Száz éve ért véget az a nagy kivándorlási hullám, melynek során József Attila szavaival „kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk”. A modern kori Magyarország egyik legsúlyosabb drámája, hogy az országot 1885 és 1921 között több mint kétmillió polgára hagyta el, miközben a kiegyezéstől Trianonig tartó évtizedeket a magyar történelem aranykoraként szokás emlegetni.
Budapest fejlesztése, a grandiózus építkezések, a társadalmi és kulturális intézményrendszer létrejötte szempontjából az is volt, de a mélyben hatalmas feszültségek lappangtak. A profitra alapozódó nagyipari agrárvállalkozások létrejötte a hagyományos paraszti társadalom végét jelentette, és tömegeket tett földönfutóvá. Ezek a tömegek utolsó megtakarított pénzükből vásároltak hajójegyet Amerikába, hogy az új világban próbáljanak szerencsét.
Amerikában ezekben az években olyan nagymértékű volt az ipari fellendülés, hogy a felszabadított rabszolgákból verbuvált munkásosztály csakhamar elégtelennek bizonyult. Az amerikai kontinensen nem volt egyéb munkaerő-tartalék, ezért Európából kezdtek toborozni. A gazdasági, társadalmi és etnikai feszültségektől terhes Monarchiából nézve pedig úgy tűnhetett, Amerika az ígéret földje.
Remények és kvóták
A nagy kivándorlási hullám 1882-ben vette kezdetét, és az első világháború kitörésekor csúcsosodott ki. A szóban forgó harmincöt év alatt több mint kétezer hajó szállította az európai kivándorlókat Amerikába. Az utolsó szakasz 1921-ben zárult le, ekkor születtek meg Amerikában az első kvótatörvények, melyek értelmében az egyes etnikumok már ott lévő számából vezették le, mennyien jöhetnek még abból a népcsoportból. A magyarok már vagy kétmilliónyian lehettek akkor, ezért 1921 után ennek 3%-át, 1924 után pedig 2%-át engedték be az országba. Végül 473 főre csökkent a kvóta, ez jelentős visszaesés volt ahhoz képest, hogy az 1800-as években 200 ezer magyar vándorolt ki évente. Ők még nem letelepülési szándékkal, csak vendégmunkásként mentek Amerikába, bár akkor ezt a fogalmat nem ismerték. Keresetük nagy részét hazaküldték, évente hazalátogattak, és azt tervezték, hogy ha jelentős összeget sikerül összegyűjteniük, itthon vesznek érte földet, házat.
Trianont követően az elszakított területeken maradt magyarok százai szálltak hajóra, mert Csehszlovákiát nem érezték a hazájuknak, de Magyarországon sem akartak vagonlakók lenni. Az északi és keleti régiókban élő szlovákok inkább anyagi okokból vándoroltak ki és jelentős részük soha nem jött haza. Ennek csak egyik oka volt a drága hajójegy, a másik az, hogy a kvóták elfogadása után sokan felvették az amerikai állampolgárságot, és inkább a családjukat is kivitték magukhoz. Aki maradt, annak vizsgáznia kellett az amerikai történelem ismeretéből, angolnyelv-tudásból és esküt tennie az amerikai alkotmányra. Ezután családegyesítés címén odaköltöztethette a családját is – voltak, akik csak a nyolcadik-tizedik évi kvótába fértek bele.
A mostani Szlovákia területéről minden negyedik férfi kivándorolt Amerikába. Az 1920-as amerikai népszámláláskor 619 866-an vallották magukat szlovák nemzetiségűnek, több mint felük Pennsylvaniában élt, de nagy szlovák kolóniák voltak Ohióban, New Jerseyben és New Yorkban is. A témával Martin Javor, az eperjesi Šafárik Egyetem történésze foglalkozik behatóan – személyes érintettség okán is, dédszülei szintén kivándorlók voltak, mindkét nagyanyja Amerikában született. Nekik és a többi emigránsnak állít emléket az a magánmúzeum, amelyet a Nagymihály melletti Ťahyňa községben készül megnyitni, és amely egyelőre a virtuális térben működik. Kivándorlók emléktárgyait, leveleit, az emigrációhoz fűződő dokumentumokat mutat be, többek között a rocksztár, Jon Bon Jovi dedikált képét is, mert a híres énekes dédnagyanyja Kecer (Kecerovce, ma Kassa vidéki járás) községből származott, és a múzeumalapító dédnagyanyjának barátnője volt.
Korabeli embercsempészek
A csalók és nyerészkedők természetesen az akkori kivándorlási hullámban is meglátták a lehetőséget, vámosok, csendőrök és hivatalnokok jól szervezett csoportjai fosztották meg az Amerikába vágyókat utolsó fillérjeiktől. Ismert a gácsi (Halič) eset, amikor egy járási hivatalnok fizetség ellenében ugyan megadta a kivándorlási engedélyt, de a kérvényezőket utána még egy orvoshoz küldte, aki egészségügyi okokra hivatkozva megtiltotta az emigrációt. Aki fizetett, ezt is elintézhette, de ezzel nem ért véget a kálvária. A szerencsétlen emberek addig kilincseltek a különféle hivatalokban és ügyvédi irodákban, míg nem maradt semmijük, és a hajójegy árát is Amerikában kellett ledolgozniuk. A bűnszervezetet a német Hamburg–Amerika Line hajótársaság szervezte, és feltételezhető, hogy a szlovákiai kivándorlók több mint fele áldozatául esett.
Szlovákiai indiánok
Mint ahogy most, akkor sem csak a legszegényebbek mentek külföldre szerencsét próbálni, inkább a bátrabbak és a kalandvágyók. Azok, akik jobb és főleg más életre vágytak. Hogy mennyire találták meg a számításaikat, az más kérdés – tény, hogy a földek helyett gyárakban dolgoztak, és sokkal többet kerestek, mint itthon. Emellett Amerikában sokkal olcsóbb volt az élet, mint a Monarchiában, a kereset viszont az itteni tízszerese. A napi kereset 1,5 dollár volt, miközben fél kiló marhahús tíz centbe, egy cipó kenyér, de egy sör vagy egy whisky is csak 5 centbe került. Aki nem itta el a keresetét, az megtakaríthatott annyit, hogy itthon megalapozhassa a családja jövőjét. A legtöbben azt is tűzték ki célul, hogy ha megkeresnek ezer dollárt, hazajönnek. Csakhogy négy-öt év után megszokták Amerikát, és maradtak.
Martin Javor azt is kutatta, hogyan fogadták az európai bevándorlókat Amerikában. „A kivándorlók első nemzedéke nehezen illeszkedett be az új világban. Sokan népviseletben mentek ki, más ruhájuk nem is volt, és tudunk például egy olyan esetről 1880-ból, amikor Trenton városka lakosai fegyverrel kergették ki őket, mert azt hitték, hogy indiánok.”
A szlovákiai emigránsok kezdetben tömegszállásokon laktak, vagy több család együtt bérelt egy házat. Saját házat két-három év munka után tudtak venni, jobb munkához pedig csak az első generációs kivándorlók unokái jutottak, mert a gyerekeiket nem taníttatták. Az iskolázottságot nem tartották fontosnak, a fiúkat már az alapiskola hatodik osztályának elvégzése után munkára fogták, legfeljebb a lányok járhatták ki a nyolc osztályt. Csak a harmadik generáció kezdett tanulni, és sikerült úgy beilleszkednie, hogy jelentőségét vesztette számára, honnan származtak az ősei. Az amerikai álom ezzel beteljesedett.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/35. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Érdekes
Nyomorból a nyomorba
„Tudvalevő, hogy külföldi vállalatok avégből, hogy a kivándorlók szállításából minél több anyagi hasznuk legyen, arra törekednek, hogy ügynökeik által minél több utast toborozzanak. Ezek azután haszonlesésből az amerikai állapotokat rózsás színekben festvén le, a tájékozatlan népet könnyen kivándorlásra csábítják. Tudva van a törvényhatóság előtt is, hogy az észak-amerikai Egyesült Államok a bevándorlás tekintetében bizonyos korlátozásokat léptetett életbe. Azok, kik valamely munka teljesítésére előzetesen kötött szerződés vagy szóbeli egyezmény folytán vállalkoztak, továbbá a teljesen vagyontalanok, és akik bizonyos betegségben szenvednek, partra sem szállhatnak, hanem Európába visszaszállíttatnak. Az ily visszautasított egyének azután az elutazáskor még meglévő kevés vagyonukat is teljesen elköltve és a lelketlen ügynökök által is kifosztva, a legnagyobb nyomorban érkeznek vissza hazájukba.”
(Magyar belügyminiszteri körlevél 1900-ból)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.