A Facebook-ismerősökről

A legnagyobb közösségi háló. Egyetemistáknak készült, de ma már a kedvenc kutyusunknak is adatlapja van. Hét éve működik, hihetetlen sikerrel. 750 millió tagot számlál, és használóinak száma napról napra rohamosan növekszik.
De bármennyire szépnek és hasznosnak látszik is ez a 21. századi találmány, néha kétségeim támadnak. Van jó és rossz oldala is, ám az utóbbi mintha túlsúlyban volna. Első negatívumnak itt vannak az ismerősök. Jobb esetben valaki akkor jelöl be egy másik személyt, ha már legalább egyszer beszélt vele. De olyan felhasználó is akad, aki fanatikus ismerősgyűjtő. Nemcsak azt jelöli be, akit tényleg ismer, hanem azt is, akit egyszer látott, esetleg köszönt neki, sőt némelyek a soha nem látott ismerősök ismerőseit is előszeretettel felkérik barátjuknak, hogy minél többen legyenek. Mint egy hadsereg. Csak itt a kommikért és like-okért folyik a harc, és aki keveset gyűjt, elesik, társadalmilag halott lesz. A való életben hány barátunk, ismerősünk van? Egy-két ezer biztosan nincs. Ez az elfajzott új emberi csoport a születésnapunkra köszöntőt ír, de ha az utcán elmegy mellettünk, köszönni nem akar.
Csak pár perc ezen az oldalon, és máris tudunk mindenkiről mindent. Némely ismerőseink az összes lépésükről beszámolnak. Az üzenőfalakra még azt is kiírják, hogy mikor mennek el dohányozni. De őszintén: ez kit érdekel? A képekről nem is beszélve. Életük minden pillanatát megörökítik, és okostelefonjaikon keresztül azonnal feltöltik a Facebookra. Láthatjuk, hogy egy barátunk milyen kávét ivott, vagy megnézhetjük a fürdőszoba-berendezést a tükörből mobiltelefonnal fényképezgető fiatalok által. Csak egy gond van, amiről a „fotómesterek” talán nem tudnak. A képek, amelyek felkerülnek az internetre, nemcsak a szolgáltatórendszerében maradnak meg, hanem minden egyes kedves ismerősnek, aki rákattint, a számítógépében is: a merevlemez megőrzi egy bizonyos ideig, s roppant egyszerű programok letöltésével könnyen újra előásható és elmenthető. Még akkor is, ha az eredeti felhasználó már törölte az adatlapjáról, számítógépéből. Azt tanácsolom, jól gondoljuk meg, hogy mit írunk ki, és mit töltünk fel az ilyesféle oldalakra, főleg ha valóban olyan „barátaink” vannak, akiket a valóságban nem ismerünk. Sohasem tudhatjuk, mire használják fel a képeket vagy az információkat, amelyeket ország-világgal megosztunk. Csak az legyen a Facebook-oldaladon, amit a homlokodra is kiragasztanál!