Tíz év után megnyitják a brassói fellegvárat

Vasárnap

Tíz év zárva tartás után szeptemberben megnyitja a nagyközönség előtt a brassói fellegvárat az erdélyi város önkormányzata, mely átvette az erődítményt – olvasható az MTI oldalán.

Brassó önkormányzata a napokban vette át a város fölé magasodó értékes épületegyüttest a román pénzügyminisztériumtól, mely májusban mondott le róla a város javára. Az önkormányzat korábbi bejelentése szerint turisztikai és kulturális célra hasznosítaná a fellegvárat - írta a Brassó megyei román lap.

Allen Coliban polgármester úgy nyilatkozott, hogy első körben kitisztítják a várudvart a néhol méteresre nőtt növényzettől, majd az állagmegőrzési munkálatok következnek. Elkészítik a szakjelentéseket, majd engedélyért folyamodnak a művelődési minisztériumhoz, mivel a vár elsőkategóriás műemlék. A polgármester az ingatlan átvételekor úgy nyilatkozott, hogy az épületegyüttes jó állapotban van, a külső falak, a tetőzet megerősítésére van szükség és tatarozni kell, ami 1,5 millió lejbe (113 millió forint) kerül. Bejelentette, hogy a várat szeptemberben egy hétre megnyitják a turisták előtt abból az alkalomból, hogy Brassóban tanácskozik a Zöld Városok Fóruma. Az erődítmény jövőre nyílik meg véglegesen. A következőkben a restaurálásához szükség dokumentációt készítik el, a városvezetés a fellegvár hasznosítását a Brassó megyei önkormányzattal és a megyei múzeummal közösen tervezi.

A brassói fellegvár májusban az önkormányzat és a lakosság határozott kérésére került át a román állam köztulajdonából a város köztulajdonába, előtte Bukarest belügyminisztériumi célra tervezte hasznosítani. A város fölé magasodó erődítményről február közepén mondott le addigi tulajdonosa, az Aro Palace Rt. szálloda- és vendéglátóipari vállalat, mivel többéves pereskedés után a román legfelsőbb bíróság kimondta: az ingatlan az állam tulajdona és a pénzügyi tárcához kerül. A fellegvárat 1554-57-ben építették, majd egy tűzvész után 1618-ban újjáépítették. A kommunizmus idején a titkosszolgálat a Securitate börtöneként, majd levéltári lerakatként használta, utána középkori étterem és fegyverkiállítás működött benne.

(mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?