Sulík: Matovič miatt távozunk

sulík k
Pozsony |

Az SaS-es miniszterek azt állítják, kifejezetten Igor Matovičnak, az OĽaNO vezetőjének személye miatt távoznak a kormányból, aki szerint azonban ezzel a párt megfutamodik a közelgő energiaválság elől. Egyelőre nem tudni, a továbbiakban kik vezethetik a szabadon maradt tárcákat.

Mivel az SaS és az OĽaNO nem tudta megoldani a köztük lévő konfliktust, Sulíkék úgy döntöttek, tárcavezetőik elhagyják a kormányt. Az SaS elnöke már a múlt héten szerdán lemondott a gazdasági miniszteri tisztségéről, hétfőn pedig benyújtotta lemondását Mária Kolíková igazságügyi és Branislav Gröhling oktatási miniszter, valamint Ivan Korčok külügyi tárcavezető is távozik posztjáról. A négypárti kormány lényegében szétesett, Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök bejelentette, kisebbségi kormányzás következik, a kabinetnek a parlamentben sem lesz meg a biztos többsége.

Sulík: Matovič a hibás

Sulík a miniszterek lemondása utáni sajtótájékoztatón kijelentette, szerinte Igor Matovič az egyedüli felelős a távozásukért, úgy gondolja ugyanis, a pénzügyminiszter felforgatta az országot. „Matovič gyakorlatilag semmit sem képes előre tervezni, még a saját gondolatait sem” – véli az SaS vezetője. Elutasította azonban, hogy a távozásuk mögött személyes ellentét állna. Úgy látja, a miniszterelnök és Matovič több támadást intézett ellenük, ezzel elpazarolták a megegyezésre rendelkezésre álló időt. Sulík máig nem tudja, ki lesz az utódja, ami szerinte, a küszöbön álló energiaválság miatt, felelőtlenség Heger és Matovič részéről.

A pártelnök arra a kérdésre, hogy mit tesznek akkor, ha a parlamenti bizottságok élén álló képviselőiket leváltják, így válaszolt: „Ezt mindnek előtt jól meg fogjuk jegyezni.” Majd arról beszélt, a frakciójuk jelentős erőt képvisel a törvényhozásban. Előrehozott választásról szólva az SaS elnöke elmondta, egyelőre a párton belül, illetve a parlamenti frakciójukban nem egyeztettek erről a kérdésről. Azt pedig, hogy mely kormányjavaslatot támogatják a törvényhozásban, feltételekhez kötik. Sulík azt is felsorolta, hogy milyen sikereket ért el a gazdasági minisztérium élén. Többek közt a beruházások érkezését, az elektromos áram alacsonyabb áráról szóló szerződést, a nukleáris fűtőelemek bebiztosítását és a mohi atomerőmű új blokkjának építési engedélyét említette.

A három exminiszter

Gröhling a sajtótájékoztatón arról beszélt, kizárólag Matovič a távozásának az oka. „A viselkedése és az értékei” – tette hozzá. A gazdasági tárcát eddig vezető Sulíkhoz hasonlóan ő is összegezte, milyen sikereket ért el, többek közt az iskolareform elkezdését és az újjáépítési alap forrásainak sikeres lehívását hozta fel. Úgy látja, a pénzügyminiszter a Smer és a Hlas kormányzásához vezető utat „kövezi ki”. Kolíková pedig arra mutatott rá, az általa indított igazságügyi reformot nem tudta befejezni. „Igor Matovičcsal egyszerűen nem lehet kormányozni” – jelentette ki azzal, hogy a pénzügyminiszter nem tiszteli a jogállamiság elveit. Szerinte, ha alkalmatlan lesz az utódja, akkor az ország akár attól az uniós pénztől is eleshet, amit a szóban forgó reformra adott volna az Európai Unió. Korčok elmondta, az SaS távozásának okai mellett még három olyan pont is van, amelyek őt magát méginkább a lemondásra sarkallták. Elsősorban Matovič módszereit bírálta, de arról is beszélt, ő ugyan nem az SaS tagja, de a párt jelöltje, így ha a párt távozik a kormányból, ő sem maradhat a tisztségében. „A harmadik ok pedig, hogy a mai napig nem tudom, hogyan fog működni a hárompárti koalíció” – indokolta azt, miért nem marad a külügyminisztérium élén annak ellenére, hogy az SaS távozik. A miniszterek lemondása csak akkor hatályos, ha azt az államfő, Zuzana Čaputová elfogadja, ez azonban cikkünk megjelenéséig nem történt meg.

Matovič visszavág

Maga Matovič úgy reagált az SaS döntésére, a párt megfutamodott a hamarosan beköszöntő nehéz idők elől. Úgy gondolja, ha a párt a parlamentben nem támogatja a kormány intézkedéseit, akkor az ország polgárait károsítja meg és a szélsőjobboldali erők, valamint a Smer oldalára áll. A pénzügyminiszter szerint a gazdasági miniszter nem tudta elérni, hogy a háztartások számára befagyasszák az elektromos energia árát. „Búcsúzásként kétszeres ár, ez aztán kedves” – írta Matovič a közösségi oldalán. „Energetikai katasztrófa vár ránk” – jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatóján. Élesen bírálta az SaS-t amely szerinte az inflációval sem akart semmit kezdeni, míg ők átvitték a családsegítő csomagot. Ugyanakkor elutasította Sulíkék vádját, mi szerint pénzügyminiszterként felforgatta volna az államháztartást. Korábban az SaS Matovič távozását szabta a kormánybanmaradásuk feltételéül, de a pénzügyminiszter nem mondott le, amit azzal indokolt, az OĽaNO parlamenti frakciójának és elnökségének nagy többsége is támogatja őt. Ha az SaS a parlamentben próbálná meg leváltani a pénzügyminisztert, Matovič áll elébe. Szerinte ezzel Sulíkék a maffia és a szélsőségesek oldalára állnának.

Az OĽaNO vezetője egyébként nem lát abban problémát, hogy az SaS távozása után nem lesz szilárd többségük a parlamentben, a kisebbségi kormányzást járható útnak tartja. Arról, hogy a kormányzáshoz mely szereplőknek a támogatását kérik majd a törvényhozásban, Matovič elmondta, a történtek ellenére az SaS-szel is tárgyalni fognak erről. „Az én véleményem szerint nem kellene aktívan egyeztetnünk a maffiával és a fasisztákkal” – tette hozzá azzal, elsősorban az OĽaNO frakciójából távozott képviselőkkel, vagy más függetlenekkel tartják elképzelhetőnek az együttműködést.

Nyitott kérdések

Cikkünk megjelenésekor még nem volt ismert, hogy kik tölthetik be a megüresedett miniszteri posztokat, de még az sem volt világos, hogy a négy tárcát miként osztja el egymás között az OĽaNO és a Sme rodina. A már parlamenti frakcióval sem rendelkező Za ľudí nem valószínű, hogy bármelyik bársonyszéket is megkapná. Hétfőn délután annyit lehetett tudni, hogy az új miniszterek nevét majd a kormányfő jelenti be, az államfő pedig úgy nyilatkozott, ő is meg fogja fontolni egy-egy tárcavezető kinevezését, de a neveket hétfőn reggel még ő sem kapta meg. Boris Kollár a Sme rodina vezetője, aki a parlament házelnöke is egyben, a hétvégén arról beszélt, a gazdasági tárca élére egy szakembert szeretnének kinevezni, aki a küszöbön álló energiaválságot tudja majd jól kezelni. Arra a kérdésre, hogy ez a személy az ő jelöltjük lesz-e, azzal válaszolt, konszenzusos jelölt lesz.

Mindezek ellenére már korábban kiszivárogtak részinformációk arról, kik kerülhetnek a megüresedett posztokra. A gazdasági és igazságügyi tárcát a jövőben a Boris Kollár vezette Sme rodnina jelöltje irányíthatja. Az igazságügyi miniszteri tisztséggel kapcsolatban Eduard Burdának, a Comenius Egyetem Jogi Kara dékánjának a neve merült fel, de nem biztos, hogy Kollárék végül őt választják. Az oktatási minisztériumot a OĽaNO parlamenti képviselője, Richard Vašečka, a törvényhozás oktatási bizottságának elnöke venné át, míg a jelenlegi védelmi miniszter Jaroslav Naď (OĽaNO) a külügyi tárca élére kerülne, ugyanakkor a védelmi minisztériumot a jelenlegi államtitkár, Marian Majer vezetné tovább.

Sulík már a múlt héten kijelentette, távozásukkal a pártja parlamenti képviselői a jövő hét kedden induló ülésen már ellenzékbe vonulnak. Ezzel a koalícióban maradó három pártnak, így az OĽaNO-nak, a Sme rodinának és a Za ľudínak összesen csak 70 képviselője lesz a törvényhozásban, vagyis nem lesz meg a biztos többsége, amelyhez legkevesebb 76 mandátum kell. Kisebbségi kormányzás következik, amelynek működőképessége a koalíción kívüli, formálisan független képviselők szavazataitól fog függeni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?