Az oroszok egyre rosszabbul fognak élni...de mi is

Vasárnap

A világ soha nem látott gazdasági szankciókkal sújtja Oroszországot abban bízva, hogy ha nem jutnak a pénzükhöz, nem utazhatnak külföldre, maguk az oroszok is Putyin ellen fordulnak.

Ivan Mikloš a második Dzurinda-, majd a Radičová-kormányban is pénzügyminiszter volt, 2016 és 2019 között pedig az akkori ukrán kormányfő, Vologyimir Hrojszman tanácsadó testületének vezetője. Úgy véli, a neheze még hátravan az oroszok számára, de számunkra is.

Az első gazdasági szankciókat még a Krím félsziget elfoglalását követően 2014-ben hozták Oroszország ellen, de ezek a jelek szerint nem voltak elég hatásosak.

Hatásosak voltak, mert az oroszok reális jövedelme a hivatalos adatok szerint is 11%-kal csökkent, független elemzések szerint ez a 15%-ot is meghaladhatja. A Nemzetközi Valutaalap szerint 1,5%-kal kisebb az orosz gazdaság növekedése, mint a 2014-es szankciók nélkül lett volna, de ez akár 2,5% is lehet. Azt elismerem, hogy a szankciók nem voltak eléggé elrettentőek, mert a Putyin-féle propaganda még mindig sulykolhatta az emberekbe, hogy ezek a gonosz Nyugat mesterkedései, és ennyi áldozatot meg kell hozniuk. A kérdés, mennyi áldozatot képes meghozni az orosz társadalom a semmiért, mert még ha Ukrajnát Oroszországhoz csatolnák is, az egyszerű orosz ember ezzel nem nyer semmit.

Innen úgy tűnik, beéri azzal, hogy Oroszország megint nagy lesz.

Ez azokra érvényes, akiket propagandával félre lehet vezetni és megtorlásokkal félelemben tartani. 1999-től 2009-ig folyamatosan emelkedett az oroszok életszínvonala, és bár ez inkább a földgáz és a kőolaj világpiaci árával, mint az orosz vezetés rátermettségével függött össze, ezzel együtt nőtt Putyin népszerűsége is. Sőt, az oroszok fejében a propaganda hatására úgy állt össze a kép, hogy a gorbacsovi peresztrojka és a jelcini demokrácia idején, amikor tapsolt nekik a Nyugat, rosszul éltek, bezzeg most Putyin erős kézzel vezeti őket a szebb jövő felé. Azóta nagyot zuhant Putyin népszerűsége, majd a Krím félsziget elfoglalása után hallatlanul megemelkedett. De Putyin és környezete tudták, hogy ez a lelkesedés nem tartható fenn a végtelenségig, mert az orosz társadalom is egyre inkább fogyasztói. A középréteget és a fiatalokat lenyűgözik a nyugati márkás holmik, McDonald´sok, nyugati kirándulások, ők nem lesznek sokáig hajlandóak lemondani a megszokott életszínvonalukról Putyin területi ambíciói kedvéért.

Mikor következhet be ez a feleszmélés?

A moszkvai bankautomaták előtt kígyózó sorokat látva bizakodó vagyok. Külföldi valutát már egyáltalán nem tudnak kivenni, az orosz központi bank korlátozta a kivehető rubel mennyiségét is. Az embereket azzal próbálja motiválni megtakarításaik benntartására, hogy emelte a kamatokat. Csakhogy a devalváció sokkal magasabb lesz, a rubel napról napra értéktelenebb. Abból is látni, hogyan omlik össze az orosz pénzrendszer, hogy már az exportőrök is kötelesek a dollárban vagy euróban kapott bevételeik 80%-át rubelre váltani.

Nem erősíti meg mindez az oroszokban még jobban nyugati világ iránti gyűlöletet?

Gyűlöletből és hazafias érzelmekből hosszú távon nem lehet megélni. És van itt még egy fontos tényező, az Ukrajnában elhunyt katonák. Fiatal fiúkat küldtek oda azzal, hogy hadgyakorlatra mennek, vagy hogy az ukránok felszabadítókként várják őket, s ott azzal szembesültek, hogy testvérgyilkosok. Az ukrán hadsereg sokkal motiváltabb és lelkesebb, mint az orosz, ez nem mellékes szempont. A meggyilkolt Borisz Nyemcov azt mondta, hogy Putyin vége az lesz, amikor ónkoporsóban fogják hazahozni az orosz katonákat. Ma már nyugati források szerint az oroszok össze sem szedik, vagy mobil-krematóriumokban égetik el az elesett katonáikat. Az ukránok létrehoztak egy honlapot, ahol az orosz áldozatokról tudósítanak, és megkérték a Nemzetközi Vöröskeresztet, hogy segítsen a holttesteket hazaszállítani Oroszországba. Mostanra az oroszok is elismerik, hogy vannak halottaik, de jóval kevesebbet, mint az igazság. A fiaikat gyászoló orosz anyák, akik az afganisztáni háború óta szervezetbe tömörülnek, fontos szerepet játszhatnak abban, hogy a többiek szeme is kinyíljon.

A háború kitörése óta egymást érik az Oroszországgal szemben hozott gazdasági megszorítások. Fájhat ez nekik igazán, ha 630 milliárd dolláros devizatartalékuk van?

Évek óta erre a háborúra spóroltak, de ennek a tartaléknak a nagy részét a külföldi bankok befagyasztották. Talán 200 milliárd maradt – egyelőre. 100 milliárdot tarthatnak készpénzben, főleg kínai jüanban, további 100 milliárdot pedig aranyban, amit nem biztos, hogy el tudnak adni. A tartalék nagy részéhez nem tudnak hozzájutni, ráadásul a szankciók miatt a külföldi cégek nem üzletelhetnek az orosz központi bankkal, az orosz pénzügyminisztériummal és pénzügyi alappal sem. Ez megbénítja az orosz gazdaságot. Meredeken zuhan a rubel árfolyama, a jegybank kénytelen kamatot emelni, a rubel értékvesztése soha nem látott inflációt fog okozni. Ma már nem lehet külföldi valutát venni Oroszországban, és elkezdődött az áremelkedés is. Napokon belül egyes árucikkekhez egyáltalán nem lehet majd hozzáférni, mások az eddigi ár többszörösébe kerülnek. Az orosz cégek nagy része nem jut hozzá a nyugati államok által gyártott csipekhez és más komponensekhez, vagyis kénytelen leállítani a gyártást, ami munkanélküliséghez vezet, az oroszok életszínvonala drasztikusan fog csökkenni.

Mikor?

Napról napra. Már nem működnek a Visa és Mastercard bankkártyák, a kamatlábak a háromszorosukra emelkedtek, az oroszok nem vehetnek iPhone-t, a milliárdosok külföldre menekített vagyonát befagyasztják, jachtjaikat lefoglalják, a gyerekeiket nem tudják külföldi egyetemekre küldeni. Ez csak fokozódni fog, ha az összes orosz bank számára kikapcsolják a nemzetközi utalásokat lehetővé tevő SWIFT kódot. A rendszernek 400 orosz bank a része, első lépésben csak a legnagyobbakat kapcsolták le, de még mindig nyithattak számlát máshol. Ha valamennyi orosz bankot lekapcsolják, Oroszország nem tud többé üzletelni a Nyugattal. Létrehoztak ugyan egy saját kódot, de ennek az a hibája, hogy csupa orosz bank a tagja – nemzetközi utalásokra alkalmatlan.

Ha a döntő csapás a SWIFT kódról való teljes lekapcsolás lenne, miért nem bírja rászánni magát erre az EU?

Mert Németország ellenzi. Tudnunk kell, hogy ez olyan lépés, amely nemcsak Oroszországra nézve jár súlyos következményekkel, hanem ránk is. Ha az EU lekapcsolja Oroszországot a SWIFT-ről, nem tudunk nekik fizetni a gázért és a kőolajért, vagyis nem küldenek. Amit pedig máshonnan kapunk, az sokkal drágább lesz. Mégis úgy látom, hogy ez a lépés elkerülhetetlen.

A gazdasági megtorló intézkedések hosszú évtizedekre visszavethetik Oroszország fejlődését, legfeljebb egy tönkretett, szétbombázott Ukrajnát szerez meg. Miért jó ez neki?

Az oroszok erről nem gondolkodnak racionálisan, a nagyhatalmi ambícióik mindent felülírnak. Ha Ukrajna megvédi a függetlenségét, sokkal hamarabb talpra áll, mint Oroszország, mert az egész világ segíteni fogja az újjáépítésben. Oroszország viszont elszigetelődik és magára marad.

Milyen hosszú lehet az út oda, hogy az orosz társadalom ráébredjen, a romló életszínvonala és a háború között összefüggés van, és mikorra vezethet ez nyílt ellenállásig?

Ez az, amit nem tudunk. Putyint az oroszoknak kell félreállítaniuk – vagy palotaforradalommal, vagy tömeges népfelkeléssel. Valószínűleg a két dolog kombinációja lesz az egész. Külföldi hírszolgálatok szerint a verhuska, azaz a felső vezetés már most is rémülten szemléli Putyin döntéseit, de még nincs mersze ellenállni. Amikor már túl sok lesz az áldozat és túl magas az ár, ez a bátorság is megjöhet.

De addigra mi is megérezzük a háború következményeit.

Már érezzük, mert az infláció nem lenne akkora, ha nem lenne háború. Fel kell készülnünk arra, hogy a gáz, a kőolaj és ezáltal minden egyre drágább lesz, Szlovákia polgárainak az életszínvonala is csökkenni fog. Sajnos, ezt az árat nekünk is meg kell fizetnünk, ha továbbra is szabad és független államban akarunk élni. A helyzet ilyen komoly, mert abból a telefonbeszélgetésből, amit Macron francia elnökkel folytatott Putyin, egyértelműen kiderült, hogy egész Ukrajnát akarja, és ha vérszemet kap, nem fog Ungvárnál megállni.

 

Érdekes

Mit jelentenek a gazdasági szankciók?

Céljuk az, hogy az ellenséges országot kizárják a nemzetközi kereskedelemből, a kiválasztott csoportok (politikusok és családtagjaik, milliárdosok, katonai vezetők, cégvezetők) külföldi vagyonát befagyasszák, lefoglalják, szélsőséges esetben a köznép életét is megnehezítsék. Oroszországban most ez folyik, mert a nemzetközi közösség azt reméli, hogy a szankciók által hátrányosan érintett csoportok képesek hatást gyakorolni az állam vezetésére, és jobb belátásra bírni. Ha ez nem sikerül, a megtorló intézkedések fokozása ahhoz vezethet, hogy az érdekcsoportok és végső soron a nép is a hatalom ellen fordul.

 

Mi lesz az orosz gázzal és kőolajjal?

Lapzárta idején Oroszország még küldött földgázt és kőolajat Szlovákiába. Richard Sulík gazdasági miniszter szerint a kőolajból háromhavi tartalékaink vannak, utána az Adria kőolajvezetéken keresztül tudunk biztosítani utánpótlást. Ha az oroszok elzárják a gázcsapot, Csehországon keresztül tudunk földgázt vásárolni Nyugat-Európából. Cseppfolyós gázt már szállítunk teherhajóval Horvátországból, ahová Katarból és az USA-ból érkezik. Sajnos Szlovákia ezen a téren szinte teljesen az oroszoktól függ, a kőolaj 100%-át, a gáz 85%-át tőlük vásároljuk, ezért fontos, hogy minél hamarabb befejezzük a Szlovákiát Lengyelországgal összekötő gázvezetéket, ahonnan cseppfolyós földgázt kaphatnánk.

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint egy éven belül a mostani mennyiség harmadával lehetne csökkenteni az orosz gázimportot, ezáltal az EU függőségét az orosz földgáztól. Az biztos, hogy a kőolaj és a gáz ára is jelentősen növekedni fog. A benzinkutakon ezt már érzékelik a szlovákiai fogyasztók. A gáz ára ebben az évben a háztartások számára változatlan marad, de jövőre az idei tőzsdei árak átlagából fogják kiszámítani, és ez havonta a mostani összeg háromszorosa is lehet.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/10. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?