450 éves gyülekezet a Rima partján

Rimaszécs neve hallatán sokaknak az egykori mezővároska jut eszébe, ahol valaha híres marhavásárokat tartottak. A rimaszécsi és felsőlendvai Széchy család ősi birtoka, a történelmi Gömör megye „alsóbb régiójának” egyik központja, így járási székhely is volt. A szebb napokat megélt Rima-parti település manapság mind kevésbé emlékeztet a dicső múltra. A csaknem kétezer lakosú község egyre nehezebben viselhető terheket cipel. Esettsége a fekvésén túl abból a tényből is adódik, hogy lakosságának legalább hatvan-hetven százalékát romák alkotják (arányukat csak felbecsülni lehet, hiszen egy részük magyar nemzetiségűnek vallja magát), s ez bizony meglátszik a falu állagán. Az egykori, mezővárosokra jellemző, széles főutca mentén lelakott házak sorakoznak, s látható, hogy a pozitív összkép fenntartása emberfeletti erőket igényel.

Bizakodva
A legutóbbi népszámláláskor, tíz esztendeje Rimaszécsen 335 lélek vallotta magát reformátusnak. A gyülekezeti tagok száma napjainkban kétszáz-kétszázhúsz körüli, az istentiszteletekre körülbelül tíz százalékuk jár. Orémusné Basa Ilona, a gyülekezet lelkipásztora mégis bizakodó: „Jézus meggyógyította a tíz leprást, és egy jött vissza megköszönni. Ez a tízszázalékos arány mindig végigvonul a történelmünkön. Van, akinek szívügye, van, aki csak formaságból jár a templomba. Nagyobb ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor természetesen sokkal többen jönnek el” – mondja.
A tiszteletes tizenhat éve szolgál Rimaszécsen, beleértve a két filiát, Jénét és Zádorházát is. Férje, Orémus György Balogiványiban volt lelkész, ám mivel akkoriban nagy volt a lelkészhiány, több községgel együtt Rimaszécsre is beszolgált. Nyugdíjba vonulása után költöztek ide.
A bibliaórák iránt, sajnos, csekély igény mutatkozik; ennek oka leginkább az, hogy sokan járnak el munka után, késő este pedig – főleg az idősebbek – nem szívesen mozdulnak ki az otthon védelméből. Van viszont egy kiváló gyülekezeti énekkaruk. Nyolc esztendeje alakult Zádorházán, aztán a rimaszécsiek is csatlakoztak hozzá. A közös kórus természetesen emeli a liturgia fényét.
Rimaszécs teljes szervezettségű alapiskolájában a lelkész tanítja a hittant. Mind a katolikus, mind a református gyermekek nagy része részesül hitoktatásban. A négy és fél száz gyermekből kilencvenen – több csoportban – járnak reformátusra. Katolikusra többen, hiszen a községben több katolikus él. „A Biblia is azt tanítja, hogy mi vetünk, öntözünk, de a növekedést az Isten adja. Mi végezzük a dolgunkat, az eredmény az utókoré lesz.”

Nem integrálni, megérteni
S ezen a téren sem kerülhető meg a romák közösségi élete. Nt. Orémus György védelmébe veszi a cigányságot: „Esetükben, és ezt hangosan ki is mondják, két dolog fontos: a keresztelő és a temetés. Nem lehet őket hitetlenséggel vádolni, csak igyekezzünk megérteni őket. Nem ateisták ők, csak másként élik meg a hitet.” Orémusné hozzáteszi: „Talán nem kellene erőltetni azt a bizonyos integrálást. Az ő sajátos hitük nincs úgy letisztulva, ahogyan mi elvárnánk, ám ha valakit erőnek erejével be akarnak olvasztani, annak elvágják a gyökereit. Minden népnek más a kultúrája. Mi sem szeretnénk integrálódni, magyaroknak akarunk megmaradni. A cigány gyerekek közt – látom, hiszen oktatom őket – nagyon sok a tehetséges, ezt kellene segíteni, nem a beolvasztásukat. Inspirálni kellene őket, nem feltétel nélkül támogatni.”
A református templomot a kilencvenes évek közepén újították fel, nagyrészt gyülekezeti adakozásból. „A holland testvérgyülekezet is jó szívvel segített – teszi hozzá Orémus tiszteletes, hiszen akkor még ő volt a lelkipásztor. – Bár a parókia is rászolgált a felújításra, úgy döntöttünk, hogy előbb a templomot tesszük rendbe. Utána következett a radnóti nagy templom, azt is felújítottuk, a hollandok ott is segítettek.” A rimaszécsi gyülekezet következő munkája a parókia tetőzetének rendbe hozása volt, majd az egykori egyházi iskola épületének felújítása. Utóbbi napjainkban kisegítő iskolaként szolgál, helybéli gyerekek számára.
A rimaszécsi református gyülekezetnek egyébként a baráti hollandon kívül Nagyvárad újvárosi gyülekezetével van testvéri kapcsolata, az utóbbinak a tagjaival minden évben találkoznak. „Közös a sorsunk, talán ez köt össze bennünket szorosabban.” A kérdésre, hogy öregszik-e a szécsi gyülekezet, a tiszteletesnőtől meglepő választ kapok: „Nem öregszik. Sőt! Örömünkre szolgál, hogy az énekkar megalakulása óta egyre többen csatlakoznak hozzá. Akiket meg tudunk nyerni ennek az ügynek, agilisabb tagjaivá válnak a gyülekezetnek. Igyekszünk megújulni és feltöltődni. Az is örvendetes, hogy most kilenc konfirmandusunk van, ami ebben a kicsi közösségben reményteljesnek számít.”

Fóris Ferenc öröksége
A falu református temploma régebbi, mint a gyülekezet. Ezt a karzaton talált és megőrzött latin nyelvű felirat igazolja: AEDES SACRA DEO CREBRIS PVLSATA PROCELLIS. Magyarul: Az Istennek gyakori viharoktól vert szent hajléka. A piros színnel festett betűk az évszámot adják meg: 1457. A templom hátsó része tehát már akkor szent hajléka volt az Úrnak. Valószínűleg még a husziták idejéből való. A fallal körülvett templom eredetileg gótikus stílusban épült (egyes források szerint a husziták emelték), később kapott reneszánsz stílusjegyeket.
Maga a gyülekezet korán, a reformáció hajnalán alakult, elsősorban a szomszédos szepességi városokkal folytatott kereskedelemnek – az áru mellett az új eszmék is bejöttek Gömörbe –, valamint a külföldi egyetemekről hazatérő ifjak (Hagonyi Benedek, Rimaszécsi Demeter és a Szegedyek) által hozott új szellemnek köszönhetően. Már 1560-ban fennállt. Korai időszakának tanúja az 1580-ból származó úrvacsorai kehely is, amely a rimaszombati református gyűjteményben látható. Anyakönyve 1617-re megy vissza, tehát ekkor már rendes lelkésze volt a szécsi közösségnek. (A régi anyakönyv, sajnos, egy huszonöt-harminc évvel ezelőtti garázda betörés – vagy „tisztogatás” – folytán elveszett. Ami megmaradt, a beszterceradványi levéltárban található.) Az 1590-es években pedig már iskolája is volt, mert lelkésze menekülése után és távolléte alatt „az Schola-Mester Losontzi György, hol az erdő alatt, hol valamelyik kerten, hol a puszta paróchiában imádkozott velünk és olvasott előttünk.” E sorok a rimaszécsi reformátusok sorsát tükrözik, amely mindig is nehéz volt. Sokat szenvedtek a török megszállás 150 éve alatt; 1676-ban például a betörő oszmánok mindkét harangjukat elvitték. Azokra az időkre figyelmeztet a torony tetején lévő fekvő félhold is, amelyet vagy védelmül helyeztek el a leleményes elöljárók, vagy csak emlékeztetőül. A helyi prédikátornak sosem volt egyszerű az élete. 1673-ban innen idézték a pozsonyi vértörvényszék elé Otrokocsi Fóris Ferencet; gályarabságából szabadulva 1676-ban térhetett vissza gyülekezetéhez. Az ő sorsa aztán nagy kanyart vett, ám ennek taglalásába ne bocsátkozzunk.