A kabócák földjén

Első állomásunk Európa egyik leghíresebb és leggazdagabb miniállama, Monaco. A luxuson túl az óváros kacskaringóin bepillantást kapunk a hercegség gazdaságfilozófiájába, környezettudatosságába is. Mivel igencsak szűkös terület áll a rendelkezésükre, azt igyekeznek a legjobban kihasználni, föld alatt és ég felé terjeszkedve, gondosan ügyelve a zöld területek megtartására. Az élővilág megőrzése, csodálata szinte családi hagyomány itt, ahol az I. Albert által alapított oceanariumban megcsodáljuk a tengerek és óceánok végtelenül gazdag világát. A látogatási útvonal utolsó állomása a cápasimogató, igazi élmény kicsiknek és nagyoknak. Sétálva a zöldellő utcákon, az arborétum egzotikus növényei között magával ragad az azúr tiszta kékje. Csillogásához semmi sem hasonlítható, beragyog mindent, elfedez, csak én vagyok, és végtelen kék.

Provence szívében

Nizzában csak felemelt fejjel tudunk járni, szemünket nem engedi szabadjára a kockafej, a város egy-egy homlokzatába rejtett rejtvény, melyek megfejtéséért nem kevesebb a jutalom, mint a bölcsek köve vagy éppen az örök élet titka. Elbűvöl a város átalakulása. Épp jókor érkeztünk: a virágpiac kellemes pubok sorává válik, kezdődik az estebédi pezsgés.

Antibes-ból csupán visszapillantva merenghetünk a nem is oly távoli Nizza angol sétánya felé, mely építésekor, közel egy évszázaddal előtt az első volt a maga nemében Dél-Franciaországban. Antibes az első állomásunk, ahol valami elér abból a bizonyos provence-i idillből: macskaköves kis utcák, Picasso-múzeum, eleven színek, sikátorok. Maradnék még.

Másnap utunk a 2000 éves csodához vezet: A Pont du Gard történetét ismerjük meg. Okos nép volt a római, értett az építkezéshez, királyokat és rendeket túlélő vízvezetékrendszerek megalkotásához; ezek ma is hirdetik letűnt koruk bölcsességét.

Miután megsimogattuk Nimes-ben a szerencsét hozó krokodilus orrocskáját, és túl vagyunk a kötelező látnivalók során, mint az amfiteátrum vagy a Maison Carrée, továbbutazunk Arles-ba. Kerengünk egyet Szent Trophime vendégeiként, majd alaposan szemügyre vesszük a katedrális homlokzatát, mely méltán került be a világörökségbe. Óva int a helytelen élettől, az ördöggel való paktálástól, hacsak nem akarunk olyan fájdalmas arccal, láncra verve masírozni a pokol felé, mint az ördög cimborái a katedrális ajtaja felett. Helyette a homlokzat másik oldalát érdemes példaként tekintenünk: a mennybe vezető utat.

Arles szívében, egy kis étterem ablaka előtt perceket időzöm. Kék zsalugáteren kis fekete táblákon elegáns frank betűk kacskaringóznak. Az ablakban ízlésesen elrendezett fűszernövények, a háttérben kovácsoltvas és kis lámpások. Megérkeztünk, itt vagyunk. Provence szívében. Kellemes dallamként olvadnak össze a finoman kiejtett francia szavak, tüdőnket átjárja az ínycsiklandó déli ételek és fűszerek utcára kicsámborgó illata és az utcai árusok elmaradhatatlan kelléke: a valódi provence-i levendula.

Egy életben egyszer kevés

A lelki töltet után szellemben is feljebb lépünk, bejárjuk az avignoni püspöki palota minden zugát. Több évszázados köveken lépdelünk, egész lakosztályokat elborító freskókban keressük a pápai hatalom egy-egy elrejtett jelét, titkos történetek mesélőit, mítoszok megelevenítőit. Időutazáson veszünk részt visszarepülve a hídpénzszedők és fahidak világába, ahol elindult, kiteljesedett, mára pedig a pápai hatalom egyik legismertebb jelképévé vált az avignoni pápai palota, számos harcot, küzdelmet maga mögött tudva.

A rousilloni okkerbányában belépünk a vörös birodalmába. A közhiedelemmel ellentétben a saját szemünkkel látjuk, hogy az okker nem csupán az általunk sárgaként megnevezett színt jelöli, hanem egy egész palettát, a mély élénkvöröstől a finom, majdnem a tojáshéj színárnyalatáig. A város elbűvölő nyugalma, okkerszínű, szőlővel vagy borostyánnal befuttatott házai, hangulatos, mediterrán éttermei, alig fél méter széles lépcsős, egymásba nyíló sikátorai csak tovább mélyítik a pillanatot: olyan nyugalom járja át a lelket, mint még sosem. Látva a várost és a bányát körbeölelő hatalmas dél-franciaországi hegyláncok vonulatait, a photoshopot megszégyenítő felhőtlen kék eget, valóban azt érzem, amit alkalmi francia lelki társam, Voltaire is megfogalmaz halhatatlan művében: ez valóban a létező világok legjobbika.

Ez az érzés csak tovább fokozódik Provence fővárosában, a neves francia festő, Cézanne városában, Aix-en-Provence-ben, ahol az utcákon a nagy előd nevével lépten-nyomon találkozunk. A francia védjegynek számító halványkék spaletták országába érkezünk, képtelen vagyok betelni velük. Megcsíp a francia művészet, gasztronómia, kultúra, kifinomultság és előkelőség érzése, örömmel adom át neki magam. Ha gasztronómia, akkor nem hagyhatjuk ki a Saint-Rémyi olívaolajfarmot, ahol megtanuljuk az olajkészítés csínját-bínját. Köszöntőajándékunk olajbogyónak álcázott csokoládé. Már ezzel megnyert a birtok tulajdonosa. Körbevezet birodalmában, belekóstolunk az olívabogyóból készült legkülönlegesebb olajokba és pástétomokba. Nem tudunk vásárfia nélkül eljönni. Kifelé jövet még egy utolsó pillantás az olajfák szépen ápolt soraira, ők a táj őrzői.

Élvezni a kabócák énekét

Utolsó napunk sem kevésbé élménydús. Cannes-ban a hírességek sétányán szemrevételezzük a csillagok kéznyomait, még ha áttételesen is, kezet fogunk Sylvester Stallonével vagy egyik nagy kedvencemmel, Meryl Streeppel, persze Angelina Jolie keze nyomát sem vetjük meg. Eljátszunk híres alteregónkat felsétálva azon a bizonyos lépcsőn. A cannes-i filmfesztivál útvonalán járunk. Pár száz méterrel arrébb pedig a zsibvásár kincsei között merülünk el. A gyűjtők mennyországába értünk: van itt mindenki ízlésének megfelelő portéka. Én sem tudom megállni, egyik kedvenc könyvem a Le petit prince, így kis herceges bélyeggel térek haza.

A gyűjtők mennyországa után megérkezünk a nőkébe. Grasse, Fragonard parfümgyár. Bár még sosem jártam itt, úgy érzem, hazataláltam. Ezt nagyban segíti idegenvezetőnk, akiről a gyárlátogatás megkezdése után nem sokkal kiderül, hogy magyar, így magyar idegenvezetést kapunk a parfümök csodálatos világában. Az egyetlen rossz hír, hogy a Fragonard nem forgalmaz külföldre, csupán 8-10 franciaországi boltjában kaphatók a nagy múltú parfümgyár termékei. Nincs más választás, vásárolni kell. Ki tudja, mikor járok legközelebb erre?

Utolsó provence-i állomásunk ismét a Côte D’Azur-ön van, nem kis örömömre. Újra elmerülhetek a francia Riviéra kék csodájában. Èze-Village középkori kis erődítményébe látogatunk, és egészen a csúcsra felmegyünk, a kaktuszkertbe. Utunk keskeny, szinte csak egy embernek elegendő, egymásba vesző kis utcácskákon vezet. Szikrázó napsütés, alattunk a végtelen tenger, körülöttünk egzotikus kaktuszok, felettünk a kéklő ég. Meseországban járunk. Le is heveredek egy napozóágyra, élvezem Isten alkotó gazdagságát.

Hazafelé messziről megcsodáljuk Hannibál, a pun vezér diadalívét, kilométerekről is monumentális. Megvan a következő látnivaló, amiért még vissza kell jönni, tovább élvezni a kabócák Provence csodáiról szóló énekét.