A második karácsonyt fogjuk nagyobb csendben, bezártságban tölteni, mint ahogy azt a járvány előtti életünkben megszoktuk.
Sokan zúgolódnak emiatt, mások csalódottak és dühösek, pedig csak belső csenddel kellene válaszolnunk a külső csendre, magunkba fordulással arra, hogy a világ kifordulni látszik önmagából. Ahogy ezt a bencés szerzetesek teszik ezer éve a bakonybéli Szent Maurícius Monostorban. Perjelükkel, az apai ágon nádszegi gyökerű Baán Izsákkal beszélgettünk sokatmondó csendekről és kimondhatatlan szavakról.
Tartja még a kapcsolatot a nádszegi rokonsággal? Rögtön érettségi után Rómába ment tanulni a jezsuiták szakkollégiumába, a Casa Balthasarba. Már akkor fontolgatta, hogy szerzetes lesz? Miért nem világi pap, hanem szerzetes, és miért épp a bencés rend? A gregorián énekre a monostorban tanítják meg a szerzeteseket? Mennyi ideig tart új embert formálni a civil személyiségünkből? A szerzetesi ruhát, a habitust a monostor falain kívül is mindig viselik? Mit takar a szemlélődő rend megnevezés? Nehéz összeegyeztetni a visszavonult életvitelt és a gyakorlati, sokszor a külvilág felé irányuló feladatokat? Nehéz eljutni odáig, hogy elfogadják, egy férfi nem csak a szexualitása által férfi? Hogyan éljük meg a karácsony előtti időszakot úgy, hogy ne kényszerű magány, hanem megtermékenyítő visszavonultság legyen? Min múlik, hogy ebben a kényszerhelyzetben is a jót, vagy legalább a jóra való esélyt lássuk?
Vrabec Mária cikkében ezekre a kérdésekre is megtalálhatjuk a választ. A teljes írás a már megvásárolható ünnepi Vasárnap dupla számában.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.