Sejthettük egy ideje, hogy idén, nem olyan lesz a karácsonyunk, mint eddig. Nézzük, mihez kell tartanunk magunkat a kormány döntése alapján.
Elmaradnak a vásárok, céges bulik, ünnepek közti kirándulások, de nézzük a jó oldalát: elmarad az utolsó pillanatig tartó bevásárlási roham is. December 21-től ugyanis csak az élelmiszerboltok, drogériák és gyógyszertárak tartanak nyitva. Kárpótlásul pedig azt kapjuk, hogy legalább a szeretteinket meglátogathatjuk, és a templomokat sem zárják be.
Teraszok nem, sífelvonók igen
Sokat tétovázott, még többet vitázott a karácsonyi szabályokról a kormány, és végül mégsem döntött, hanem az országos tisztifőorvosra testálta a felelősséget. Ján Mikas pedig arra az elhatározásra jutott, hogy az emberek szabad mozgását nem kell korlátozni, az elérhető szolgáltatásokat viszont igen. Kivéve a síelést, nem mintha ez nemzeti sport volna, de hát tudjuk, a parlament elnöke, Boris Kollár egy síközpont tulajdonosa (december elején már meg is nyitotta kapuit). Az óvintézkedések betartásával működhetnek az edzőtermek és mozik is.
Az éttermek már december 11-én kénytelenek voltak bezárni a teraszaikat, a következő intézkedésig csak elvitelre adhatnak ki ételt vagy italt. A szállodákban és a sífelvonóknál mindenkitől 72 óránál nem régebbi koronavírus-tesztet fognak kérni, a síelők kötelesek maszkot viselni, és a közös helyiségekben nem lehet sem ételt, sem italt fogyasztani. A felvonók kabinjaiban csak egy ember foglalhat helyet, de az egy háztartásban élő személyek utazhatnak együtt. A büfék csak elvitelre adhatják ki a frissítőket, a szállodákban mindenki csak a saját szobájában fogyaszthat. Azokat, akik magánházaknál bérelnek szállást, nem lehet ellenőrizni, ám a sípályákon mindenki köteles lesz felmutatni az érvényes tesztet – e célból a helyszíneken is felállítanak tesztelőállomásokat.
Hazamehet, aki akar, de...
Aranyvasárnap azért még lesz, ám december 21-én, hétfőn elcsendesedik az ország: bezárnak az üzletek és az iskolák. Most azt mondják, három hétre, de az eredmények alapján az egyes régiókban akár hosszabb időre is. Az iskolákba a tervek szerint csak akkor térnek vissza a gyerekek, amikor a helyzet annyit javul, hogy elég lesz a pedagógusokat tesztelni. A regionális helyzettől függ majd az is, kinyithatnak-e januárban az éttermek, de mindenképp csak ötvenszázalékos kapacitással működhetnének. December 28-tól minden üzemben, ahol az alkalmazottak száma meghaladja az 500-at, rendszeres tesztelést kell végezni, ez az alkalmazottak számára kötelező lesz.
Külföldről is haza lehet jönni az ünnepekre: uniós országból 72 óránál nem régebbi Covid-teszt birtokában, más országokból karanténkötelezettséggel. A templomok nyitva maradnak, de szintén fele kapacitással. A legtöbb templomban már az adventi időben cédulákkal jelölték meg az ülőhelyeket, de mivel karácsonykor többen járnak misére, istentiszteletre, érdemes lesz a családban is megbeszélni, mikor ki megy.
Rendeletektől függetlenül is ajánlott az ünnepek előtti időszakban, majd az ünnepnapokon is fokozottan ügyelni arra, hogy betartsuk az óvintézkedéseket. Csak a legközelebbi családtagjainkat látogassuk meg, akkor is viseljünk maszkot, és kerüljük a közeli testi kontaktust. Ha idős, beteg embereket készülünk meglátogatni, legalább egy héttel előtte ne menjünk társaságba, vagy teszteltessük magunkat. Legyünk elővigyázatosak, felelősségteljesek és fogadjuk el, hogy sok mindenről le kell mondanunk ahhoz, hogy a legfontosabbat, a magunk és szeretteink egészségét megőrizzük. Gondoljunk arra, hogy karácsony lesz jövőre is – most az a tét, hogy mi is legyünk.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 51-52. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.