Megállíthatatlanul terjed a sárgaság Kelet-Szlovákiában

sargasag

Az orvosok és a higiénikusok attól tartanak, hogy a helyzet az elkövetkező hónapokban tovább súlyosbodhat.

Tavaly év vége óta havi szinten több száz új beteget regisztrálnak sárgasággal Kelet-Szlovákiában. Kassa megyében eddig 1 815 pozitív esetet azonosítottak, 13 556 személyt pedig orvosi felügyelet alá helyeztek – tájékoztatott a regionális Közegészségügyi Hivatal higiénikusa, Zuzana Dietzová.

A legtöbb megbetegedés Szepsiben, Nagymihályban és Tőketerebesen fordult elő.

A sárgaság elsősorban az óvodások és az iskolások körében terjed. A legfőbb tünet a magas láz és az étvágytalanság, amelyek együttesen kezeletlenül kiszáradáshoz vezethetnek, így a gyerekek sok esetben a kórházak infektológiai osztályán kötnek ki.

Többször is a kapacitásunk határán voltunk, növelnünk kellett a betegágyak számát

– mondta a nagymihályi kórház infektológiai osztályának főorvosa, Štefan Žamba.

A higiénikusok védekezésként a veszélyeztetett közösségekben élő kétéves gyermekek beoltását javasolják. Az önkéntes alapon, teljesen ingyenesen felvehető vakcinák beadását oltócsoportok végzik majd.

Utoljára 2016-ban tombolt sárgaságjárvány a környéken, akkor tömeges oltással sikerült csillapítani a kórokozó terjedését.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?