Mi a helyzet az operaénekléssel?

Elvégeztem az opera és operett szakot is, most musical szakon tanulok, hogy ne essek ki a gyakorlatból. Ilyen módon folytatom a tanulmányaimat, ami számomra igazából gyakorlást, énekórákat jelent; ezt nem úgy kell elképzelni, mint a klasszikus iskolát. A nagy kedvenc azért mindig is az opera marad. Hetente egyszer vagy kétszer utazom Pozsonyba, oda is viszem magammal Vikit, ami kifejezetten hasznos, hiszen ott tiszta szlovák környezettel érintkezik, és így megtanul szépen szlovákul is. A férjem kizárólag angolul beszél vele, én magyarul, igyekszünk tudatosan két-, lassan háromnyelvűnek nevelni őt. Nehéz, mert következetesnek kell lenni. Szeretnénk, ha idővel megtalálná a hangot mind a magyar, mind pedig a szlovák barátaival. Ez, valamint az angol nyelv tudása a mai világban már nagyon fontos az érvényesüléshez. Mi most mindezt megadhatjuk neki, ezért nem szeretnénk elmulasztani.

* Legutolsó díjad a tardoskeddi Szent István-napok szignálzenéjéért vehetted át. Zenét is szerzel?

Igen, ez nagy megtiszteltetés volt számomra, mindig nagy öröm, ha az ember teljesítményét a szülőfalujában is elismerik. Tulajdonképpen csak a Tardoskeddi templom körül kezdetű népdal motívumait dolgoztam fel, ezt talán még nem lehet zeneszerzésnek nevezni, de egyszer-egyszer ezen a téren is kipróbálom magam. Nekem a fő profilom az éneklés, de akad olyan pillanat a Kicsi Hangban is, amikor a fülem súg, hogy a dallamon változtatni kell.

* Korábban hangoztattad, hogy nagy családot szeretnél. Most is így gondolod?

Kislány koromban mindig azt mondtam, hogy kilenc gyermeket szeretnék. Abban a pillanatban, amikor az érsekújvári szülészeten világra jött a lányom, ott rögtön azt mondtam: jöhet a következő. Most is úgy gondolom, amint jön az újabb családtag, nagyon fogunk neki is örülni. A legnagyobb álmom, hogy ikreim legyenek. Vannak ikrek a családban, úgyhogy ki tudja…

* Emlékszem, anyukád nagyon féltett ettől a pályától, épp azért, mert nem tartotta összeegyeztethetőnek az anyasággal. Sikerült őt mára meggyőznöd?

Ahogy látom, most Viktória feledteti minden korábbi aggodalmát. Látja ő is, hogy ha egy kicsit nehezebben is, de eljutok a koncertekre. Én hiszek abban, hogy meg lehet találni az arany középutat mindenben, és a gyermekvállalás nem gátja az ember karrierjének. Az biztos, hogy mértéket kell tartani, de egyelőre úgy látom, ha lenne lehetőség, kétszer ennyi koncerttel is elbírnék. Az én munkaidőm rugalmas, és hála Istennek nagyon sok időt tudok együtt tölteni a kislányommal, és azt látom, hogy ha fellépésekre magammal viszem őt, mindenki segít, sokkal inkább, mintsem hogy neheztelne rám Viktória miatt. Nagy segítségem a férjem, ahogy már említettem, de hálával tartozom az édesanyámnak, aki amikor csak teheti segít, akárcsak a 72 éves dédimama. Amikor Tardoskedden tartózkodunk, finomabbnál finomabb levesekkel kényezteti Viktóriát, aki már ízlelgeti az ételeket az anyatej mellett.

Természetesen kicsit más az elképzelése a másik generációnak, hát még a harmadiknak, de tolerálják és elfogadják a mi döntésünket, s nem szólnak bele a gyermeknevelésbe, inkább csak tanácsolnak.