Bizonyára szigorítják a Covid-automatát

Marek Krajčí
Pozsony |

Az alsó tagozatos diákok és a végzősök talán már a jövő héten visszatérhetnek az iskolapadba, és várhatóan a cégeknek sem kell bezárniuk, ha továbbra is tesztelnek – derült ki a járványbizottság keddi ülése után. A végső szót viszont a kormánynak kell kimondania.

Ha a kormány az utolsó pillanatban nem változtat a döntésén, akkor a jövő héten életbe léphet a Covid-automata, melynek köszönhetően átláthatóbbá válnának a járványügyi korlátozások. Ennek a végleges verziója azonban még nem ismert, hiszen Igor Matovič miniszterelnök (OĽaNO) már a múlt héten jelezte, hogy várhatóak bizonyos módosítások.

A változtatások fő oka az, hogy decemberben, amikor a járványügyi szakértők megalkották a dokumentumot, még nem tudták, hogy Szlovákiában jelen van a koronavírus Nagy-Britanniában felfedezett mutációja, amely sokkal gyorsabban terjed, mint a korábbi törzs. 

Változások

A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban kedden tárgyalt az egészségügyi minisztériumhoz tartozó járványbizottság is. Az ülésen részt vett többek közt Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter, Veronika Remišová (Za ľudí) régiófejlesztésért felelős kormányfőhelyettes és Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter is. A találkozó a délutáni órákban véget ért, a tárcavezetők viszont elsiettek a koalíciós tanácsra, azt követőn pedig a rendkívüli kormányülésre, a sajtó számára pedig csak rövid állásfoglalást közöltek.

Az egészségügyi miniszter elmondta, a járványbizottság a Covid-automata szigorítását javasolja. Ha a kormány ezt elfogadja, Szlovákia csak akkor léphet át a feketéből a bordó fázisba, ha a kórházban kezelt személyek száma 3 ezer fő alá csökken. Emellett a fertőzöttek heti átlaga és a reprodukciós szám határértéke is szigorodik 20 százalékkal.

Iskolanyitás a láthatáron

Branislav Gröhling a járványbizottság ülése után annyit mondott, egyelőre nem született végső döntés arról, hogy a gyerekek a jövő héten visszatérhetnek-e az iskolapadba. Az oktatási miniszter állította, az ő részéről megvan az akarat, hogy újra kinyissanak az óvodák, az általános iskolák alsó tagozatai, valamint a középiskolák végzős osztályai.

Ehhez azonban szintén módosítani kell a Covid-automatát, hiszen a fekete fázisban még nem számoltak a diákok visszatérésével. Gröhling megjegyezte, a rendkívüli kormányülésen is megtárgyalják a témát, végső álláspontot pedig szerdán közölnek.

Krajčí hozzátette, csak azok a diákok térhetnének vissza az iskolapadba, akiknek a szülei fel tudnak mutatni egy 7 napnál nem régebbi negatív koronavírustesztet.

Marek Krajčí

SMS-kérdés

Az újságíróknak egy rövid időre sikerült szóra bírniuk Remišovát is, aki elárulta, hogy a cégek várhatóan a Covid-automata fekete fázisában is nyitva maradhatnak. A dokumentum eredeti változatában ugyanis azzal számoltak, hogy a fekete stádiumban teljesen lezárják a gazdaságot, és csak a kritikus infrastruktúra működhetne tovább. A regionális fejlesztésért felelős kormányfőhelyettes hangsúlyozta: a nyitvatartást továbbra is ahhoz a feltételhez kötnék, hogy a cégek folyamatosan tesztelni fogják az alkalmazottakat.

Remišová továbbá elmondta: Krajčí hétfői ötletéről, miszerint a lakosság szabad mozgását egy SMS-ben küldött engedélyhez kötnék, nem tárgyalt a járványbizottság. A Za ľudí vezetője ezt nem tartja jó ötletnek, elmondása szerint nem is kivitelezhető.

Magyar munkacsoport

A kormány szerveinek tárgyalásán kívül az MKP és az Összefogás is összehívott szakmai munkacsoportot, hogy javaslatokat tegyenek a járványhelyzet javítására. Az ülést azért hívták össze, mert a fertőzöttek aránya a déli járásokban kiugróan magas volt. A szakértők egyetértettek abban, hogy az államigazgatás részéről egyértelműbb kommunikációra van szükség.

„Nincs szükség minden héten változó szabályokra, helyette a meglévő rendelkezések betartatására kell nagyobb hangsúlyt helyezni”

– olvasható az Összefogás sajtóközleményében.

munkacsoport

A munkacsoport úgy véli, érzékenyebben kellene kezelni a statisztikai adatokat, hiszen a déli régiókban – főleg az olyan határmenti városokban, mint Komárom – a fertőzöttek számát az is növeli, hogy sokan jönnek át Magyarországról tesztelni, mivel ott nincs lehetőség az ingyenes mintavételre.

Az iskolák újranyitásával kapcsolatban a szakértők azt javasolják, a tanárokat sorolják előbbre az oltási programban.

„Emellett az iskolák működtetésének feltétele a heti rendszerességű tesztelés mind az alkalmazottak, mind a diákok részéről”

– teszik hozzá.

A munkacsoport továbbá azt is szorgalmazza, hogy az óvintézkedések betartását a rendőrség mellett a katonaság is ellenőrizze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?