A bajnok nagy útra készül

Ő a legjobb. 2010 őszén, amikor Schavel Dávidról írtunk, Barbara Bilkovičovával a standard táncokban második volt. Időközben bajnokká avatták.

Egy lélek sincs még a táncstúdióban, partnernőjének elfoglaltsága van, Dávid egy szál maga várakozik. Lezseren, kisfiúsabb frizurával, mint a versenyeken; az ott készült felvételeken hátranyalt hajjal alig ismerni rá. De így kell lennie, a rend így kívánja.

* Mi történt az elmúlt másfél évben? Mennyire volt sikeres?
Öt éve táncolunk együtt, 2010-ben kezdtük utolérni az előző bajnok párost. Mind megnyertük azokat A felmenő csillagok elnevezésű versenyeket, amelyeken elindultunk, s a világranglistán megközelítettük a top 50-et, még épp befértünk, így az első köröket nem kell táncolnunk. Ez úgy szokott lenni, hogy csillagot kapunk a nevünk mellé, vele jelölik a kiemelt párokat. Tavaly az volt a cél, hogy mi legyünk a bajnok, az akkoritól mindent elvegyünk, amit csak lehet. Egy éve márciusban sikerült, s még az első félévben meg is előztük őket – 37–38.-ok lettünk a világranglistán, ők pedig kiestek az első ötvenből. Utána arra ügyeltünk, hogy tartsuk a helyezést, viszont az Eb-n és a vb-n nem szerepeltünk túl jól. 2010-ben sokkal jobban sikerült, mindkétszer bejutottunk a negyeddöntőbe. Idén pedig már az a tét, hogy a 20. hely közelébe kerüljünk. Közben megoperálták a térdemet, a meniszkuszomat kellett eltávolítani, mert szilánkosra tört. Edzésen nem fáj, de ha sétálok, mindjárt szúr, vagy ha naponta több órát tanítok, tudatja, hogy még nincs teljesen rendben. Idejében műtöttek, mert júliusban úgy sincs verseny. Két hónap a szünet, ezenkívül még a január, a többi tízben átlagosan tíz verseny van – hosszú az idény. De a szünetet is kihasználjuk, sőt még intenzívebben edzünk. Év közben nincs sok idő: utaznunk kell a versenyekre és a tanítványainkkal foglalkoznunk.

* Nemcsak itthon élveztétek a sikert, már külföldön is berobbantatok az élvonalba.
Hollandiában, 2010 májusában megnyertünk az első külföldi versenyt, s párszor döntőbe is jutottunk. Előzőleg 31-szer álltunk rajthoz, tavaly néggyel kevesebbszer a térdem miatt. Úgy tűnik, hogy idén rekordot döntünk: márciusig nyolcszor indultunk, pedig januárban szünetet tartottunk.

* A versenytánc sport, eredményekkel mérhető. Megfelel a saját elvárásotoknak a fejlődés, vagy azért kritikus szemmel nézve még mindig van min csiszolni? Ki a szigorúbb kettőtök közül?
Van azért mit javítani. Ebből a szempontból a partnernőm szigorúbb – az edzéseken és a versenyeken nyújtott teljesítmény szempontjából is. Én talán hamarabb megelégszem vele, ő inkább nem. Az edzés folyamán úgy van, hogy én sosem vagyok elégedett vele, ha megdicsérem, az három másodperc, utána már jön a de.

* A verseny után megbeszélitek, mi volt jó, és mi nem?
Így nem szoktunk konzultálni, örülünk az eredménynek. Ha jó volt, konstatáljuk, hogy ma jó napunk volt, ha rossz, azt bővebben kifejtjük, de csak azokat a tényeket, amelyeket mi tudunk befolyásolni: ilyen a ruha, smink, haj, művészi kivitel.

* Nemrégiben óriási sikert arattatok az egyik figurával – mélyhajlásban a partnernőd szinte a parkettot éri. Eredeti, csak a tiétek? Még nem lopta el valaki? Mert a műkorcsolyában ez gyakori.
Az edzőm, aki szintén táncolt, komponálta a programba, ezt már a táncosok ismerik, így inspirálódnak. Nekünk még nincs igazán egyedi elemünk – az edzőmre bízom a koreográfiát –, ilyet csak a nagyok mutatnak. S ha tetszik, sikeres, a többiek másolják. * Érdekes, hogy csak standard táncokban versenyzel, viszont latin táncokat tanítasz.
Nemcsak versenypárokat: bárki jelentkezhet, aki mondjuk, egy esküvő előtt meg akar tanulni. Ligetfaluban csak fiatalok járnak, de itt régebben működik az iskola, felnőtt meg velem egyidős párok is vannak. A szlovák tánciskolák a gyerekekre és fiatalokra alapozódnak, az olaszok és a németek az idősebbekre. A pozsonyiaknak épp ebben az iskolában van a székhelyük.

* Az utánpótlás között akadnak ügyesek, tehetségesek. Kineveled magadnak az ellenfeleket?
Nem, elég nagy a korkülönbség. Előttem még négy-öt év áll: esetleg harmincéves koromig táncolok, tovább biztosan nem. A növendékeim 14-15 évesek; mire húszévesek lesznek, én már befejezem. S egyelőre nagy köztünk a teljesítménykülönbség, nem hiszem, hogy utolérnének. Az idei címvédés után a két évvel ezelőtti ellenfeleink bejelentették, hogy befejezik. Partnernőmmel megbeszéltük, hogy a dobogó harmadik helyezettjeivel szemben nagyon nagy a szintkülönbség. Főleg a dinamika – ez a jó tánc feltétele – terén magasodtunk ki a mezőnyből. A bajnokságot követően egy héttel Poprádon tiszta egyesekkel vittük el a Szlovák Kupát. A bajnokságon négy táncot nyertünk az ötből, a slowfoxot veszítettük el. Meg is lepődtem, mert az egyik legerősebb táncunk. Azt vártam, hogy inkább a bécsi keringővel történik ez; érzem, hogy az nem annyira az enyém. Legközelebb a tangó és a quickstep áll hozzám, ez a közönség kedvence is, sok pár jelezte, más városokból is, hogy velünk akar edzeni – a tangó végett. Mert egyedi, más, mint a többieké.

* Hallom, hogy nekivágtok a világnak, nagy útra készültök.
Mivel megnyertük a Szlovák Kupát, neveztek bennünket a világkupára, amely októberben Hongkongban lesz. Először fogunk Európán kívül táncolni Barbival. A bajnokságról pedig az első két helyezett utazhat a világbajnokságra – ezt decemberben Melbourne-ben rendezik. Akkor ott épp nyár lesz. A repülőjegyet, szállodát még nem intéztük, várunk – szponzort kell keresnünk, mert nagyon sokba fog kerülni. A szövetség támogat bennünket, de annyira nem, hogy nekem más dolgom ne legyen, csak a tánc.

* Ezek szerint még mindig »drága« gyermeke vagy a szüleidnek?
Sőt, még drágulok is... Tavaly akadt egy-két szponzori kisegítés, de nem olyan, hogy nekem ne kelljen törnöm a fejem, vajon miből fedezzük az utat. Az én fizetésem nagyjából mind arra megy el, de édeskevés, mert sok az edzőtábor, a felkészülésre pénz kell. Rengeteget felemésztenek az utazások, a szervezők csak a meghívásos versenyeken fedezik a költségeket, de azok általában nem nemzetköziek. Ott, ahol világranglistapontok gyűjthetők, mi fizetünk mindent, a bajnokságokon a szervező a szállodaköltséget állja, de a repülőjegy már a mi gondunk.

* Annak idején kiszámítottuk, hogy a teniszben egy gyerek évi felkészítéséhez körülbelül másfél millió koronára van szükség. Így ezt a luxust akármelyik szülő nem engedheti meg magának, mert a befektetés jóval később kezd csak megtérülni, ha egyáltalán megtérül – esetleg csak a legjobbaknál.
Visszajön, de csak akkor, ha befektet az ember – mondjuk, nyit egy iskolát, vagy hasonló módon. De nem biztos, hogy aki kiváló táncos, jó edző is.

* Te szeretsz edzeni?
Igen. Amikor tehetségesek, látom, hogy van haladás, minden szavamat figyelik, van foganatja annak, amit mondok. Egyébként tavaly Kanadában is voltam tanítani; először mentem egyedül Európán kívülre. Az edzőm jár oda rendszeresen, s mivel mi Barbival vagyunk a legeredményesebb tanítványai, az ő megbízásából mentem helyettesíteni egy hétre Torontóba. Nagyon kellemes volt, egy idősebb házaspár gondoskodott rólam. Hoztak-vittek, megmutatták a várost, a Niagara-vízesést. Többről szó sem lehetett, a mesterem már így is csóválta a fejét, hogy a hat nap kiesés sok.

* A táncon kívül manapság még mindig nem nagyon fér semmi az életedbe?
Amíg táncolok, biztosan nem: délelőttönként edzés, aztán egy kis szünet, délután pedig kezdünk tanítani – ez általában estig tart –, majd folytatjuk az edzést. Napi tizenkét óra csak a táncé. A péntek általában az utazásé.
* Ha minden optimálisan alakul, mi lenne az, amivel az esztendő végén elégedettek lennétek?
Április végén a koblenzi Európa-bajnokságra összpontosítunk, majd a világkupa és az év végi decemberi világbajnokság a tét. Ez a három nagyon fontos, attól eltekintve, hogy a világranglistán is illene előre lépni.