A család nagy ünnepe

Ezekben a napokban egyházközségeinkben első szentáldozásra került s kerül sor. Felejthetetlen találkozás ez Jézussal: az ember úgy emlékszik rá, mint élete egyik legszebb napjára.

Ezekben a napokban egyházközségeinkben első szentáldozásra került s kerül sor. Felejthetetlen találkozás ez Jézussal: az ember úgy emlékszik rá, mint élete egyik legszebb napjára. Az Eucharisztia, melyet Jézus szenvedésének és halálának előestéjén, az utolsó vacsorán alapított, az Új Szövetség egyik, mégpedig legnagyszerűbb szentsége. Benne az Úr a kenyér és a bor színe alatt a lélek eledelévé lesz. A gyermekek első alkalommal ünnepélyesen veszik magukhoz, ettől kezdve meghívásuk van arra, hogy a lehető leggyakrabban magukhoz vegyék, s így bensőséges barátságban maradjanak Jézussal.
Aki tehát áldozni szeretne, annak számára mintegy kötelező is, hogy a liturgia kezdetétől jelen legyen a templomban, a pappal együtt lépjen rá a fölfelé vezető útra, részese legyen a szent Bemenetnek: máskülönben hogyan is remélhetné, hogy elér a mennyei oltárhoz, s hogy fokozatosan megszerzi a szentáldozáshoz méltó belső összeszedettséget és nyugalmat? Az első és legalapvetőbb előkészület tehát maga a templomi szertartás.
Szent ez a hely, ahol állsz – mondja Mózesnek a csipkebokorban az Isten. Szent ez a hely, ahol álltunk. Istennek lefoglalt, a hétköznapi használatból kivett, szent hely a templom, ahol az első szentáldozás történt. Isten és ember különlegesen feldíszített találkozóhelye. Századok bölcsessége, az egyház hite, szeretteink, őseink imája építette, tette olyanná, amilyen most. Nekünk különösen kedves. Olyan ez, mint a szerelmesek találkahelye. Örömmel jövünk égi kedvesünkhöz. Ő adta itt a keresztségben a lelki életünket. Nevelt és nevel szertartásaival. Formál és erősít szentségeivel.
A szentáldozásnak feltétele a keresztség: ez az első és üdvösséghez legszükségesebb szentség. A keresztség nagy esemény. Az egyház első századaiban, amikor felnőttek vették föl a keresztséget, a szertartás az Eucharisztiában való részvétellel és azzal az ünnepélyességgel zárult, mely ma az elsőáldozást kíséri. Amikor kezdték a keresztséget egyre inkább újszülötteknek kiszolgáltatni, az ünnepélyes alkalom mindinkább az elsőáldozás napjára helyeződött át. A katolikus családokban felnövő fiúk és lányok jól ismerik ezt a szokást: az elsőáldozás nagy családi ünnep. Ezen a napon az ünnepelttel együtt általában magukhoz veszik az Eucharisztiát a szülők, a testvérek, a rokonok, a keresztszülők. Az elsőáldozás napja nagy ünnep a parókiákon is.
Mintha ma volna, úgy emlékszem, amikor velem egykorú társaimmal először áldoztam falum templomában. Az eseményt családi fotókon szokták megörökíteni, nehogy feledésbe merüljön. Amikor időként előkerülnek a fényképalbumok, ismét megelevenedik azoknak a pillanatoknak a légköre, az ember újra fölidézi azt a tisztaságot és örömöt, melyet azzal a Jézussal való találkozásában élt át, aki szeretetből lett az ember Megváltója.
Az áldozás után Jézus nem hagy egyedül. Amit az apostoloknak mondott, nekünk is szól, egyháza mai tagjainak: „Veletek leszek mindennap, a világ végéig!”

A szerző görög katolikus lelkész

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?