Otthonában serlegek, érmek tömege, melyek mind arról tanúskodnak, hogy a Nagyölveden élő Méry István rendkívül sikeres galambász. Sőt, egyike az ország legjobbjainak. Minden szavából süt a postagalambok iránti rajongása. Feleségére, Editre is átragadt ez a szenvedély, együtt várják haza a madarakat a versenyekről, együtt izgulnak, együtt örülnek a jó eredménynek.
István mindent tud a galambokról, a versenyekről, a szükséges technikáról. „Harmincegy éve kezdtem versenyezni, amikor beléptem a farnadi galambászegyesületbe – meséli. – Eleinte nem voltam sikeres, örültem, ha egyáltalán hazataláltak a madaraim, néha több nappal a verseny lefújása után. Ez csak akkor változott meg, amikor egy érsekújvári tenyésztőtől, Jansen galambpárt vásároltam, sikeres szülők leszármazottait. Ezekkel aztán rögtön az élre ugrottam. Azóta is sikerül minden évben az élvonalban teljesíteni mind kerületi, mind országos szinten. A tenyésztés során igyekszem a díjazott példányok vérvonalát továbbvinni, de nem törvényszerű, hogy az utódok is sikeresek lesznek. Amikor a galambok eldobják a második evezőtollukat, már viszem őket tréningre. Először a szomszéd faluból kell hazarepülniük, majd egyre távolabbról. A versenyek előtt naponta röptetem őket, reggel és este.”
Hogy talál haza a galamb?
Erre a kérdésre nem ismerjük a választ. Legtöbbször az marad az otthona, ahol kikelt, de ha a gazda jó körülményeket teremt, a máshonnan vett madár is egykettőre megszokja az új dúcot. Volt olyan fiatal galambom, amelyik csak pár hétig körözött a ház körül, majd júniusban nyoma veszett. Csak a következő év márciusában tért haza – valaki fogva tarthatta –, ám ahogy kiszabadult, annyira erős volt az otthon hívása, hogy hazarepült. Kiváló versenygalamb vált belőle.
Lehet a madarat valamivel siettetni hazafelé?
Ez attól függ, mennyire vonzza őt az otthona, de hatással van rá az időjárás, a kondíció és az egészségi állapot is. Prágából több galambom is hazaért három órán belül. Az is tény, hogy a galamb szeret csapatban repülni, és ha nem válik ki idejében a csapatból, akár 50–100 kilométeres kerülőt is tehet. Emellett rengeteg veszély leselkedik rájuk a versenyek alatt: lelövik, ragadozó madarak prédájává válnak, szélsőséges időjárásnak esnek áldozatul, valaki befogja őket.
Költséges sportnak tűnik a postagalambok versenyeztetése.
A megfelelő élethely kialakítása, a madarak élelmezése, a vitaminok, az állatorvosi ellenőrzések bizony megterhelik a családi kasszát. De még ha ez volna minden! Az egyesületi tagdíj, a gyűrűk, csipek, digitális óra vásárlása, a növekvő nevezési díjak, a benzinköltség, ezek mind komoly kiadások. De vállaljuk, mert szeretjük.
.
Gyerekkori hobbiból nőtte ki magát ez a szenvedély?
Így igaz. Mióta az eszem tudom, voltak galambjaim. Tízéves lehettem, amikor a szünidő alatt nagyanyám libáit őriztem reggel hattól este hatig, és ezért a két hónapos munkáért 25 koronát kaptam tőle. A pénzen rögtön két gatyás, felfújt begyű galambot vettem – hú, de szépek is voltak! –, így az ölvedi búcsúra már nem is maradt pénzem, de nem bántam. Azt viszont igen, hogy voltak olyan galambjaim is, amelyek átköltöztek ide a faluba egy idős bácsihoz, aki szintén tartott galambokat. Ekkor ő ezt tanácsolta: „Hozz, fiam, a temetőből egy öreg fakeresztet, ha abból csináltatsz a galamboknak ülőkét, azok többé el nem mennek tőled.” Hát csak tudja az öreg – gondoltam, és a legnagyobb titokban meg is próbáltam elhozni egyet, de a temetőkapuban rám ripakodott egy aggastyán: „Ebadtája, nem teszed le azonnal!” Hát így esett, hogy a mai napig nem tudom, hogy a régi temetői keresztből ácsolt ülőke hatásos-e a galambok otthon tartására.
Most pedig essen szó a legfényesebb eredményekről.
Hogy eredményesek legyünk, részt kell venni lehetőleg minden versenyen. Az egyáltalán nem elég, ha egy madár hazaérkezik, mivel csak az első 20 százalék kap pontot. Például háromezer galambból hatszáz. 2007-ben az én galambom nyerte a legjobban teljesítő galamb címet szuperhosszú távon, azaz 800 km felett. Ehhez az kellett, hogy többször teljesítse jó időn belül a távot. Jól szerepelt többek között a belgiumi olimpián is. Ezzel az eredménnyel nyerte el a zsolnai kiállítás első díját, maximális 100 ponttal. 2012-től 2016-ig öt egymást követő évben lettek elsők a galambjaim fiatal galamb kategóriában (ESO mláďa). Négyszer lehettem kerületi bajnok fiatal galambokkal 2014 és 2017 között. 2012-ben részt vettem a londoni olimpián, két galambot küldtem oda. Ez egyhetes nagyon nehéz verseny volt, rengeteg veszteséggel. Szívdobogva vártuk őket haza a párommal 1500 km távolságból. Meg is érkezett mindkettő, sőt az egyik országos 9. helyezést ért el.
A maratont 2013-ban kezdtem, és rögtön az első évben a legjobban teljesítő galamb az enyém lett az országban. 2015-ben elnyertem a Szlovákia Nagymestere (Generálny majster Slovenska) címet, mivel galambjaim mind a három versenyben a legjobbak voltak. A Maraton Klubban mondták: ilyen még nem is történt, hogy ugyanaz a három példány élben megrepüljön minden versenyt. A maratoni versenyek egyébként sokkal nehezebbek, mint a belföldi egynaposak. Már szerdán délután kamionba rakjuk őket, és pénteken 13 órakor engedik szabadon, például Aachenből, Brüsszelből, Kielből, s még aznap 5-600 kilométert repülnek. Itt bizony nem mindegy, milyenek a galamb tulajdonságai, hogy este tízig repül-e, vagy nyolckor már leül a templom tetejére, és csak késő reggel kap szárnyra.
Tavaly országos első lett a galambom fiatal galamb (ESO ročiak) kategóriában. Ugyanez a közép-európai kiállításon 9. lett 10 ország 30 galambjából. Sikeres volt a 2017-es év, mert galambjaim hétszer értek el kerületi első helyezést: négyszer az idősebbek, háromszor a fiatalok.
Bokor Klára
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.